BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
1. FC Union Berlin v 1. FSV Mainz 05 - Bundesliga BERLIN, GERMANY - FEBRUARY 04: Fans of 1. FC Union Berlin during the Bundesliga match between 1. FC Union Berlin and 1. FSV Mainz 05 at Stadion an der alten Försterei on February 04, 2023 in Berlin, Germany. (Photo by Maja Hitij/Getty Images)

A berlini sikersztori receptje: vér, verejték, betörés

A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő 1. FC Union Berlin története nem mindennapi, szurkolóinak köszönhetően pedig mára eljutott oda, hogy az idényt várhatóan 157 millió eurós nettó bevétellel és 20 millió eurós nyereséggel zárja.

„Már a Bundesliga kettőben érzékelhető volt a csapat és a szurkolók stílusa, mindig szerettem az Union ellen játszani, kedveltem az erőfutballját. Később, öregfiúktornákon is megmérkőztünk egymással, a mai napig jó a kapcsolat a két klub egykori játékosai között” – mondta a Világgazdaságnak az aktív pályafutásával 2019-ben felhagyó, korábbi 108-szoros magyar válogatott Király Gábor, aki a másik berlini együttes, a Hertha kapuját 252 alkalommal védte. Király karrierje éppen akkor ért véget, amikor az 1. FC Union Berlin feljutott a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba – 113 év után először.

1. FC Union Berlin v 1. FSV Mainz 05 - Bundesliga BERLIN, GERMANY - FEBRUARY 04: Fans of 1. FC Union Berlin during the Bundesliga match between 1. FC Union Berlin and 1. FSV Mainz 05 at Stadion an der alten Försterei on February 04, 2023 in Berlin, Germany. (Photo by Maja Hitij/Getty Images)
Az Union-szurkolók eddig mindig a klub segítségére siettek, ha baj volt: stadiont építettek, vért adtak és karácsonyi koncertet szerveztek. 
Fotó: Maja Hitij

Az Union története már csak azért sem mindennapi, mivel a 2008–2009-es idényben több mint 2300 szurkoló 140 ezer munkaórát fektetett az új létesítmény, a 22 012 férőhelyes, ám mindössze 3617 ülőhellyel ellátott An der Alten Försterei Stadion megépítésébe. Az önkéntesek részéről ez egyrészt gesztus volt, mert így akarták még inkább a magukénak érezni az új arénát, másrészt viszont óriási költségektől mentették meg az egyébként is pénzügyi problémákkal küszködő egyesületet. Németországban az akkori órabér 8,5 eurónál kezdődött, azaz így legalább 1,19 millió eurót, vagyis mai árfolyamon 453,87 millió forintot hagytak a kasszában. 

„Az Union ellen nem is berliniként, hanem az 1860 München színeiben léptem pályára, még a másodosztályban. Tíz meccsből hét győzelem és három döntetlen volt a mérlegünk, ami kifejezetten pozitív. Akkoriban a Hertha mellett a Tennis Borussia Berlin és a Dinamo Berlin dominált a fővárosban” – folytatta Király Gábor, hozzátéve, hogy magyar csapattársával, Dárdai Pállal a rivalizálás helyett ők inkább a futballal foglalkoztak. 

 

A 2021–2022-es kiírásban az 1. FC Union Berlin nettó árbevétele az előző évadhoz képest 49,3 millió euróval (18,8 milliárd forint), 122,137 millió euróra nőtt (46,58 milliárd forint), ebből a profit 12,685 millió (4,84 milliárd forint) volt. Dirk Zingler elnök szerint a jelenlegi szezon után 157 milliós (59,88 milliárd forint) bevételt várnak, a nyereségük pedig 20 millió euró (7,63 milliárd forint) körül lesz.

Az optimizmusát az is táplálja, hogy egyre több a bérletesük, támogatójuk, és míg a stadionjukba mindössze 22 ezren férnek be, addig tagságit mintegy 49 ezren váltottak ki. 

Zingler abból sem csinál titkot, hogy eredmények nélkül nem tartanának itt, a Bundesligában ugyanis a megszerezhető pontok 68 százalékát begyűjtve, 13 győzelemmel, valamint négy-négy döntetlennel és vereséggel a harmadik helyen állnak a szintén 43 egységgel rendelkező Bayern München, Borussia Dortmund páros mögött, míg a második számú európai kupasorozat, az Európa-liga kieséses szakaszában a holland Ajaxszal sorsolták őket össze.

A világnak kitermelt értékek alapján sehol sincsenek a fociakadémiáink

Az 50 legjobb bajnokságban jelenleg szereplő focisták piaci értéke alapján nincs magyar nevelde a legjobb százban.

Az Union fejlődése túlmutat a sporton, hiszen nemcsak a stadionépítésben segédkeztek a drukkerei, hanem egyszer még tömeges véradáson is részt vettek. Az ebből származó pénz a legjobbkor jött a csőd szélén álló egyesületnek (Németországban akár 15–30 eurót, 5721–11 442 forintot is kaphatnak a véradók). 

Az egyik legemlékezetesebb jelenet mégis az volt, amikor első élvonalbeli meccsükön, az RB Leipzig ellen 500 olyan társuk képét emelték a magasba, akik már nem élhették meg a történelmi pillanatot.

A szimpatizánsok 2003-ban hagyományt teremtettek azzal, hogy 89-en közülük karácsonykor forralt borral felszerelkezve „betörtek” az An der Alten Försterei Stadionba. Azóta minden évben  28 ezer ember előtt rendeznek itt ünnepi koncertet, és sokak szerint ez az esemény mára túl nőtt a csapaton, de még a klubon is. A berliniek népszerűsége rohamosan nő, olyannyira, hogy arénájukat hamarosan 37 500-asra kell bővíteniük. 

Az Union Berlinnek a válogatott középpályás Schäfer András személyében magyar labdarúgója is van, aminek Király Gábor több okból is örül:

„Nagyon fontos, hogy most is vannak magyar játékosok a német bajnokságban. Szombathelyiként különösen nagy büszkeséggel tölt el, hogy éppen az Union Berlint erősíti Schäfer András. Annak idején miattunk sok Hertha-szurkoló jött el Magyarországról, Andris miatt is biztosan sokan követik az Uniont.” Király azt is kiemelte, hogy Berlinben nem számítottak úttörőnek, hiszen Varga Zoltán már a hetvenes években a Herthában futballozott, amely jelenleg nem a legszebb napjait éli: 17 ponttal az utolsó előtti, kiesést jelentő 17. helyen áll. 

Royale Union Saint-Gilloise v 1. FC Union Berlin: Group D - UEFA Europa League
Schäfer András (jobbra) piaci értékét ötmillió euróra becsülik. 
Fotó: Isosport / MB Media

„Nem volt könnyű az utolsó két év, miután nemcsak a vezetőségben, illetve a tulajdonosi körben, de a játékoskeretben és a vezetőedző személyében is volt változás, ami a csapat eredményeiben is meglátszik. Mindenesetre remélem, hogy a Hertha bent tud maradni az első osztályban” – mondta az egykori válogatottsági rekorder. 

Az Union a világon abból szempontból egyedülálló, hogy szinte teljes egészében a szurkolóké, mostani elnöke, az 58 éves Dirk Zingler is egy „mezei drukkerből” lépett elő a legnehezebb időkben, amikor a német szövetségnek 1,46 millió eurós (556,85 millió forint) nevezési díjat kellett volna befizetniük.

 

Budapest 20160520 Labdarúgás 2016 Tavasz Labdarúgó Európa Bajnokság  válogatott felkészülési mérkőzés Magyarország ElefántcsontpartKirály Gábor Fotó: Szabó Miklós Nemzeti Sport Budapest 20160520 Labdarúgás 2016 Tavasz Labdarúgó Európa Bajnokság  válogatott felkészülési mérkőzés 
Magyarország Elefántcsontpart
Király Gábor 
Fotó: Szabó Miklós Nemzeti Sport
Király Gábor nem a Hertha, hanem a 1860 München színeiben lépett pályára az Union Berlin ellen. 
Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

Király Gábor számára sem ismeretlen egy klub működése, hiszen néhai édesapjával, Király Ferenccel 2006-ban megalapította a Király Szabadidősport Egyesületet, amelynek jogutódja, a Király SE manapság már utánpótlásműhelyként működik, és több mint kétszáz labdarúgója, valamint húsz főt meghaladó edzői gárdája van. A legendás kapus sportvezetőként is a minőségre törekszik:

Hosszú távon gondolkodom, így volt ez az elejétől fogva. A létesítményünk tervei is eleve úgy készültek, hogy önfenntartók tudjunk lenni, megújuló energiát használjuk. Mindenki látja, hogy nem csak nálunk, de Európában, sőt világszerte is olyan helyzet állt elő, ami nem szokványos. Habár a mi létesítményünk az idén lesz húszéves, a fejlesztéseink során már korábban is igyekeztünk az energiahatékonyságra odafigyelni, a gazdaságos működtetést szem előtt tartani.

Punkok, lázadók, vasunió – az Union útja a Bundesligába

A Köpenick székhelyű Union Berlin 1906-ban alakult FC Olympia 06 Oberschönweide néven, 1966-ban alapították újra a német főváros szovjet felén, és ettől kezdve mérsékelt sikerrel szerepelt a keletnémet első osztályban. Egyetlen igazán nagy diadalát, 1968-ban aratta, amikor keletnémet kupát nyert. A szovjet fennhatóság alatt az Union a dolgozók egyesülete volt, a kormányzatellenesek csapata, lelátóin punkok és lázadók gyűltek össze hétről hétre, akik alig várták a szabad világ eljövetelét. Az újraegyesítés után aztán a  második és harmadik vonal között ingázott, 2009-től viszont stabil Bundesliga kettes csapat lett belőle. 2019-ben bronzérmet szerzett, így osztályozót vívhatott az élvonalbeli tagságért a VfB Stuttgarttal, és idegenben lőtt góllal sikerült is kiharcolnia a feljutást. A klub elterjedt beceneve az „Eisern Union”, ami magyarul vasuniót jelent. 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.