Hetven éve hódította meg az ember a Föld legmagasabb pontját, a Mount Everestet

Az elmúlt napok eseményei hosszú idő után újra a hegymászás, és ezen belül az emberfeletti teljesítmények, és az extrém, ezzel együtt veszélyes sportokra irányították az ország figyelmét. Előbb az Angliában élő Price Márton Péter, oxigénpalack használatával május 14-én hatodik magyarként eljutott a világ legmagasabb pontjára. Még nagyobb érdeklődés övezte Suhajda Szilárd expedícióját, aki oxigénpalack használata és külső segítség nélkül szerette volna megmászni a hegyet, ám útja végül tragikus véget ért.

A világ legmagasabb csúcsa a Himalája hegységben található Mount Everest, más néven Csomolungma. A Nepál és Kína határán található hegy a hivatalos mérések szerint 8848,86 méter magas. A Föld csúcsára való feljutás évek óta foglalkoztatja az embereket. Először 1924. június 8-án próbált feljutni a csúcsra két brit, George Mallory és Andrew Irvine, azonban nem érték el a csúcsot, és nem is élték túl a kísérletet.

Az első sikeres mászás napra pontosan 70 évvel ezelőtt volt.

Első nőként a japán Tabei Dzsunko hódította meg a hegyet, az első oxigénpalack nélküli mászás pedig az olasz Reinhold Messner nevéhez fűződik.

Egyre többen veszik célba a Himaláját

Bár a kezdeti időszakban nagyon keveseknek sikerült a mászás, az elmúlt évtizedekben már egyre többen iratkoztak fel az Everest (valamint a másik 13 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs) meghódítóinak listájára. Ez nem csupán annak köszönhető, hogy sokkal több a tehetséges mászó, hanem a lehetőség tárháza is szélesebb lett, és az infrastruktúra is sokkal inkább alkalmas erre, mint hét évtizeddel ezelőtt. Miközben korábban szinte teljesen magának kellett megszerveznie a hegymászónak az utat, napjainkban – természetesen nem kis összegért cserébe – már számos olyan cég létezik, amely szinte minden terhet levesz az ember lábáról.

A Mount Everest csúcsát több útvonalon is elérhetik a hegymászók. A két fő útvonal a déli útvonal, amely Nepálból indul, valamint az északkeleti útvonal, amely Tibetből, Kínából indul. A többség a déli útvonalat követi, mivel ott könnyebben elérhető a hegymászási engedély és a támogató szolgáltatások is.

Az elszegényedett Nepál számára az Everest ma már egy több millió dolláros iparág, amelyet a csúcshódításra szomjazó, és hatalmas összeget elköltő nyugati turisták táplálnak. A hófödte sziklás hegycsúcsot, ami 70 évvel ezelőtt kietlen táj volt, napjainkban 550 dolláros oxigénpalackok ezrei, több ezer kiló fagyott ürülék és több mint 200 holttest borítja.

A világ legmagasabb pontját 70 év alatt több mint 10 ezer alkalommal mászták meg. Az Everest népszerűsége főleg az elmúlt 20 évben ugrott meg, a sikeres csúcsmászások több mint fele az elmúlt évtizedben történt. A csúcsév 2019 volt, amikor 876 mászó jutott fel a hegy tetejére.

Ez azonban nem feltétlenül jó hír, hiszen a legtöbb ember a legjobb mászóidőnek számító március–májusi időszakban látogat a hegyre, emiatt „forgalmi dugók” is kialakulhatnak, a szűk részeken ugyanis nem lehet csak úgy előzgetni egymást, és ez lassíthatja a mászókat, és plusz kockázatot rejt. A hegy csak az idén eddig már legalább 13 halálos áldozatot szedett, köztük sajnos a magyar Suhajda Szilárdot is.

A hegyen megnövekedett forgalom nem a véletlen műve. Korábban Nepál és Tibet kormányai évtizedeken át megtagadták a legtöbb külföldi hegymászótól a belépést, és ezzel együtt a mászás lehetőségét is. Ez az 1990-es években változott meg, amikor felismerték az üzleti lehetőséget, és egy ideje már lényegében minden kalandvágyó külföldi számára lehetővé tették, hogy megkísérelje a mászást. Ezzel egy időben a helyiek is gyümölcsöző üzletet láttak abban, ha a megnövekedett számú profi és amatőr mászót valamilyen formában segítik útja során.

A kinyíló kapuk hatására a gazdagabb emberek is felfedezték maguknak ezt a hobbit, hiszen nagy segítség bárkinek, ha tapasztalt hegyi vezetőket, és teherhordó serpákat bérelhetnek maguknak a kalandhoz.

A 2000-es évek közepére nyugati túravezetők tucatjai alapítottak expedíciós cégeket, mivel a mászók száma az éves 50-60 főről gyorsan 500 fő fölé emelkedett

Ez nem csupán a Mount Everest miatt van, hiszen a legmagasabb hegy mellett további 7 nyolcezres hegycsúcs (Kancsendzönga, Lhoce, Makalu, Cso-Oju, Dhaulagiri, Manaszlu, Annapurna) is részben vagy teljesen Nepálban található, és a mászók számára ezek is mind potenciális úti célok.

Bár az Everest túlzsúfoltságával kapcsolatos aggodalmak rendre előkerülnek, a kormány az ehhez köthető bevételek miatt egyelőre nem hajlandó felső határt szabni a belépési és mászási engedélyek kiadásánál.

Költséges sport, drága hobbi

Ha valaki az elmúlt napok eseményei ellenére, és az emberfeletti teljesítményeket olvasva kedvet kapott ahhoz, hogy útnak induljon, nem árt tisztában lennie azzal, hogy a nyolcezres csúcsok meghódítása nem a legolcsóbb hobbi, amit magának választhat.

Napjainkban már nem csupán a profi sport, az amatőr sport is hihetetlenül nagy üzletté nőtte ki magát. Már egy-egy hobbi futó vagy kerékpáros is vagyonokat költhet el a felszerelésére, vagy épp a versenyek nevezési díjaira. A hegymászás ezeknek a sokszorosa.

A már említett nepáli mászási engedélyhez is a zsebünkbe kell nyúlni, mivel azt 11 ezer dollárért (3,8 millió forint) kaphatjuk meg.

Ezenkívül az utazásra is költeni kell. Nepálba repülővel a legcélszerűbb utazni, Budapest és Katmandu között ezt a Qatar Airways járataival tehetjük meg. Az oda-vissza út a jövő tavaszi mászószezonra kalkulálva 360 ezer és 520 ezer közötti összegből jönne ki egy főre.

Nepál fővárosából, Katmanduból a kis Lukla faluba belföldi repülőjárat visz tovább. Az érkezést követően a hegymászók az akklimatizáció miatt 6-8 hét alatt több magaslati táboron keresztül jutnak fel a hegyre, majd várnak a jó időre, amikor megkísérelhetik a csúcsmászást.

Magához a túrához a hegymászóknak a több mint 50, a hegyre vezető túrákat kínáló társaság egyikénél kell foglalniuk egy utat, amelynek költségei az adott cégtől és a kínált szolgáltatásoktól függően változhatnak.

Egy átlagos, nyugati szolgáltató cég által összeállított csomag körülbelül 65 ezer dollárt (22 millió forint) kóstál.

Ez az ár már tartalmazza a nepáli kormány által az Everesttel kapcsolatban kivetett összes díjat, azaz a 11 ezer dolláros engedélyt, a 3 ezer dollárt az összekötő tisztét díjáért (aki minden mászást igazol), a 2,5 ezer dollárt a jégesőorvosokért (ők nepáli hegymászók, akik biztosítják az útvonalat), 2,5 ezer dollárt közvetítési díjként és 4 ezer dollárt szemétdíjként.

Ezen az összegen felül egy átlagos hegymászó körül-belül 10-15 ezer dollárt (3,5 és 5 millió forint között) költ felszerelésre (teljes pehelyruha, hegymászó bakancs, hálózsák), evakuálási biztosításra, műholdas telefonszolgáltatásra, valamint a nagyjából 1,5 éves felkészülésre.

Az elmúlt években azonban megjelentek a helyi vállalatok is, amelyek a nyugati cégekhez képest nyomottabb áron ajánlanak hasonló szolgáltatást. Ezek közül Makalu Adventure például egy egész csomagot biztosít a mászónak az expedíció sikeréhez. Már a 2024-es mászási szezonra bárki bejelentkezhet náluk. Ajánlatukban, amely 16 és 79 éves kor közötti mászók számára elérhető) szállást, étkezést, logisztikát biztosítanak, és természetesen serpákat is. A nepáli fővárostól, Katmandutól gondoskodnak az ügyfélről, a szolgáltatás addig tart, ameddig a csúcsra jutást követően vissza nem ér a csoport Katmanduba.

Egy ilyen kirándulás legfeljebb 66 nap hosszú lehet, mivel a sikeres csúcstámadásra legalkalmasabb időszakokban, azaz márciustól májusig, és szeptembertől decemberig vállalják a kíséretet. A Csomolungma-meghódító kaland náluk alaphangon 31 500 dollárba (több mint 11 millió forint) kerül.

A világ teteje nem gyerekjáték

Habár a felsorolt nagyfokú támogatás, az extra oxigén használata, a modern felszerelések, valamint a serpák felbérlése kapcsán akár fel is merülhet egyesekben, hogy ez így már könnyen teljesíthető kihívás, valójában ez nincs így. A hegymászás, főleg a nyolcezres csúcsok meghódítása nagyon komoly sportteljesítmény, jelentős tapasztalatot, és nagyfokú felkészülést igényel, még segítség igénybevétele esetén is.

A zord időjárás, a rendkívüli hideg, a nehéz és technikás terep a képzett, gyakorlott, tapasztalt mászókat is nagyon komoly kihívás elé állítja.

A tapasztalt hegyi vezető és edző, Alan Arnette a The Hustlenek nyilatkozva elmondta, hogy a sikeres csúcstámadások egyre magasabb száma csak egyféle statisztika. Valójában az Everest megmászásával próbálkozóknak csupán 29 százaléka éri el a célját, és az útnak indulók majdnem 4 százaléka nem tér vissza élve.

Ez a veszély nemcsak a hegymászókra, hanem a serpákra is leselkedik. Az ő munkájuk különösen kockázatos, hiszen az a feladatuk, hogy a csoportot megelőzve másszanak fel, létrákat szereljenek a hasadékok fölé, és akár 60 kilós felszerelést cipeljenek fel a hegyre.

Az Everest halálos áldozatainak mintegy 39 százaléka serpa volt, 119-en nepáli serpák. A legsúlyosabb baleset 2014-ben történt, amikor 16 serpával végzett egy lavina.

Bár Tendzing Norgaj valóságos nemzeti hősnek számít Nepálban, és Kami Rita is igazi legendának számít – 53 évesen, 27. alkalommal mászta meg a csúcsot, ezzel világrekorder –, egyre kevesebben választják ezt a hivatást.

Munkájuk azonban jóval veszélyesebb, és ez a veszélyfaktor is közre játszhat abban, hogy egyre kevesebben választják ezt a munkakört.

Nemcsak a sikeres expedíció kerül sokba a hegyen, hanem a tragédiák is. Egy-egy holttest lehozatala a hegyről rendkívül nagy kihívást jelent, már ha egyáltalán lehetséges. A mozgatásához akár 10 serpára is szükség van, és a teljes költség a hazaszállítással együtt akár a 70 ezer dollárt is meghaladhatja, tehát egy teljes expedíció árával vetekszik.

Ráadásul sok holttest megközelíthetetlen helyen van, emiatt gyakori, hogy egyszerűen otthagyják, vagy kicsivel arrébb, a hegyen temetik el őket. Az Everestnek több mint 300 halálos áldozata van, közülük mintegy 200-an még mindig a hegyen vannak.