BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem ért egyet a Huawei az amerikai bírálattal

A kínai óriáscég közleményében reagált az amerikai exportszabályozás kiegészítésére.

A Huawei Technologies kategorikusan ellenzi az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának exportszabályozást kiegészítő újabb rendelkezéseit, amelyek kifejezetten a vállalatot célozzák.

Az Egyesült Államok kormányzata 2019. május 16-án indoklás nélkül tette a Huawei-t az úgynevezett Entity List-re.

Azóta, és annak ellenére, hogy számos kulcsfontosságú ipari és technológiai alkatrész vált elérhetetlenné az akkori intézkedések miatt, továbbra is elkötelezett a cég az amerikai kormányzat minden előírásának és rendelkezésének betartása mellett. Mindeközben a felhasználók és a beszállítók felé is eleget tud tenni szerződéses kötelezettségeinek a cég, valamint az amerikai megkülönböztetés ellenére túlélték ezeket az intézkedéseket.

Ugyanakkor az amerikai kormányzat nem adta fel tervét, hogy kíméletlenül tovább szorongassa a vállalatot, teljességgel figyelmen kívül hagyva számos vállalat és iparági szervezet aggályait.

Fotó: AFP

A mostani döntés is önkényes, ártalmas, a teljes globális iparág aláásásával fenyeget. Az új szabályozás befolyással lesz a világ több mint 170 országában kiépített, több százmilliárd dollár értékű hálózataink bővítésére, fenntartására és folyamatos működésére. Ugyancsak befolyásolja majd a kommunikációs szolgáltatásokat azon több mint hárommilliárd ember számára, akik világszerte a Huawei termékeit és szolgáltatásait használják.

Egy másik országból származó, távközlési és infokommunikációs vezető vállalat megtámadásával az Egyesült Államok kormányzata szándékosan fordított hátat a Huawei felhasználók és fogyasztók érdekeinek. Mindez ellentmond az Egyesült Államok kormányzata azon állításának is, miszerint döntéseit a hálózati biztonság indokolja.

Az Egyesült Államok kormányzatának döntése nemcsak a Huawei-t érinti, hanem komoly hatással lesz a világ számos iparágára is.

Hosszú távon károsítja a globális félvezető iparágon belüli bizalmat és együttműködést, melytől számos további ágazat függ, növelve ezzel a belső konfliktusokat és a veszteségeket.

Az Egyesült Államok saját erőfölényét használja ki, hogy etikátlanul határán kívüli vállalatokat zúzzon össze. Mindez azonban csupán a nemzetközi vállalatok amerikai technológiába és ellátási láncba fektetett bizalmát fogja aláásni, így végső soron az Egyesült Államok érdekeit károsítja majd.

A Huawei átfogó vizsgálat alá veti az új, USA rendeletet, amely várakozásaink szerint elkerülhetetlenül hatással lesz az üzleti tevékenységre. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megoldást találjanak. Ugyanakkor bíznak benne, hogy felhasználóik és beszállítóik továbbra is mellettük állnak majd, és közösen minimalizálni tudják ennek a diszkriminatív szabályozásnak a hatásait.

Az Egyesült Államok és a Huawei korábbi ügyeiről itt és itt is írtunk.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.