BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bangkok,Thailand,:,Apple,Launch,New,Smartphone,Iphone,14,Pro

Már nem az Apple a világ vezető telefongyártója - előretört a Samsung

Miközben a Microsoft elvette a világ legértékesebb vállalatának járó címet, addig már a mobiltelefon-piacon is letaszították a trónról. 2024 első negyedévében a Samsung átvette a vezető szerepet a telefonértékesítéseknél. Az Apple-nek valahogy meg kell nyugtatnia befektetőket, akik vélhetően arra várnak, hogy a cég mutasson valamint az mesterségesintelligencia-alapú terveiből.

Az Apple mobiltelefon-eladásai 10 százalékkal visszaestek 2024 első egyedévében. Ez lehetőséget adott az Android operációs rendszerrel dolgozó gyártóknak, hogy a csúcsra törjenek – összegezte az elmúlt hónapok történéseit az IDC kutatócég.

Bangkok,Thailand,:,Apple,Launch,New,Smartphone,Iphone,14,Pro
Már nem az Apple a világ vezető telefongyártója / Fotó: Shutterstock

A teljes okostelefonpiac értékesítési számai 7,8 százalékkal nőttek. 

Ez azt jelenti, hogy 2024. január és március között világszerte 289,4 millió készüléket adtak el – írta meg a Reuters. Az Apple eladásaiban mért 10 százalékos csökkenésből főleg a Samsung profitált, hiszen a dél-koreai márka telefonjaiból 20,8 százalékkal többet vásároltak.

Az Apple gyengélkedése azért meglepő, mivel a gyártó a tavalyi negyedik negyedévben tudta átvenni a vezető szerepet a Samsungtól. Jelenleg 17,3 százalékon áll az iPhone-gyártó piaci részesedése.

iSTYLE: a tavalyi évet az iPhone 15 hozta vissza, 2024 viszont a felívelés időszaka lesz

Kihívásokkal teli év volt a 2023-as, ami az iSTYLE árbevételén is meglátszik. A cég magyarországi kereskedelmi vezetője elmondta, hogy a negyedik negyedéves iPhone 15-eladások hozták vissza az évet a kiskereskedelmi üzletágban. Tavaly főleg a vállalati ügyfelek halasztották el az eszközbeszerzéseiket, így 2024-ben az iSTYLE a kkv-stratégia előtérbe helyezésére koncentrál.

A kínai márkák is az erősödés jeleit mutatják az idei év elején. Miközben a Huawei képes volt növelni az eladásait, az Android operációs rendszerrel ellátott kínai márka, a Xiaomi 14,1 százalékos piaci részesedést ért el. Ezzel a Xiaomi a legnagyobb kínai márka a telefonpiacon. A teljes eladási rangsorban pedig a harmadik helyen áll az Apple és a Samsung mögött.

A Samsung eladásait főként az hajtotta, hogy az év elején dobta piacra az új csúcskategóriás mobiltelefon-szériáját, a Samsung Galaxy S24 sorozatot. Az első negyedévben csak ebből a készülékből több mint 60 millió darabot adtak el. Az új modellek jócskán felülmúlják az elődöt, az S24 8 százalékkal jobban fogyott a vizsgált időszakban, mint az S23 – ezt a Counterpoit adatszolgáltató cég közölte.

Az Apple-visszaesés viszont nem csak a Samsung újdonságával magyarázható. A vállalat 50,1 millió iPhone-t adott el az első negyedévben, miközben 2023 azonos időszakában 55,4 millió készülék talált gazdára. 

Egyik legfontosabb piacát veszti el az Apple

Csak Kínában 2,1 százalékkal csökkentek az eladások.

Kínában a helyi cégek és a kormányzati szervek korlátozzák az alkalmazottak Apple-eszköz használatát. Az ilyen intézkedések válasznak tekinthetők az amerikai intézkedésekre az kínai eszközökkel kapcsolatban. Mind a két országban biztonsági kockázatokra hivatkoznak.

Az Apple az elmúlt hónapokban egyre több nehézséggel néz szemben. Az értékesítések visszaesése mellett a vállalat elvesztette a világ legértékesebb cégének járó címet is a Microsofttal szemben. A befektetők most arra várnak, hogy az Apple mutasson valami aktivitást a mesterséges intelligencia területén. Miközben a Samsung és a Microsoft nagy hangsúlyt fektet az MI-technológiákba, addig az Apple meglepően csendes az ilyen irányú fejlesztésekkel kapcsolatban.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.