BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
sztrájk charleroi reptér

Óriássztrájk miatt leáll az egyik legnagyobb belga reptér

A biztonsági személyzethez mások, köztük a vendéglátók és a takarítók is csatlakoztak. A sztrájk közel száz járatot és ezerhatszáz utast érint.

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt – jelentette hétfőn a Belga hírügynökség.

sztrájk charleroi reptér
A biztonsági személyzet sztrájkja miatt minden keddi járatot töröltek a charleroi-i reptéren / Fotó: Belga via AFP

Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes járatokat átirányítanak.

A törlés 89 járatot, azaz mintegy 1600 utast érint, akik eldönthetik, hogy másik időpontra foglalnak helyet, vagy visszakérik a jegy árát.

Charleroi-n – ahogy Belgium másik nagy repülőterén, a zaventemin – már október 1-jén is beszüntették a munkát, a biztonsági személyzet akciójához akkor más dolgozók, köztük a takarítók is csatlakoztak. A sztrájkkal fel akarták hívni a figyelmet az „alapvető fontosságú munkát végző” alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

Az új felhívásban a szakszervezetek azt vetették a munkaadók szemére, hogy nem tartják tiszteletben a párbeszédet.

Pénteken is folytatódik a sztrájk Belgium második legnagyobb repterén

Pénteken is töröltek minden járatot Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőterén, a Charleroi-n, folytatódik az előző nap indult sztrájk – jelentette a bx1 belga televíziós csatorna.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.