BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint egy korrupciós botrány a BKV-nál

Őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is, mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják

A BKV jogi igazgatóját - aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott - pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől - tudta meg az MTV Híradó.

A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki.

Az MTV Híradó értesülése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság éjszaka házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán és egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le.

A Budapest Airport jogi igazgatóját lakásán fogták el. Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek a Budapest Airporttól megrendelésekhez tudjanak jutni.

A nyomozók szerint ezek a cégek folyamatosan, többszörösen túlszámlázták az elvégzett munkát, amit az igazgató elfogadott. A munka nélkül szerzett többletbevételt aztán a cégek visszajuttatták az igazgatónőnek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.