Önkormányzatok viharban

Sokan és sokat írtak a válság kapcsán az elmúlt húsz év felelőtlen, vagyont felélő gazdálkodási gyakorlatáról. Úgy látom, hogy a közhelyeken túl az önkormányzatok problémáit legjobban mégis a kötvénykibocsátáson keresztül megvalósuló eladósodás szemlélteti mindenki számára. Fontos tudni, hogy az önkormányzatok eladósodottsága egyben a belső államháztartási hiány – nem jelentéktelen – része, ezért talán nem érdektelen az önkormányzatok helyzetét és lehetőségeit tágabb összefüggésben is vizsgálni.

Eladósodott önkormányzatok esetében gyakran az a veszély áll fenn, hogy megnövekedett pénzügyi terheiket, törlesztési kötelezettségeiket vagy hiányukat vagyonértékesítéssel, vagy – mind gyakoribb esetben ennek hiányában – további hitelekkel történő refinanszírozással igyekeznek teljesíteni vagy pótolni. Az adósságspirál még távolabb löki a helyi közösségekkel napi kapcsolatban álló önkormányzatokat a válság által kikényszerített kultúra- és szemléletváltástól.

Mi az, amit az önkormányzatok tehetnek e tipikus probléma kezelésére?

Kézenfekvő, hogy eladósodottságuk vagy kötelezettségeik lejáratát, árfolyam- és kamatkockázatát összhangba hozzák kiadásaik és fejlesztéseik hasonló paramétereivel azért, hogy a kettő közötti különbség finanszírozása ne generáljon újabb adósságspirált se az önkormányzatok, se az államháztartás számára. Amellett, hogy a nagyobb, kiemelt beruházásaik végrehajtásának, ütemezésének felülvizsgálatát lelkiismeretesen és felelősen el kell végezni, érdemes végiggondolni, hogy milyen egyéb lehetőségek vannak a kockázatok mérséklésére, megosztására és a közös finanszírozásra.

A világban sok helyütt kipróbált és bevált, nálunk félreértelmezett és gyatrán alkalmazott ún. PPP-konstrukciókon túl érdekes gondolatkísérletnek számítana egy olyan hosszú távú finanszírozási technika kidolgozása, amelynek keretében a nagyobb térségeket érintő, tehát szélesebb közösségi érdekeket szolgáló fejlesztéseket a kincstár fix reálkamatozású hitellel finanszírozná, ez a kiszámíthatóság mellett nem mellesleg csökkenthetné az önkormányzatok devizaalapú kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel járó kockázatát is.

Ez mit jelent a gyakorlatban? Az önkormányzatok forintban kapnának kölcsönt a költségvetéstől, így nem csak a tőke- és pénzpiacokra (bankokra) lennének utalva, majd a hitel tőkeértékét a hitelnyújtó minden évben az elmúlt évi infláció szerinti árindexszel valorizálná. A hitel kamatának meghatározása kellőképpen alkalmas eszköz arra is, hogy az önkormányzatokon keresztül megvalósuló pénzkiáramlást megfelelően helyezze el Magyarország monetáris politikájában, és nem mellesleg reprezentálja a központi költségvetés és az önkormányzatok együttes vagy közös teherbíró képességét konkrét ügyek és programok mentén.

A javaslat alkalmazásával egyszerre meg lehetne őrizni a kihelyezett tőke reálértékét, ez egyébként a bankok célja is, amikor devizában nyújtanak hitelt, és mérsékelni lehetne mind az inflációs, mind az árfolyam- és kamatkockázatot önkormányzati és költségvetési szempontból egyaránt. Nem utolsósorban elkerülhető lenne, hogy a veszteségesen működő önkormányzatok a megnövekedett pénzügyi terheiket, törlesztési kötelezettségeiket további vagyonértékesítéssel, vagy ha már nincs mit eladniuk, további pénzpiaci hitelekkel finanszírozzák, folytatva adósságspiráljukat.

Úgy vélem, ma Magyarországon – legyünk kisebb-nagyobb települések vagy országos kasszák felelősei – nem állhatunk meg a válságból fakadó helyzet elemzésénél, hanem konkrét eszközöket, javaslatokat kell letenni az asztalra, hogy az önkormányzati rendszer és a központi költségvetés kapcsolata és működése hatékonyabban konszolidálható, transzparens és hosszú távon fenntartható legyen.

A szerző Zugló polgármestere