Megtorpant biztosítók

Vannak, akik úgy vélik, a jelenlegi negatív pénzügyi környezet kifejezetten a biztosítók malmára hajthatja a vizet, szemben a bankokkal, lízingcégekkel vagy a befektetési alapkezelőkkel, amelyekre sokkal súlyosabb csapást mér a pénzügyiből globálissá lett krízis. Az indokok szerint míg ilyenkor a hitelezési aktivitás vagy a befektetési hajlandóság érthető módon visszaesik, addig az öngondoskodás szerepe felértékelődik, így nő a klasszikus élet- és vagyonbiztosítások iránti kereslet.

A magyar biztosítási piac legfrissebb, tavalyi harmadik negyedéves eredményei egyelőre nem igazolják a bármi után is növekvő keresletet. Pedig ami a magyarok biztosítottsági szintjét illeti, a piac jókora növekedés előtt állhatna. Sokak szerint jócskán elbírta volna a két számjegyű bővülést is, egész sokáig. Európában az átlagos, egy főre jutó biztosítási kiadás 2000 euró fölött van, Magyarországon ennek kevesebb mint hatoda jut erre, annak ellenére, hogy nemzetközi összehasonlításban a díjszint viszonylag alacsony. Mindezt korábban a lakosság vagyoni helyzetével, a magas hitelállományi mutatókkal és a pénzügyi tudatlansággal magyarázták a szakemberek, megfűszerezve némely, történelmi múltból eredeztetett okokkal, amelyek szerint itthon még nem volt ideje kibontakoznia a szektornak, így a magánbiztosítóknak.

Bár az öngondoskodás szerepe nő, a hitelezés lassul, és úgy tűnik, végre a pénzügyi kultúránk is fejlődésnek indult, a piac szereplőinek optimista szcenárióiban mégsem szerepel az, hogy a szektor az idén jó ütemben folytatja a kibontakozást. Realista jövőképüket nyilván azokra a tavalyi harmadik negyedéves adatokra alapozzák, amelyek messze elmaradtak a korábban jósolt két számjegyű növekedési mutatóktól. Másfél százalékot sem tudott bővülni ebben az időszakban a szektor, pedig vélhetően az utolsó három hónap (ennek még nem jöttek ki az eredményei) volt igazán kritikus. A növekedés jelentős lassulásához leginkább az élet ág megtorpanása járult hozzá, s járul hozzá a jövőben is, az utóbbi egy-két évben a nem életbiztosítások iránt mutatkozó szerény érdeklődés mellett ugyanis ez volt a húzóágazat. A befektetéshez kötött unit-linked biztosításokból származó díjbevételek 2003 óta csaknem megháromszorozódtak, az viszont nem kérdés, hogy az idén ezek esnek majd vissza leginkább, az ügynökök szűnni nem akaró lelkesedése ellenére is. Mert azt sem lehet vitatni, hogy ehhez az eredményhez nem kis részben járultak hozzá az ilyen típusú termékek eladása után járó, egyszerűbb konstrukciókhoz képest jóval magasabb jutalékok is.

Az személyes megítélés kérdése, hogy – a válságtól függetlenül – akár a biztosítás-, akár a hitelközvetítők áldásos munkája mennyiben járult hozzá a magyar lakosság jelenlegi pénzügyi helyzetéhez, az viszont bizonyos, hogy a jövőben a szabályozási környezet változása szintén komoly feladat elé állíthatja az értékesítőket. A pénzügyi felügyelet nem győzi hangsúlyozni, hogy az idén fokozottan figyeli az érintett szektorokat, ennek a kormányzat egy már az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslattal adna nyomatékot. E szerint egyebek mellett fokozott felügyeletet igyekszik garantálni a biztosítási és hitelközvetítők, illetve termékeik fölött, azaz bővítené a felügyelet feladatait és hatáskörét, ami a válságtól függetlenül sem árthat.

Mindez persze nem szabhat gátat a biztosítási piacnak, legfeljebb alakíthat rajta. Az átalakulás – az állami szabályozás mellett – a piaci szereplőktől és az ügyfelektől is függ: előbbiek a közléseik szerint már látják, utóbbiaknak az idén mire lesz szükségük. Az általános visszaesés ellenére a biztosítók szerint az idén a hagyományos, kockázati életbiztosításoké, illetve a tőke- és hozamgarantált befektetési termékeké a jövő. Kérdés, vajon az ügyfelek is így gondolják-e.

A szerző a Világgazdaság munkatársa