Rendkívüli semmittevés

A költségvetés helyzete nem teszi lehetővé, hogy számottevő mértékben csökkentsük az adókat és a járulékokat, ugyanakkor a közeljövőben is fontos célkitűzés marad az élőmunkateher mérséklése – fogalmaz Gyurcsány Ferenc kormányfő ma délelőtt, az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Hozzáteszi: a kormány a következő hetekben számos javaslatot készít a gazdasági recesszió megfékezésére, és ugyanerre számít a pártok, valamint a gazdasági és civil- szervezetek részéről is. A miniszterelnök beszédéből a Fidesz újabb megszorítások fenyegető rémét olvassa ki, és a vita a szokásos „ki, mikor, mit rontott el” stílusban folytatódik. Konkrét javaslatok, tervek, számítások nem hangzanak el.

Ezeket a sorokat szerdán délelőtt írom, és szívből kívánom, hogy ne legyen igazam. Ám kell ahhoz némi amnéziára való hajlam, hogy az ember akár csak minimális reményt is fűzzön az utóbbi hetek magyar közéletének amúgy tagadhatatlanul legjelentősebb eseményéhez. Nehéz ugyanis nyomon követni, hogy a mostani tanácskozás hányadik már az egyeztető fórumok, kerekasztalok és nemzeti csúcsok sorában. Még csak az sem igaz, hogy ezeken nem hangzanak el érdekes, netán ígéretes javaslatok, tervek. Az MDF nemzeti csúcson bemutatott csomagja kifejezetten üdítő színfolt volt az őszi adócsomag-kavalkádban, és újabban a szabad demokraták sem fukarkodnak a szóval, ha az állami kiadások csökkentése a téma. A megvalósítás azonban évek óta várat magára.

Árulkodó jel az is, hogy közel egy éve maga a kormány állt elő nem is egy, hanem rögtön három reformcsomaggal. Ám míg az Akadémián szónokló miniszterelnök háta mögött feltűnő grafikonok és számsorok bizakodásra adtak okot, ezek a számítások ugyanúgy a fiókok martalékává váltak, mint több korábbi és későbbi sorstársuk. Jött ugyanis a válság, és az átalakításokból nem lett semmi.

A kormányfő ezen a héten már az Országgyűlés ülésével kapcsolatosan is igyekezett hűteni a kedélyeket, szavai szerint az adózás területén nem lehet jelentős átalakításokra, „sokkterápiára” számítani. Kérdés, hogy akkor mire lehet. A kiadáscsökkentés gondolata mindenképpen előremutató, mára azonban kiderült: mélyreható reformok nélkül nem lehet jelentős megtakarításokat elérni az állami kiadások terén. Az amúgy sokszor előkészítetlen és rosszul levezényelt szerkezeti átalakítások jó része pedig megbukott a társadalom és az ellenzék ellenállásán. Valamit tehát kezdeni kell az adórendszerrel, főleg, hogy a 2008-as bevételi számok már jól jelzik: nem haladhatunk tovább azon a pályán, amelyre 2006-ban léptünk rá. Évek óta először mind a társaságiadó-, mind az áfabevétel várakozás alatt alakult tavaly. Félő, hogy a recesszió kellős közepén már a jogszabályok újabb szigorításával, az ellenőrzések fokozásával sem préselhető ki több bevétel az adót fizető magánszemélyek és vállalkozások amúgy meglehetősen szűk köréből. A fehéredés helyett sokan már most is a fehér zászlót lengetik: nő a csődök és felszámolások száma, százmilliárdokkal duzzad az adóhátralékok állománya.

Tény, hogy a helyzet nem könnyű. Elő kell teremteni a fedezetet, és jelenleg két olyan lehetőség kínálkozik, amelynek segítségével szélesíteni lehetne az adófizetők körét: az áfaemelés, valamint a vagyoni adók súlyának növelése. Előbbi ellen szól azonban, hogy a 20 százalékos kulcs finoman szólva sem számít alacsonynak a térségben, megemelése pedig világosan bizonyítaná: a 2006 eleji áfacsökkentés kormányzati hiba volt a javából. No meg ott van még az inflációs hatás is, amely az alacsony előrejelzés ellenére gátat szab az adónövelés lehetőségének. A másik utat azonban éppen ezekben a hetekben zárta le az Alkotmánybíróság (AB). A vagyoni adókon belül ugyanis valós bevétel csak az ingatlanadótól remélhető, ha azonban a számított érték nem kellő alap a közteher kivetésére – ahogy az az AB határozatából kitűnik –, akkor ebbe az irányba sem lehet haladni.

A remény azonban még él: talán a válság hatására, tényleges párbeszéd és valós összefogás segítségével mégiscsak képesek leszünk valós döntéseket (is) hozni.

A szerző a Világgazadság munkatársa