A gellert kapott törvény

A közbeszerzés finoman fogalmazva igen érzékeny terület. A megannyi egymást támogató és kioltó érdek miatt sziszifuszi munkának látszik olyan szabályozást kialakítani, amely a kiírók, a pályázók és alvállalkozásaik, valamint a köz számára egyaránt kívánatos. Ezért – s nem csupán uniós elvárások miatt – közbeszerzési szabályozásunk mondhatni állandó mozgásban van: a 2003-ban elfogadott törvényt a tavaly decemberi „nagy” módosításig húsz-huszonötször igazították ki a törvényhozók. Így bármennyire is jobbító szándékkal is tették, óhatatlanul megingatták a jogalkalmazást.

A törvény megújításához még 2007-ben, több szakmai műhelyben is hozzáláttak. Az volt a cél, hogy egy rugalmasabb, átláthatóbb szabályozás készüljön, amely egyszerűsíti és gyorsítja a procedúrát és kiszámíthatóbb gyakorlatot eredményezhet. Különös hangsúlyt kapott a korrupció lehetőségeinek csökkentése, hiszen az állami források nem megfelelő felhasználása mögött sejthető, tapasztalható részrehajlások aláássák a közbeszerzések iránti bizalmat.

Az igazságügyi kormányzat állítja: a módosult törvény valóban az egyszerűsítést, a gyorsítást, az átláthatóságot és a kisvállalkozásokat is szolgálja. Az eddigi három eljárási rendet kettő váltja fel. Kötelező lesz az elektronikus út. A procedúra szinte minden mozzanata – a megindítástól a megkötött szerződés teljesítéséig – nyilvánosságot kap: a kiíró és a Közbeszerzések Tanácsának honlapján is nyomon követheti bárki a folyamatot. A korrupció kivédését segíti elő az úgynevezett átláthatósági megállapodás, személyre szabja a felelősséget a hirdetmény ellenjegyzése. A kis cégek pályázati esélyeit növeli például a beszerzés részekre bontása.

A változások több kritikusa szerint a két eljárási rend valóban radikális egyszerűsítést jelent, de az értékhatárok kifogásolhatók. Van olyan vélemény, amely elegendőnek tartaná egy helyen garantálni a nyilvánosságot. Szakjogászok azt vetik fel egyebek között, hogy a hirdetmény ellenjegyzésének szabályozása kidolgozatlan, így nem érheti el a célját. Bár a visszaélések ellen került a törvénybe az átláthatósági megállapodás, vannak, akik úgy tartják, az korrupciós kockázatot rejt magában. Általában is gyakran elhangzik, hogy a törvény nem zárja be a korrupciós kiskapukat. Némelyek a törvényben korlátoznák az alvállalkozók számát, mások hiányolják például az utólagos monitoring, a hatékony ellenőrzés követelményének rögzítését.

A kritikusok amúgy elismerik, hogy a törvényalkotó szándéka helyes, támogatható volt, és több fontos kérdést – például erőforrás-felajánlás, a kisvállalkozások lehetőségeinek szélesítése – meg is oldott. Mégis úgy látják: nem eléggé kimunkált szabályozás született, így az szándékolt folyamatok gátja lehet. Vajon miért? Hiszen az első előkészületektől a módosítás elfogadásáig több mint egy esztendő telt el, a tervezetet bárki megismerhette, az széles szakmai, társadalmi vitákban formálódott. Lehet, hogy nem elég erőteljesen?

Lehet. A szakmai fórumokon „végigrágott” dokumentum később mintha gellert kapott volna a törvénykezés folyamatában. Elérte a kényes törvények sorsa, amikor is megindul a láthatatlan, politikai lobbizás, és a módosító javaslatok tömkelege miatt, az idő sürgetésében, többnyire csak „lazul” az eredeti beadvány. Messzire vezethet a kérdés, hogy a parlamentben adott ügyben ki, mit, miért pártfogol, egyáltalán érti-e valójában, mit szavaz meg.

Az áprilistól hatályos törvény körül lobbizás idekinn tovább folyik, nyíltan, vélhetően az értő jobbítást célozva. Újabb módosításra most aligha van esély. A szabályok érvényesülésének figyelemmel kísérésére annál inkább. A törvény-előkészítők és törvényhozók részéről is.

A szerző a Világgazdaság munkatársa