A kicsit is becsüljük meg!

Az intézkedések szükségességének a felismerése már nem halogatható. Meg is kaptuk az újabb „adóreform”-ígéretet (a sokadikat), s hogy az államháztartás jövőbeni kiadásait esetleg átrendezik, mérséklik azok növekedését. A hangsúly sajnos nem a kiadások mihamarabbi lefaragására irányul; az adóváltozásokban bízik a kormányzat. A lényegében nullszaldós adóátcsoportosítások kísértetiesen hasonlítanak a tavaly szeptemberben a parlament elé terjesztett, majd visszavont kormányzati csomagra.

Az irány tekintetében a szakemberek már régen egyetértenek. A munkát terhelő, nemzetközi összehasonlításban is túlzott mértékű közterheket kell csökkenteni. Ennek forrása lehetőleg a kiadások mérséklése. Erre azonban a politika nem hajlandó. A felelőtlen osztogatás, a jövő felélése után a visszavétel konfliktusát (szavazatvesztést) nem vállalják fel. A halogatás pedig csak növeli a konfliktust!

Az aránytalanná duzzasztott adórendszer belső átalakítására valóban szükség van. Ebből a szempontból helyes lépésnek tekinthető a jövedelem közterheinek csökkentése az árakat terhelő adók rovására. A munkabér járulékterhének 5 százalékpontos mérséklésével növekszik a munkahelymegtartó képesség, s ennek ma kitüntetett jelentőséget tulajdoníthatunk. Ez még akkor is igaz, ha a tényleges csökkenés ennél kisebb, hiszen a rehabilitációs járulék 200 százalékos növelése egyértelműen rontja a kívánt hatást.

A személyi jövedelemadó kulcsának és sávhatárának emelése ma még nem világos. Nem szokás év közben változtatni egy éves adótáblát, bár jogtechnikailag megoldható.

A családi pótlék és más rendszeres szociális juttatások adókötelessé tételének módja ugyancsak ködös. Az egyik nyilatkozat bruttósítást követő adózásról, a másik adóterhet nem viselő járandóságról szól. Az elv mindenesetre érdekes, sőt támogatható. Végül is megfelel mindkét tábor állásfoglalásának. Alanyi jogon jár minden gyerek után, de a jobb módú szülők esetében a nettó mégiscsak kisebb. Persze csak akkor, ha a tényleges számok ezt igazolják.

A társaságokat terhelő különadó megszüntetése időszerű. A 2006-ban, év közben, ideiglenesen bevezetett teher nemcsak az esetleg hazánkba törekvő befektetőket riasztotta el, hanem a már itt működő vállalkozások tulajdonosait is elgondolkoztatta. Ha a megszüntetés a társasági adóba (adóalapba és adórátába) való beépítéssel történik, vagyis az ideiglenes pótadóból tartós nyereségadót kreálnak, akkor csak az egyszerűsítést (két adónemből egy lesz) „nyertük meg”, az elvonás szintje változatlan marad.

Az adó a piacgazdaság szabályozásának csak egyik – igaz, fontos – eszköze. Az adóteher átcsoportosítása jó dolog, de messze nem elegendő. Adókedvezménynyel nem lehet munkahelyet teremteni, a nyilvánvalóan gazdaságtalan üzletmenetet gazdaságossá, fenntarthatóvá tenni. Ehhez jól célzott és a felhasználást szigorúan ellenőrző támogatás, fejlesztés stb. szükséges. Ez ügyben sok jót hallottunk a tervekről, a megvalósulás azonban még várat magára.

A bejelentett változások fontosak, de nem elegendők. Az adóátcsoportosítás iránya jó, mértéke kevés. Az adórendszer érdemi átalakításáról persze nincs szó. Az indokolatlanul felszaporított adónemek számának csökkentése, a tárcaadók ritkítása, a más-más szempontból, de rendkívül elvtelen ekho és eva megszüntetése stb. fel sem merült. A vagyonadó sincs terítéken.

Várjuk meg azt is, hogy mi lesz az egészből. Adóügyekben az utóbbi években egyáltalán nem szokatlan, hogy az elfogadott és kihirdetett törvényeket visszavonják a hatálybalépésük előtt. Ma még csak bejelentéseket hallani, törvénymódosítási tervezeteket nem hoztak nyilvánosságra. Nyugtával dicsérjük a napot! (Tudják, azzal a kis kék cetlivel vagy a gépi nyugtával. Ha már adóról beszélünk!)

A szerző az Ernst & Young adószakértője, címzetes egyetemi docens