A Lehman Brothers tündöklése és bukása

Makacsság és elszigeteltség – a Bloomberg Markets riportja szerint ennek a két rossz tulajdonságának köszönhette cége bukását Richard Fuld, aki 16 éven át vezette a befektetési bankot. Az amerikai magazin beszámolója nemcsak azért izgalmas olvasmány, mert a világ pénz- és tőkepiacait megrázó csőd előzményeinek eddigi legrészletesebb feltárása, hanem azért is, mert rámutat az ahhoz vezető emberi hiányosságokra is.

Richard Fuld számára az oxigént jelentette a Lehman Brothers. 1969-ben ott kezdte pályafutását kötvénykereskedőként, majd a ranglétrán lépkedve az egyik legelismertebb befektetési bankárrá küzdötte fel magát. A tavaly 158 éves pénzintézet profitja 1994 és 2007 között 113 millióról 4,2 milliárd dollárra nőtt, miközben a részvények árfolyama húszszorosára emelkedett. Ő maga az utóbbi nyolc évben 300 millió dollárt vihetett haza.

A 62 éves vezérigazgatót tekintélyt parancsoló és robbanásszerűen kitörő főnökként írták le beosztottjai, akit maguk közt csak „Gorillának” hívtak. Hideg, ellentmondást nem tűrő tekintetétől mindenkiben megfagyott a vér, ezért aztán nem is nagyon volt senki, aki ellentmondott volna neki. A vezetői értekezletek formálissá váltak, az operatív és személyzeti ügyeket sokáig helyettesére, Joseph Gregoryra hagyta. Utóbbi szintén autoriter természetű volt, a másként gondolkodókat, a veszélyekre figyelmeztetőket hamar elmozdította állásukból. A Bloomberg Markets épp az ebből fakadó elszigeteltséget tartja Fuld egyik legfőbb vezetői hibájának.

Ezzel együtt Fuld érzékelte a kockázatokat. Állítólag már 2004-ben, két évvel a piaci csúcs előtt megemlítette, hogy az olcsó hitelre alapuló buborék ki fog pukkadni. És bár tisztában volt a tőkeáttételes (hitelből finanszírozott) felvásárlások kockázatos voltával, a kereskedelmi bankok által indított versenybe – amelyet a Glass–Steagall-törvény 1999-es visszavonása tett lehetővé – az ő cége is beszállt. A Lehman Brothers sorsát azonban mégsem ezek az ügyletek pecsételték meg, miután 2007 végén a legkockázatosabb projektekből kiszállt. Fuld ott hibázott, hogy elmulasztott idejekorán megszabadulni 84 milliárd dollárnyi, jelzáloghitellel fedezett értékpapír-portfóliójának egy részétől. Sőt, bízva abban, hogy a subprime krízis nem terjed át a jobb minőségű eszközökre, 2008 tavaszán még növelte is jelzálogpapíri kitettségét.

2008. március 17-e után, amikor a Bear Stearnst 29 milliárd dolláros kormányzati segítséggel megvette a JPMorgan Chase, már a következő áldozatként rebesgették a Lehmant. Fuld úgy érezte, a befektetők hálátlanok: nem a fundamentumokra, hanem érzékeire hagyatkoznak. Ekkor kereste meg Warren Buffettet is, legyen stratégiai befektető a cégben. Buffett hajlandó is volt erre, ám Fuld sokallta az árat. Pár nappal később 4 milliárd dollárnyi átváltható elsőbbségi részvényt bocsátott ki a Lehman, jobb feltételekkel, mint amit Buffett ajánlott. Rövid távon ugyan ezzel megtakarított, de az amerikai milliárdos befektetése később fontos biztosítékot jelentett volna másoknak is a jó üzletmenetre.

A június 9-én bejelentett 2,8 milliárd dolláros második negyedéves veszteség hatására Fuld pánikba esett. Először merült fel benne, hogy elveszítheti a cégét. Változásokat hajtott végre a vezetésben, és befektetőkért kilincselt mindenfelé: kikosarazta őt a Bank of America, a General Electric és a kínai Citic. A legígéretesebb tárgyalások az állami Koreai Fejlesztési Bankkal (KDB) zajlottak. Augusztus elején a KDB 25 százalékot vásárolt volna a Lehman részvényeiből az akkori piaci áron, 22 dolláron. Fuld azonban vitatta a jelzálog-portfólió értékelését, és nem akart menedzsmentjogokat adni a koreai vevőnek. Egy hónap múlva a KDB már csak 8 dollárt kínált, szeptember 9-én pedig meghiúsult az üzlet.

Ezután a Lehman adósságainak biztosítási felára 200 bázisponttal, 500-ra ugrott, a hitelezők leállították a cég finanszírozását. A legutolsó mentsvár a Barclays lett volna. A második legnagyobb brit bank felajánlotta, hogy 5 dollárt fizet a Lehman részvényeiért, ha a legproblémásabb eszközeit kiszervezi egy külön vállalatba. Timothy Geithner, a New York-i Federal Reserve elnöke (jelenleg pénzügyminiszter), valamint Henry Paulson akkori pénzügyminiszter rá is beszélte a bankok egy csoportját, hogy álljanak az új cég mögé, amely 55-60 milliárd dollárnyi rossz Lehman-eszközt vett volna át. Úgy tűnt, az üzlet összejön. Szeptember 14-én, vasárnap délelőtt azonban megérkezett a brit bankfelügyelet döntése: csak akkor tekintett volna el az ilyenkor kötelező részvényesi jóváhagyástól, ha az amerikai pénzügyminisztérium ideiglenes garanciát vállal a Lehman adósságaira. Erre Paulson nem volt hajlandó, hiába riogatta őt az állami segítségben mindvégig bízó Fuld pénzügyi Armageddonnal. Szerény vigasz a Lehman-vezér számára, hogy igaza lett. Másnap bejelentették a csődöt, a Dow Jones ipari index 504 pontot zuhant, a pénzpiacok befagytak, és kezdetét vette a máig tartó, súlyos hitelválság.