Az EP-választás igazi tétje

Ma még aligha lehet megmondani, mennyi „Európának” marad majd hely a választási kampányban. Nyilván a mindenkori tagállamok belpolitikai közérzetétől is függ, vajon éles honi megosztottság hatja-e át a közvéleményt, amikor is a szavazó inkább ez utóbbi alapján voksol. Mindebben nincs is semmi váratlan, legfeljebb azon lehet eltöprengeni, mit tehet a politikai elit azért, hogy ezen valamelyest változtasson.

Az első értelemszerűen annak eldöntése, kik fémjelzik a pártok választási listáit. Ennyiből a Magyarországon eddig közzétett blokkok inkább megnyugtatók. A Fidesz az eddigi 12 EP-képviselője közül kilencet újra indít, méghozzá valószínűsíthetően befutó helyen (az első tíz között), de akadnak ismert „EU-elkötelezettek” a lista második felében is. Továbbra is listavezetőként hagyta meg az SZDSZ is eddigi EP-frontemberét, újraindítva egyúttal korábbi képviselőit. Megnevezték jelöltjeiket a „szélekről” indulók (a Jobbik és a Munkáspárt) is. Az első esetében itt is „EU-témában utazó” jelölt vezeti a listát, csakhogy ő a szkeptikus oldalról. És végül: nyitott kérdés a szocialisták hó végén várható listája. Nem könnyű az eset, lévén, hogy valószínűleg zsugorodó számú helyre kellene még több jelöltet bejuttatni. De ez legyen az MSZP gondja.

Az igazi kérdés ezek után, vajon mit várnak majd pártjaik a jelöltektől: hozzák be az „európai üzenetet” a választási kampányba, avagy a belpolitikai villongások logikájának rendeljék alá magukat. Vajon az EP-háttér a belpolitikai tűzerőt lesz hivatva erősíteni, vagy végre esélyt adhat az unió megismertetésére is. Azon kijelentések, amelyek szerint a júniusi szavazás a magyarországi választások első fordulójaként tekinthető, nem éppen biztatóak, mert az előbbit vetítik előre. Márpedig ez nem segítene sem Magyarországnak, sem az EU-nak.

Közhely, hogy Magyarországon ma az egyik legalacsonyabb a közvélemény „EU-tudata”, miközben ijesztően magas a tagságban kétkedők aránya. Az érme másik oldala, hogy ugyanakkor az ország sorsát is meghatározó ügyek sorjáznak az unió napirendjén, az energiaellátás biztonságától a pénzügyi-gazdasági válságig. Vajon hányan gondoltak bele, hogy EU-tagság nélkül Magyarország válhatott volna Európa „második Izlandjává” – még ha részben más okokból is. Márpedig, ha ennyire létfontosságú mentőövet jelent a tagság, nem lenne-e önérdek is jobban odafigyelni arra, mi történik e szervezeten belül? És vajon a következő fél évtizedben mikor lesz még egyszer olyan alkalom, mint egy európai választás, hogy e tényekre hathatósan felhívják a figyelmet?

De nem csekélyek a tétek európai szinten sem. Egy már létező ügy ellenzői mindig jobban tudják mozgósítani a táborukat. Ha aztán mindez viszonylag alacsony országos választói részvétel mellett történik, nagy az esélyük, hogy nemzeti befolyásukat meghaladó arányban jussanak képviselői mandátumhoz az Európai Parlamentben. Így váltak zászlóvivőkké az EP-ben lengyel és cseh euroszkeptikusok a legutóbbi választások után, és éppen erre (is) épít az a Libertas mozgalom, amely „európai pártként” igyekszik minél több tagországban jelölteket toborozni a mai létező EU-intézmények, EU-politikák ellen. Tudni való, hogy Magyarországon jó eséllyel éppen a Jobbik lehet a Libertas helyi szövetségese. És ha az unióhoz értő, sokat tapasztalt magyar politikusok arra kényszerülnek majd, hogy a „Libertas-demagógia” érdemi megválaszolása helyett személyeskedő belpolitikai vitákkal legyenek elfoglalva, a szabadon hagyott pálya könnyen bejutást biztosíthat olyan szélsőségeseknek, akiket a nagy többség itthon is szégyenkezve hallgat. Hát még majd Strasbourgból… Jó lenne időben ezzel is számolni.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője