Csapdában

A forintárfolyam gyenge szintje önmagában is borzolja a kedélyeket, kiszámíthatatlan mozgása azonban még kellemetlenebb következményekkel járhat. Végső esetben akár tömegesen külföldi valutába mentheti megtakarításait a lakosság, ez például Oroszországban máris megfigyelhető. Az alacsony szintű pénzügyi kultúránk tehát a devizahitel-dömping után újabb veszélyforrást jelent. Sajnos nemcsak a lakosság érintett, hanem a vállalati szféra is, a korábbi stabilitás nyomán ugyanis túlságosan háttérbe szorultak azok az eszközök, amelyekkel le tudnák fedezni ilyen jellegű kockázataikat a hazai szereplők.

A magyar fizetőeszköz hektikus árfolyama azonban rászoríthatja a cégeket a fedezeti eszközök szélesebb körű felhasználására, ez elméletileg stabilizálhatja a költségeik alakulását, így az áraikat is. Erre pedig elég nagy szükség lenne, mert lassan követhetetlen, hogy éppen kell-e tartanunk az inflációtól, vagy sem, hogy éppen mikor várható – és mekkora – áfaemelés.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az önálló monetáris politika összességében inkább nyűg számunkra, mint hasznos gazdaságpolitikai eszköz, így ismét arra jutunk, hogy jobb lenne már az eurózónán belül lennünk. Csakhogy a belépésünket éppen az ingatag pénzpiacaink késleltethetik, ilyen állapotban az Európai Központi Bank sem nagyon vágyik ránk. Eszközük pedig elvileg van rá, mivel az ERM II rendszerbe történő belépésünkhöz szükségünk van a hozzájárulásukra.

Ebben a helyzetben egyvalami segíthet sokat: a minduntalan hangoztatott gazdaságpolitikai váltás. Versenyképesebb gazdálkodási környezettel – például egyszerű, kiszámítható és alacsony terhet jelentő adórendszerrel – helyzetbe lehetne hozni a hazai cégeket, a gyorsabb növekedés pedig önmagában is könnyebben finanszírozhatóvá tenné a nagy adósságállományt, amelyre szinte minden gondunk visszavezethető.