Félig sem komoly felezés

A kormányfő vagy nagy stratéga, vagy nagy taktikus, talán mindkettő, de mindegy is. Ehhez képest meglepő, hogy az emberek múlt vasárnapi sziesztáját egy felettébb kétélű közjogi ötletrohammal zavarta meg. Azért volt váratlan, hogy előjött ezzel a kissé porosasztalfiók-szagú csomaggal, mert ezek szerint nem foglalkozik azzal, mi történt az elődjével. Holott tanulhatott volna az ő történetéből, hiszen az akkori események egyik legfontosabb előidézője volt. Medgyessy Péter is azt hitte 2004 elején, készülve az európai uniós voksolásra, hogy népszerű lesz parlamenten innen és túl, amikor – abszurd módon – közös választási listát, közvetlen államfőválasztást és kisebb országgyűlést vizionált. De tévedett, s néhány hónap múlva vehette a kalapját. Persze nem csak ezért, de ez az ügy is alaposan közrejátszott kikényszerített önkéntes távozásában, hiszen az MSZP koalíciós partnerének ekkor lett elege belőle. Olyannyira, hogy Kuncze Gábor egykori SZDSZ-elnököt az elmúlt húsz év legszenzációsabb politikai bonmotjára ihlette, miszerint „a szocialisták nem értik az Alkotmányt, mert nincsenek benne képek”.

De most miről is van szó? Gyurcsány Ferenc két válságellenes gazdasági csomag prezentálása között azzal állt elő – gyaníthatóan minél több valódi és virtuális egyetértő fejbólintás reményében –, hogy csökkentsék felére a parlamenti képviselők létszámát, alaposan átszabva a választási rendszert, áttérve az egyfordulós és minimális kompenzációs elemmel átszőtt listás szisztémára. S nem győzte hangoztatni, mindez megtakarítást jelent – ebben a vészterhes időszakban azon elegánsan átléphetünk, hogy a legfeljebb pár milliárdos spórolás nem oszt, nem szoroz –, hiszen csak egyszer kell voksolni, s feleannyi honatyát kell eltartani az országnak.

Ám az egészből nem lesz semmi. A javaslat elfogadhatatlan a Fidesz számára, nélküle pedig nem lehet kétharmados törvényeket módosítani. A mostani választási szisztéma ugyanis torzít, és a listás eredményekhez képest jelentős mandátumfölényhez juttatja az egyéni választókerületben taroló pártokat. A jelenlegi állás szerint pedig a 176 helyből legalább 130-150-et megnyerne a legnagyobb ellenzéki párt. A tisztán listás, azaz arányosabb megoldás viszont a szocialisták számára azt jelentené, hogy egy viszonylag tisztes, 5-10 százalékpontos vereség esetén nem kellene tartaniuk riválisaik kétharmados országgyűlési fölényétől. Másfelől a kis pártok is jól járnának, az öt százalékot elérők súlya megnőne, és ez szintén nem a legfőbb vágya a Fidesznek.

Így nem meglepő, hogy Navracsics Tibor frakcióvezető az elképzelésnek csak a felezésre vonatkozó részét támogatja, a választási rendszerhez viszont nem nyúlna, s az sem, hogy az MDF felsorakozott Gyurcsány mellett. Az SZDSZ álláspontja azonban kissé érthetetlen, hiszen ők megtartanák a vegyes rendszert, annak ellenére, hogy önállóan indulva egyéniben biztosan nem rúgnának labdába 2010-ben. De miután ezt képviselték négy éve is, egészen más politikai környezetben, az MSZP koalíciós partnereként, valószínűleg nem akarták megkockáztatni, hogy hintapolitikával vádolhassák őket.

Miután azonban a létszámcsökkentéssel nem lehet nem egyetérteni, s ez még csak nem is komoly demagógia, valószínűleg – politológus legyen a talpán, aki megmondja, az elmúlt tíz évben hányadszor – újra leülnek ötpártizni. Annak ellenére, hogy pontosan tudják, csak az idejüket vesztegetik. Hiszen nem igaz, hogy az alapkérdésben, azaz a csökkentésben közösen gondolkodnak, s „csak” a részleteken, a módszeren vitáznak. Itt épp ez utóbbinak van megkerülhetetlen jelentősége.

De ha netán valami csoda folytán meg is állapodnának a pártvezérek, azért az elég érdekes parlamenti szavazás lenne, amikor a mezei honatyák jelentős részének a saját menesztésére kellene igent mondani. Félek, sokan összekevernék a szavazógombokat.

A szerző a Világgazdaság rovatvezetője