Itt az ideje megoldani az euróövezet problémáit
A zavarok a Lehman Brothers bukása után kezdődtek. Az európai pénzügyminiszterek 2008. október 12-én nyilatkozat közzétételével akarták megnyugtatni a lakosságot, hogy a rendszer működése szempontjából fontos további bankok bukására nem kell számítani. Közös kincstári intézmény hiányában azonban ezt a tagállamok hatóságainak kellett szavatolniuk. Röviddel ezután súlyos válság alakult ki az Európai Unió azon tagállamaiban, amelyek még nem vették át az egységes valutát. A kialakult feszültség később az euróövezetben is éreztetni kezdte a hatását.
Az új tagállamokban a legtöbb hitelt az euróövezetből származó bankok nyújtották, a lakosság által felvett kölcsönök nagyobb hányadát külföldi valutában folyósították. Ezek a bankok a válság kirobbanása után odahaza kerestek védelmet, ezért repatriálták a tőkét az új tagországokból, emiatt Kelet-Európában a valuták és a kötvénypiacok nyomás alá kerültek, a gazdaságok megroggyantak, csökkent a háztartások tartozástörlesztési képessége. A kelet-európai térség bajai által erősen érintett hitelintézetek mérlegpozíciói megrendültek.
Időközben kérdésessé vált az egyes tagállamok azon képessége, hogy meg tudják-e védeni a bankjaikat. Az egyes államkötvények kockázati felárai ijesztő mértékben kezdtek emelkedni. A nemzeti szabályozó hatóságok – a saját bankjaik védelmében – óhatatlanul a „pumpold a saját szomszédodat” lépésekhez folyamodtak. Mindez hozzájárult a feszültségek növekedéséhez.
E jelenségek fényében az egységes valuta meggyőzően bizonyította létezésének előnyeit. Nélküle több, az euróövezethez tartozó ország ma ugyanolyan helyzetben lenne, mint a kelet-európaiak. Görögország például kevésbé szenved a válságtól, mint Dánia, jóllehet az alapvető gazdasági mutatói sokkal gyengébbek. Az euró ugyan nyomás alá került, de állva fog maradni, a gyengébb tagállamok pedig foggal-körömmel ragaszkodnak majd hozzá. Ha létezik veszély, az a legerősebb tagállam, Németország felől fenyeget.
Az, ahogyan Németország viszonyul a válsághoz, lényegesen eltér a világon másutt látottaktól, ez azonban érthető. Az ország továbbra is a 30-as évek emlékének traumája alatt áll: akkor a weimari köztársaság száguldó inflációja vezetett el Hitler hatalomra jutásához. A németek ezért elleneznek minden gazdaságpolitikai lépést, amely inflációhoz vezethet, jóllehet a világon mindenütt felismerték, hogy a hitelezés összeomlásának megakadályozása csak a pénztömeg kiterjesztésén keresztül lehetséges. Bár az ország az európai integráció állhatatos híve, attól érthetően ódzkodik, hogy az egész euróövezetet megmentő „mély zsebként” kezeljék.
A kialakult helyzetben minden intézményi reformokért kiált, amelyekből Németország ugyanúgy profitálhatna, mint mások. Egy egységes euróövezeti kötvénypiac létrehozatala azonnali előnyökkel járna, a lépéssel ráadásul korrigálható lenne egy strukturális hiányosság. Egyrészt hitelesebbé lehetne tenni a bankrendszer megmentését célzó lépéseket, és támogatást nyújtani a közös valutát még nem használó, sebezhetőbb, új EU-tagállamoknak, valamint ki lehetne terjeszteni az EIB és az EBRD hitelezési kapacitásait. Az eljárás másrészt mechanizmusként szolgálhatna az összehangolt, kontraciklikus fiskális politika számára. Az EU olyan fontos beruházásokhoz is forrást teremthetne így, amellyel fejleszteni lehetne az elektromos hálózatot, a gáz- és olajvezeték-rendszert vagy az alternatív energia felhasználását, sőt Ukrajnában is szervezhetnének a foglalkoztatást erősítő közmunkákat. Mindezek a beruházások alkalmasak lennének arra, hogy megtörjön az Oroszország által Európára gyakorolt szorítás. Azt az ellenvetést el lehet hárítani, hogy a kontraciklikus hatás csak később jelentkezne, mert maga a recesszió is valószínűleg elhúzódó lesz. Ha a rendszer jól lenne megtervezve, el lehetne hárítani a németek azon aggályát, hogy ki akarják őket zsebelni.
Az euróövezeti kötvény- és kincstárjegypiac nem helyettesítené, hanem kiegészítené az egyes országok állampapírpiacait. Az ellenőrzést, a garanciális jogokat az euróövezet pénzügyminiszterei gyakorolnák, és ők járnának el a pénzügyi intézmények megmentésében. Szabályozó testületként az Európai Központi Bank funkcionálna. Ezzel egy egységes és erős pénzügyi rendszert lehetne létrehozni, amelyhez esetleg még a túlméretezett és alultőkésített bankrendszerének megmentése miatt vergődő Nagy-Britannia is csatlakozni szeretne.
Két bonyolult ügyet mindazonáltal rendezni kellene: hogyan osszák meg az adósságterhet a tagállamok között, és milyen legyen a rendszer felügyeletét ellátó pénzügyminiszteri testületben a szavazati arány. Németország számára az EU költségvetésének összeállításában és az Európai Központi Bank irányításában meglévő precedensek tisztességtelenek és elfogadhatatlanok lennének. Bár sok tagállam berzenkedne az EU kialakult belső szavazati egyensúlyának megváltoztatása ellen itt bizonyos engedményeket kellene tenni Németország javára, hogy csatlakozzon a rendszerhez. Általában egy-egy válságra van szükség ahhoz, hogy bizonyos kompromisszumok létrejöjjenek, a válság éppen most örvénylik, és minél előbb oldjuk meg, annál jobb.
A szerző a Soros Fund Management elnöke
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.