Nabucco Budapesten

A legalább 15 országot érintő Nabucco-program nagyon kényes és összetett problémakör. Ráadásul az érintett termelő és fogyasztó országok a gazdaságok fejlettségében, működtetésének elveiben, a tulajdonosi és döntési struktúrában a ma létező legszélsőségesebb eltéréseket hordozzák. A budapesti konferencián kialakult legfelsőbb szintű egyetértés így fontos hozzájárulás lehet a közel egy évtizede felvetődött program gyakorlati végrehajtásához. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az EU eddigi hozzáállása érdemben módosult és immár tényleges pénzügyi hozzájárulást ígér, úgy a budapesti konferenciát akár áttörésként is értékelhetjük.

Mindazonáltal az ellátásbiztonságot szemet előtt tartó kormányzati egyetértés nem jelenti automatikusan a – lényegében üzleti vállalkozásként értelmezhető – Nabucco-program gyors és zavartalan valóra váltását. Arról az ellentmondásról van szó, hogy az ukrán–orosz gázkrízis közvetlen hatásaként a politikai szereplők számára erősen felértékelődött ellátásbiztonság beleütközik a tényleges megvalósítást végző cégek megtérülési követelményeibe, amelyeket a pénzügyi válság finanszírozási oldalról tovább nehezített. Ebben az összefüggésben az érintett országok kinyilvánított szándéka jó kiindulási alapot teremtett az üzleti szereplők számára, de a nagyon különböző üzleti érdekek gyakorlati öszszerendezése még a következő évek sok ütközéssel járó feladata.

Megítélésem szerint a Nabucco-programmal elérhető ellátásbiztonságot mind a magyar politikai erők, mind az EU vezetői eltúlozzák. Aligha vitatható persze, hogy az EU hosszabb távon várható energiaigénye indokolja a Nabucco megépítését, sőt, további vezetékek megépítése sem kerülhető el. Az sem vitatható továbbá, hogy a mostani, lényegében egyetlen meghatározó jelentőségű forrással és vezetékkel szemben a Nabucco némileg javítja a diverzifikálásból fakadó előnyöket. A túlzott reményeket ugyanakkor megkérdőjelezi egyrészt, hogy a mostani, Ukrajnát átszelő vezeték évenként mintegy 150-170 milliárd köbméter földgáz szállítására képes, a Nabucco legfeljebb 31 milliárdra, másrészt a Nabucco megépítésével nemcsak 31 milliárd köbméter földgáz betáplálásáról kell gondoskodni, hanem felhasználó piaci szereplők is szükségeltetnek. Nemcsak az a gond tehát, hogy a Nabucco a jóval szerényebb kapacitása miatt aligha enyhítheti az orosz–ukrán szállítás esetleges leállításából adódó gondokat, hanem az is kérdéses, hogy a Nabuccóra vonatkozó, hosszú távú szerződésekkel szentesített kapcsolatokat aligha lehet átmenetileg vagy tartósan más országokra és szereplőkre átcsoportosítani.

A Nabucco-program legfájóbb pontja, hogy az orosz szomszédságból fakadó kockázatokkal szemben a térség mely országa vállal garanciát 31 milliárd köbméter földgáz kitermelésére és rendszerbe juttatására. Ráadásul a tervezett vezeték kétharmada Törökország területén halad. Ismerve az EU és Törökország közötti, évtizede húzódó problémákat, a Nabucco legalább olyan kockázati tényezőket rejteget, mint a mostani ukrán– orosz viszony. Azzal a különbséggel, hogy az orosz–ukrán viszony az átfogó európai együttműködés erősítésével a következő években jelentősen javulhat. Ilyen enyhülésre Törökország keleti határvidékén aligha számíthatunk. Erősen vitatható tehát, hogy a Nabucco diverzifikálást jelent-e.

Valószínűsíthető tehát, az ellátásbiztonság továbbra is sebezhető marad. A kockázatok csökkentésének kulcsa nem elsősorban a drága forrásoldal bővítésében és diverzifikálásában, hanem egyfelől az államközi és az üzleti kapcsolatok erősítésében, elmélyítésében, a garanciákat nyújtó intézmények működtetésében, másfelől az uniós és a hazai fogyasztás racionalizálásában van. A relatíve kisebb gázfelhasználás, a helyettesítő energiafajták növelése stb. nemcsak az ellátásbiztonságot szolgálják, hanem egybeesnek az egyre feszítőbb környezetvédelmi követelményekkel is.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója