Túl európai ahhoz, hogy megbukhasson

A hitelminősítő intézetek alaposan leszállították Portugália, Spanyolország és Görögország besorolását, nagyrészt a gyenge gazdasági növekedési kilátások és az államháztartás súlyos feszültségei miatt. Írország számára negatív jövőbeni várakozásokat állítottak be, ez szintén leminősítéshez vezethet. Az államkötvények hozamai közötti eltérések néhány EMU-tagállam esetében rekordszintre emelkedtek, ezt azok a félelmek táplálják, hogy némely kormány esetleg kénytelen lesz fizetésképtelenséget jelenteni. Egy ideje a tízéves görög államkötvények hozama már 300 bázisponttal meghaladja a németországit. Ennek okaként azt a kockázatot jelölik meg, hogy Görögország a tartozásai törlesztésének megtagadására vagy a monetáris unió elhagyására kényszerül, ez pedig együtt járhatna tartozásai újradenominálásával.

Az EMU dezintegrálódásának veszélye miatti pánikot mindazonáltal erősen túlzottnak kell tekintenünk. Sokkal inkább várható, hogy a tagállamok felülbírálják az idevágó uniós alapelveket, és a bajba jutott államok segítségére sietnek, semmint hagyják kilépni az euróövezetből. Az EMU elhagyása ugyanis roppant drága lépés lenne egy-egy gyengébben teljesítő tagállam számára. Természetesen ideig-óráig előnyöket kovácsolhat egy ország, ha visszanyeri az árfolyam önálló alakításának jogát, és kompetitív leértékeléseket tud végrehajtani a magas bérek miatt elveszett versenyképesség kompenzálására. Argentína a fizetésképtelenség 2001–02-es bejelentésével és a rá következő leértékeléssel például igazolta, ilyen lépésekkel újra lendületbe lehet hozni a kivitelt és a növekedést.

De Görögország, Portugália, Olaszország és Írország nem Argentína. Az Európai Unió alapokmányaiban nincsenek kitételek az EMU elhagyására vonatkozóan. A fizetésképtelenség bejelentése és a kereskedelmi szerződésekben szereplő valuta megváltoztatása miatt a többi tagállamban tevékenykedő üzleti partnerek perek végeláthatatlan sorát indítanák. Az ebből adódó jogi bizonytalanság évekig elhúzódna, a kilépő ország kereskedelme visszaesne a többiekével szemben. Ezek olyan súlyos hátrányok lennének, hogy ezek miatt egyetlen veszélyeztetett állam sem venné komolyan fontolóra a nemzeti valuta újbóli bevezetését.

Elképzelhető, hogy egy-egy EMU-tagállam közel kerül a fizetésképtelenséghez vagy az illikviditáshoz. Valójában még egyfajta önbeteljesítő adósságválság is elképzelhető, ha a piaci szereplők úgy vélekednek, valamely ország esetében a fizetésképtelenség vagy az EMU elhagyása küszöbön áll. Ez az adott állam kötvényeinek hozamait a magasba vinné. Egy ponton túl a hozamok olyan szintre ugorhatnának, hogy a kormányok képtelenek lennének refinanszírozni az adósságukat, vagy biztosítani a folyó kiadásaikat. Ilyen helyzetben az ország számára valóban nem maradna más választás, mint a fizetésképtelenség bejelentése.

Ez a forgatókönyv azonban inkább csak elméleti lehetőségnek tekinthető, a gyakorlatban aligha valósulna meg. Ha egy államot hagynának bukni, akkor tovább erősödne a nyomás a gyenge fiskális pozíciójú vagy szűk belső kötvénypiacú országok kormányaira. Ha emiatt több államban is fizetésképtelenség állna elő, akkor súlyos zavarok támadnának a kereskedelemben, és új problémák bukkannának fel a bankrendszerben, mert a hitelintézményeknek jelentős államkötvény-követeléseket kellene leírniuk. A veszélynek a nagy EU-államok tudatában vannak, és nyilván ennek megfelelően járnának el.

A Magyarországnak és Lettországnak nyújtott kölcsönökkel az Európai Bizottság újraélesztett egy olyan hitelkonstrukciót, amelyet az európai pénzügyi rendszer 1992-es válsága óta passzív eszközként tartottak fenn, ráadásul olyan államokat támogattak, amelyek nem is tagjai az EMU-nak. A lettek – az IMF hiteleivel együtt – a saját GDP-jük 33 százalékának megfelelő összegű friss forráshoz jutottak. Ilyen előzmények alapján elképzelhetetlen, hogy az EU ne segítsen azoknak a régi tagállamainak, amelyek most a veszélyeztetettek listáján vannak, és úgy járhatnak, mint Magyarország vagy Lettország.

Ebben a helyzetben elveszítette a hitelességét az európai alapszerződésnek a más országok kötelező megmentését kizáró, 103. számú cikkelye, amely szerint sem az Európai Központi Bank, sem az EU, sem más tagállam nem kötelezhető valamely tagország kötelezettségeinek átvállalására. A szorosan egybefonódott EMU keretei között ma már túl nagyok lennének a költségei annak, hogy bukni hagyjanak valamely tagállamot.

Kész tervek híján ma csak spekulálni lehet arról, hogy a jövőbeni mentőakciók hogyan néznek majd ki. Az egyik lehetőség az, hogy a nagy tagállamok összeállítanak egy mentőcsomagot. További lehetőségként az EU létrehoz egy speciális mechanizmust, amelyen keresztül – a bajba jutottak megsegítésére – maga vesz fel kölcsönöket a kötvénypiacon. Ez utóbbi hasonlíthatna az Európai Bizottság legutóbbi kötvénykibocsátásához, amellyel Magyarország és Lettország megsegítéséhez teremtett forrást.

Az Európai Unió eddig furfangosnak bizonyult abban, hogy válság idején megkerüljön alapszerződési kötelezettségeket. Nincs okunk tartani attól, hogy ez most másképp lenne.

Copyright: Project Syndicate, 2009

@ www.project-syndicate.org

Sebastian Dullien és Daniela Schwarzer-->