Exportagónia

Dermesztő exportkilátásokat ecsetelnek az elemzők, miközben a forint árfolyama rekordmélységekbe zuhant. Úgy látszik, az árfolyam által generált versenyképességi előnyünk aligha lesz képes önmagában kihúzni a gazdaságot a gödörből, csak az exportpiaci helyzet javulása jelenti a kiutat számunkra. Igaz, hosszabb távon valóban javulást remélhetünk attól, ha a hazai fizetőeszköz kurzusa ezen a gyenge szinten stabilizálódik, főleg, hogy a devizaadósok elkölthető jövedelmének zsugorodása is mérséklően hat a belföldi keresletre. Ezzel azonban a hazai piacon is érdekelt vállalkozások nem lesznek kisegítve, csak az a nagyvállalati kör jár jól, amelyiknél a forintárfolyam hatása túlnyomórészt a bérköltség soron jelentkezik.

Továbbra sem nevezhető tehát versenyképesnek a magyar gazdaság; ezt a legszemléletesebben az illusztrálja, hogy a piaci részesedésünk is csökken, vagyis a külpiacok növekedési ütemét sem éri el az exportunk alakulása. Még amiben látszólag előnyben vagyunk, abban sem tudunk sikert felmutatni. A tavalyi kiemelkedő mezőgazdasági eredmények ellenére például mindössze 2 százalékkal növeltük az élelmiszerexportunkat, miközben az import 7 százalékkal emelkedett.

Már évek óta hangoztatott gazdaságpolitikai cél a gazdaság export- és beruházásvezérelt pályára állítása, azonban stratégiánk sajnos kimerül abban, hogy bízunk a külső feltételek javulásában. Nemrégiben ugyanis megszületett a gazdasági stratégiánk, amelyet Válságkezelés és növekedés címmel adott ki a kormány. Az impozáns külsejű kiadványból azonban éppen az nem derül ki, hogy miben tudunk jobbak lenni a többieknél, hogyan állunk majd helyt a nemzetközi versenyben. Az aligha nevezhető kitörési pontnak, hogy közelítjük a munkát terhelő adókulcsainkat a többi régiós országéhoz. Túl vagyunk azon, amikor ennyi is elég lett volna.