Kamatemelési kényszer

Az utóbbi napokban egyre többen kezdtek beszélni az államcsőd lehetőségéről, sokan igyekeztek euróra váltani forintjukat. A tapasztalat azonban óvatosan, de ismét azt sugallja, közel lehet a forintgyengülési hullám vége, ha már ilyen sokan, ilyen drámai forgatókönyvek alapján hozzák meg döntéseiket.

Az alapkérdés világos: milyen forgatókönyv áll a piaci folyamatok mögött? Az egyik meghatározó vélemény, hogy az államadósság 75-80 százalékos szintje miatt a magas forintkamatok elviselhetetlen terheket jelentenek az államnak, és a török, illetve brazil válságban megtapasztalt 6, illetve 4 százalékos elsődleges többletre van szükség a költségvetésben ahhoz, hogy az államadósság kamatterheit fizetni tudja az állam. Ha nem tudja, akkor következik be az államcsőd. Tavaly Ecuador, illetve a Seychelles-szigetek jelentette be, hogy nem teljesíti az aktuális kamatfizetést az állami hitelekre. Ecuadornál ez nem meglepő, ott körülbelül ötévente úgy dönt a kormány, hogy a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel nem fizet kamatot.

Igaz, hogy a magyar államadósság magas, a régiós átlag közel duplája, a gondolatmenetben azonban több feltételezés is meghúzódik. Az egyik, hogy a magas forintkamat jelentősen emeli a kamatkiadásokat. Ez igaz, de a folyamatnak időigénye is van, az államadósság forint részének az átlagos hátralévő futamideje meghaladja a három évet, azaz több évig tart, mire a forintkamatok teljes mértékben éreztetik a hatásukat. A devizaadósság költsége pedig elsősorban az árfolyamtól függ, a kamat itt jóval alacsonyabb, mint a forint esetében.

A másik fontos feltételezés, hogy a gazdasági növekedés tartósan alacsony lesz. Ezt javítandó igyekszik a kormány növekedésösztönző lépéseket tenni, s bár itt többévnyi lemaradásban vagyunk a régió többi országához képest, a válságnak azért jövőre vagy azt követően vége lesz, s az európai bővüléssel együtt mi is enyhe növekedésre kapcsolhatunk.

A magas kamat ellentételezése további jelentős állami kiadáslefaragást igényelne, ez pedig tovább mélyítené a recessziót, ami viszont újabb bevételkiesést okozna. A Nemzetközi Valutaalap ezért általában nem a teljes, hanem az elsődleges egyenlegre fogalmaz meg szabályt a finanszírozáshoz. Hazánk esetében ez nem így volt, de lényegében kétszázalékos elsődleges többletet kell elérnünk a három százalék alatti költségvetési hiány eléréséhez.

A mostani helyzet mögötti másik forgatókönyv, hogy a piac túl alacsonynak ítéli a kialakult forintkamatszintet. Öszszehasonlítva a magyar forintkamatokat az ukrán, illetve román szintekkel, azt látjuk, hogy a többi országban tavaly ősszel megemelkedett a kamat, majd azon a szinten is maradt. Itthon ezzel ellentétben kamatcsökkentésbe kezdtünk, s jelentős forintlikviditást pumpáltunk a bankokba. Ez azonban azzal a következménnyel járt, hogy a külföldi befektetők számára olcsó lett a forint elleni spekuláció. A forintárfolyam összeomlásával a piac már az infláció miatt is aggódott, legalábbis a hosszú lejáratú kamataink az euróhoz képest még sosem voltak ilyen magasak, azaz a piac szerint még sosem voltunk ilyen messze az eurótól.

A határidős kamatpiacon most egy-másfél százalékos kamatemelés van beárazva, azaz a piac szerint a november óta bekövetkezett csökkentés nagy részét vissza kell vennie a jegybanknak. Ez egyúttal azt is világossá teszi, hogy az eladósodottság miatt a magyar kamatszint nem a magyar gazdaság igényeihez igazodik, hanem a hitelezők kamatelvárásait kell kielégítenie. Ebből a kiút pedig csak az adósság éveken át tartó, folyamatos csökkentése lehet, semmiképpen sem a jegybankot és a magas kamatot érő megalapozatlan bírálatok újabb felemlegetése.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza