Tisztuló válságmenedzselés

Azzal, hogy az állam- és kormányfők áldásukat adták a bizottsági gazdaságélénkítő program utolsó elemére – az elhíresült ötmilliárd eurós projektlistára és annak finanszírozására –, számszerűsíthetővé vált az elhatározott intézkedések, garanciavállalások, intervenciók csomagja. Mindeközben ígéretet tettek rá, hogy a szabályozókat is erősítik – egyúttal hasonló kettős megközelítést ajánlva a globális válságmenedzselőknek is.

A csúcsdöntések közül persze sok már a március 1-jei találkozón is megfogalmazódott – vagy legalábbis látókörbe került. Csak éppen az a találkozó még informális volt, emellett a magyar miniszterelnök nagy ívű, „Kelet-Európát mentő” javaslata átmenetileg kissé meg is zavarta a mozaikok összerendezését. Abban sem lehetett még tisztán látni, melyik megközelítés válhat meghatározóvá az „élénkítés vagy szabályozás” vitában. A mostani csúcs voltaképpen formába öntötte a megelőző hetek különböző szintű egyeztetésein kihordott esszenciát.

Kiállt a szabályozás erősítése mellett, de fellépett az immár konkrét projektlistával megtámogatott gazdaságélénkítési csomag mielőbbi végrehajtásáért. Hitet tett az egységes piac alapvető szerepe mellett – elviekben kizárva a protekcionizmus és a gazdasági nacionalizmus létjogosultságát –, miközben a szolidaritás jegyében megduplázta az euróövezeten kívüli országok megsegítésére igénybe vehető keretet, és késznek mutatkozott a nemzetközi pénzügyi alapok erejének fokozására. Egyúttal – lényegében ugyanezen elvek mentén – egyetértett abban a „nyelvezetben” (megközelítésben és üzenetben) is, amelynek mentén Gordon Brown brit miniszterelnök előkészítheti az április eleji londoni G20-csúcsot. A mozaik kezd összeállni.

Akadtak persze fanyalgó értékelések is a csúcs eredményei láttán. A belga sajtó például azt hiányolja, hogy nem fogadtak el újabb kezdeményezéseket. Valójában ez most nem volt cél. Nem új ötletekre van szükség, hanem a már meghozott döntéseket kell most végrehajtani – értett egyet a tagországok többsége már a csúcs előkészítésekor, miként az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szabályozás–élénkítés vitában is leginkább a párhuzamos megközelítéssel nyerhetik a legtöbbet. Tény, a válságot azonnal kezelni kell, s ennyiből az élénkítésnek prioritást kell élveznie. (Egyébként ez volt az a pont, ahol végül a német kancellár is feladta fenntartásait a bizottság által forszírozott ötmilliárdos csomaggal szemben. Angela Merkel korábban ugyanis azért sem szerette Barroso listáját, mert olyan projekteket tartalmazott, amelyek kapcsán csak évekkel később merülhetett fel finanszírozási igény. Hol itt az élénkítés? – kérdezték Berlinben, és a pénteken véglegesített csomag mellé már odakerült használati utasításként az az elvárás is, hogy a pénzt két éven belül el kell költeni.)

Az élénkítés mellett azonban az is szemponttá vált, hogy egy ennyire súlyos válság után nem maradhatnak változatlanok a működési feltételek sem, arról az apróságról nem is szólva, hogy a konszolidáció után már nem lesznek hajlandók az érintettek a szigorítások elfogadására. (Az áttörést e tekintetben a brit miniszterelnök szimbolizálta, aki kész volt felvenni a kilátásba helyezett intézkedések sorába a független befektetési alapok szabályozási környezetének erősítését. Pénzügyminiszterként Brown még hallani sem akart róla.)

Hogy mindez mennyiben segíthet kicsalogatni a befagyott hiteleket a bankokból, ma még kérdéses. Egy tekintetben azonban további fontos üzenete van a múlt heti egyetértésnek: egyelőre véget vethet az EU az egységes piac szétveréséről keringő jövendöléseknek, és még egy esélyt adhat az európai integráció hosszabb távú megmentésére. Szüksége lehet rá.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője