Üzenet a menedzsereknek

A versenytörvény a múlt nyáron újult meg. Bár nem szerepelt a jogalkotási tervben, elnyerte a képviselők támogatását; ebből az a következtetés vonható le, hogy fontosnak tartották a kartellezés elleni szigorúbb fellépést. Minden bizonnyal ők is úgy gondolták: a legsúlyosabb versenyjogsértéssel szembeni visszatartó erőt növelheti a vezető tisztségviselők személyes felelőssége. Hiszen aligha fordulhat elő, hogy egy titkos versenykorlátozó paktum a felső vezetők akarata, elrendelése, tudta nélkül születik meg. Ám ezt nehéz bizonyítani, hiszen nem készül róla „papír”. Ha viszont jogerősen beigazolódik a céges visszaélés, alappal vélelmezhető, hogy abban a vezető tisztségviselő valamilyen módon közreműködött, de legalábbis tudott róla. Ehhez képest mentse ki magát ő. Igazolja például, hogy bár az elkövetési időszakban valóban menedzser volt, de mondjuk HR-es, így ismerete sem lehetett arról, hogy a gazdasági vezető miféle ármegállapodásokon ügyködik. Ha a bizonyítás sikertelen, úgy búcsúzzon el a vezetői pozíciótól.

A köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, aggályaival az AB-hez fordult, kifejtvén, hogy a rendelkezések ellentétesek a tisztességes eljáráshoz való joggal és az ártatlanság vélelmével. A nagy tekintélyű testület az indítványt részben megalapozottnak találta. Ám nem a bizonyítási teher megfordulását kifogásolta, nem az ártatlanság vélelmének érvényesülését hiányolta, hanem a kimentési eljárás garanciáit kevesellte. Amúgy pedig kimondta: versenyjogi jogsértések esetén is dönthet úgy a jogalkotó, hogy a gazdasági társaság vezető tisztségviselői a céggel szemben alkalmazott joghátrányok mellett, vagy akár annak hiányában, személyükben is szankcionálandók. Ezt erősítette a határozathoz csatolt különvélemény a cégvezetők fokozott felelősségének hangsúlyozásával.

Az AB határozata ezért a menedzserek számára – napjainkban különösen – egyértelmű üzenetet hordoz, nevezetesen: a társasági törvényben rögzített fokozott helytállási kötelezettség terheli őket, magatartásuk nem függetleníthető a cég tevékenységétől. A visszaélés ára lehet a vezetői poszttól való eltiltás is, amely nem olyan nagy fenyegetettség, s amelyre a büntetőjog és a társasági jog egyaránt módot ad.

Az igazságügyi kormányzat most, a hitelezők védelmét erősítendő, a csődtörvényben is rögzítene egy ilyen szankciót a csalárd, a céget felszámolás sorsára juttató vezető ellen. A jelenlegi szabály szerint ha a bíróság jogerősen elmarasztalja a vezetőt, a hitelezők követelhetik tőle, hogy a cég adósságát a magánvagyonából rendezze. Ha ez nem történne meg, akkor – a tervek alapján – nem lehet majd gazdasági társaság vezető tisztségviselője meghatározott ideig.

Az eltiltást persze senki sem veri nagydobra, miért is tenné. Így aztán büntetlenül alapíthat céget a bűncselekményt elkövető is, mert eltiltása a bűnügyi nyilvántartásban szerepel ugyan, de a cégjegyzékben nem, és egyáltalán nem biztos, hogy mindez kiderül, amikor új vállalkozást alapít. Ugyanúgy nem kerül a cégbíróság látókörébe és megőrzi anonimitását az a menedzser, akinek polgári bíróság állapítja meg a felelősségét rosszhiszemű, tisztességtelen eljárása miatt.

A törvény-előkészítők ezért arra törekednek, hogy minden ilyen – akár büntetőjogi, akár polgári jogi (idővel esetleg versenyjogi?) – eltiltás bekerüljön a cégjegyzékbe. Ez – bármilyen enyhének is tűnik – felérhet a legkeményebb büntetéssel. Hiszen a leendő üzlettárs – de bárki más is – könnyedén tájékozódhat az eltiltásról, és annak ismeretében bizonyára másik partnert keres. Az érintettnek pedig nem lehet majd kétsége afelől, hogy cége miért is esik ki a tisztességesek közötti üzletből.

A szerző a Világgazdaság munkatársa