Még nincs vége

Miközben ugyanis a kormányoknak az élénkítés helyett lassan a költségvetések rendbetételére kellene összpontosítaniuk, kénytelenek azt is tudomásul venni: a növekedés beindulása még jó ideig nem jár együtt az állásteremtéssel.

A fiskális konszolidáció ellenben nagyon is együtt jár az elesettek helyzetének további romlásával, és elesettek alatt sajnos ma már egyre kevésbé csak a legszegényebbeket kell érteni. A mostani válság ugyanis világszerte elsősorban a középosztály krízise.

A növekedés és az állásteremtés elszakadása persze nem meglepő, hiszen az részben éppen a válság egyik kiváltó okára vezethető vissza. Nevezetesen a pénzügyi szféra és
a reálgazdaság szinte teljes különválására. A szomorú csak az, hogy a jelek szerint ez a torz állapot a válság tanulságaiból okulva sem változik egyhamar.

Elég, ha megnézzük a válságkezelés beváltnak tekintett módozatait. A lakossággal megfizettetendő deficiteket nem kis részben a virtuális piactereken bűvészkedő bankok veszteségeinek állami megtérítése eredményezte, a jegybanki könnyítésekből származó likviditás pedig jórészt ugyanezeken a piactereken kötött ki. Erre utal legalábbis, hogy miközben a vállalatok továbbra is hitelszűkére panaszkodnak, a tőzsdék – egyelőre – szárnyalnak.

Mondhatnánk persze, hogy ez még a múlt, és miért ne hihetnénk a pénzügyi szabályozás szigorítására vonatkozó ígéreteknek. Már látszik azonban, hogy ezek az ígéretek – ha valaha is – csak nagyon lassan fognak teljesülni, és egyelőre kérdés, hogy szépségtapasznál több kisül-e egyáltalán belőlük.

Jelenleg csak egy dolog biztos: miközben a tőzsdéken újabb buborék fúvódik, a reálgazdaságban még nehéz évek jönnek.