Elhúzódó átok - Újra tárgyalnunk kell az IMF-el
Hasonló eredményre jutott a WIIW gazdasági kutatóintézet is elemzésében.
Csakhogy a hitelválság elmérgesedésekor éppen az alacsony tartalékok miatt fogyott el nagyon hamar a bizalom a magyar állampapírok mögül, nem biztos, hogy tolerálnák a piaci szereplők, ha most ismét csökkentenénk azt. Azt pedig szinte biztosan nem néznék el, ha a válság előtti szintre csökkenne.
Ha nem tárgyalnánk újra a nemzetközi hitelcsomag jelenlegi törlesztési ütemezését, de a tartalékszintet sem csökkentenénk, akkor viszont újra hasonló helyzetben találhatnánk magunkat, mint a válság kezdetekor. A pénzügyi befektetők újra csak nagyobb felár mellett lennének hajlandók állampapírt tartani. Erre utal az is, hogy a külföldiek kezében lévő forintállamkötvények állománya a válság során lecsökkent szinten ragadt, azaz a korábbi 3000 milliárd forint helyett 2000 milliárd alatt. A világszerte soha nem látott méretekben bedőlő hitelek által felemésztett tőke (a számítások szerint közelíti a 3000 milliárd dollárt) miatt csökkent le a forrásállomány, amelyért a magán- és az állami szféra versenyez. Ráadásul tartja magát a vélekedés, hogy még eshetnek ki csontvázak a szekrényből, főleg Európában. Ez pedig még kevesebb rendelkezésre álló pénzt jelent.
A kamatfelár, amennyivel többet kell fizetnie a magyar államnak a biztonságosnak tartott német államkötvényeknél, most nagyjából 2 százalékpont alatt van (a forintadósságon persze még van ezenfelül egy árfolyam-kockázati felár is). Ez alig egy évvel ezelőtt 6 százalékpont is volt. Ez az adósságpálya szempontjából lényegi különbség: míg 2 százalékpontos felár mellett csökkenő az adósság/GDP arány hosszú távú tendenciája, 6 százalékpontosnál már nem az. És még mindig elég érzékenyek ahhoz a piacok, hogy pillanatok alatt bekövetkezhessen ekkora ugrás. A tőkepiacon eltolódott keresleti-kínálati viszonyok miatt ugyanis bármikor mondhatják a befektetők, hogy nem feltétlenül hozzák a pénzüket egy ilyen bizonytalan környezetbe.
Az adósságpálya másik tényezőjére, a növekedésre kellene koncentrálni, ez az utóbbi években igencsak el lett hanyagolva. Ha sikerülne a gazdaságnak magasabb fokozatba kapcsolnia, akkor ki tudnánk nőni az adósságállományunkat. A kiadáscsökkentésre összpontosító Bajnai-kormány ezen a téren nem kapott jó osztályzatot, más kérdés, hogy politikai ereje sem volt a mélyreható reformok véghezvitelére. Van még egy probléma a strukturális átalakításokkal: sok pénzbe kerülnek, ennek amúgy is híján vagyunk, hiába lenne égető szükségünk a vállalkozásbarátabb környezet kialakítására.
Szerencsénkre a Nemzetközi Valutaalap maga is változóban van. Míg korábban a mentőcsomagjaikat igénybe vevő országokat még nagyobb piacnyitásra, privatizációra és deficitcsökkentésre szorították, már nem gondolják, hogy náluk lenne a közgazdasági bölcsek köve. Nemrég Brazíliának engedélyezték tőkepiaci restrikciók bevezetését, hogy elkerüljék egy buborék kialakulását. Litvániát nem kötelezték a kötött valutaárfolyam feladására, és már nem feltétlenül gondolják, hogy egy válságban lévő gazdaság kormányzatának feltétlenül csökkentenie kell a deficitet. Ez lehet a magyar kormány esélye is az újratárgyalás során. Valószínűleg az IMF is szívesebben belemegy abba, hogy a reformokra hivatkozva engedélyezzen magasabb államháztartási hiányt és átütemezett törlesztést, mint ha napvilágra kerülne, hogy a korábban elfogadott feltételek lehetetlen helyzetbe hoznák az országot.
A szerző a Világgazdaság munkatársa
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.