Raskó: Átalakulásra kényszerítve

A tudományos alapossággal megírt elemzésnek, - mely neves francia szociológusok és agrárszakemberek véleményét is közvetíti – az a rezüméje, hogy a hagyományos családi gazdaságok tevékenységük jelentős átalakítása nélkül már rövid távon életképtelenné válhatnak. Bár az agonizálás okai összetettek, de abban egyezőek a vélemények, hogy a hagyományos paraszti birtok nem tud sikeres lenni a világ professzionális mezőgazdasága és a koncentrálódó agrárkereskedelem által diktált versenyfeltételek között. A fő hátrány a méretbeli különbözőségből fakad.

A francia gazda ugyanis világpiaci versenytársaihoz képest drágán és kis tételekben termel. Igaz ugyan, hogy kiváló minőségű élelmiszerek előállítására képes, de ilyen magas árfekvésű termékek iránt nagyon korlátozott a fizetőképes kereslet még a világ fejlett országaiban is.

A családi alapon szervezett kisbirtokok hanyatlása annak ellenére történik, hogy a francia termelők az uniós támogatások megszerzése terén mindig is kivételezett helyzetben voltak és vannak jelenleg is. Brüsszeli statisztikák szerint a francia mezőgazdaság ebben az évben mintegy 8,5 milliárd euró támogatásban részesül a KAP keretén belül és ehhez a francia állam jó pár milliárdot még hozzátesz a nemzeti költségvetésből. A Közös Agrárpolitika azonban jelentős változás előtt áll mivel Brüsszel az évi 42 milliárd eurós agrárbüdzsé lefaragására kényszerül az általános takarékossági lépések okán. Így kicsi a valószínűsége annak, hogy a francia gazdák az új 7 éves költségvetési időszakban (2014-2121) az elmúlt évtizedekben megszokott nagyvonalú támogatásban részesülnek majd.

A francia társadalomkutatók és agrárpolitikusok szerint a támogatások lefaragásának súlyos következményei lesznek mivel a termelőknek évente juttatott közel 3000 milliárd Ft-nak megfelelő uniós és nemzeti támogatás sem volt képes lassítani a francia családi birtokok számának drámai mértékű csökkenését. Úgy látják: veszélyben az „igazi Franciaország” (La France profonde). Félelmük jogos, miután a Római Szerződés aláírása óta eltelt időben több mint 5 millió mezőgazdasági munkahely szűnt meg az országban és a farmok száma 2 millióról (1960) 657 ezerre csökkent (2008). Ráadásul úgy, hogy ezek közül professzionális agrártermelést csak 347,5 ezer gazdaság folytat. Érdekes jelenség, hogy a ma önálló birtokként regisztrált farmok tulajdonosainak közel fele (47%-a) a mezőgazdálkodást hobbitevékenységként végzi, vagy máshol szerzett jövedelmének kiegészítése céljából folytatja.

A toulouse-i egyetem faluszociológiával foglalkozó professzora Francois Purseigle szerint a farmok fogyása megállíthatatlan folyamat s 2020-ra – tehát mindössze 10 év alatt – a családi gazdaságok száma a mainak a felére, mintegy 320 ezerre fog csökkenni s a francia nemzetgazdaságban foglalkoztatottak alig 2%-ának fog csak megélhetést biztosítani az agrárium. „30 évvel ezelőtt még 120 családi gazdaság működött a falunkban, ma mindössze 3” – mondja szomorúan Joseph Lacroix egy Bordeaux-tól délre fekvő falu lakója, aki 80 éves kora ellenére még mindig gazdálkodik. Kukoricát és kivit termel, de jövedelmének nagyobb hányada a falusi turizmusból származik. A francia farmerek többségének igazi problémája az, hogy kicsi a birtok mérete, s a klasszikus mezőgazdálkodásból nem termelődik meg a megélhetéshez szükséges jövedelem, ráadásul a versenytársakéhoz képest magasak a termelési költségeink is – mondja.

Pedig igazán nem lehet elmarasztalni a francia agrártermelőket. Jelentősen javították a termelékenységet, növelték a hozamokat és - különösen az elmúlt évtizedben - számottevő mértékben csökkentették a fajlagos termelési költségeket is. 1970-ben egy átlagos termelő 15 fő élelmét termelte meg, 2009-ben már 60 ember élelmiszerszükségletét fedezte. (Összehasonlításul: az amerikai farmer 175, az ausztrál 150 főt képes ellátni élelmiszerrel, míg a magyar termelő körülbelül 30 főt lát el.) Mindez persze annak is köszönhető, hogy a mezőgazdasági birtokok mérete 40 év alatt a háromszorosára nőtt. Míg 1960-ban átlagosan 17 hektárt művelt egy család, addig a hivatalos statisztika szerint ma már 49 hektárt. A valóságban azonban ennél jóval nagyobb az egy vállalkozás által használt terület, mivel a gazdálkodást főtevékenységben végző termelő jellemzően a sajátján túl további három–négy jogilag önálló szomszédos birtok földjeit is megműveli.

Bár láthatóan imponáló mértékben sikerült javítani a hatékonyságot, a kereskedelmi gátak lebontása következményeként a francia feldolgozók és a kereskedelmi láncok egyre másra találnak olcsóbb beszerzési forrásokat a világban. Olcsó búza jön Ukrajnából és Oroszországból, filléres baromfihús Brazíliából, minőségben és árban verhetetlen marhahús Uruguayból, vagy Argentínából, vaj esetleg Új Zélandról, a bor meg Chiléből. De a gazdák bosszúságára a zöldség-gyümölcspiac is radikális átalakuláson ment át. Míg néhány évtizeddel ezelőtt ezen élelmiszertermékeket szinte kizárólag a helyi piacokon szerezték be a fogyasztók, addig ma az eper, a dinnye, a paprika, de még az igazán francia zöldségnek nevezhető articsóka is szinte egész évben töredékáron beszerezhető Marokkóból és más észak-afrikai országból.
Az élesedő agrárpiaci verseny, az ártámogatások szisztematikus leépítése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a francia farmok jövedelme 1998 óta egyharmaddal csökkent. A mezőgazdasági háztartások 26,4%-a a szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkezik, míg az összes háztartásnak csak 14%-a van a létminimum alatt. A hagyományos családi farmnak az elmúlt 40 évben olyan átalakuláson kellett átmennie, amihez fogható egyetlen ágazatban sem volt. Nem véletlen, hogy az öngyilkossági ráta a farmereknél többszörösen magasabb, mint más foglalkozási ágakban – állítja a vidékszociológus Purseigle.

Mi tehát a kiút? –teszik fel sokan a kérdést a vidék Franciaországában. Talán a biogazdálkodás, mely a versenyképtelen tömegtermelés helyett a minőségre koncentrál? A francia agrárszakemberek szerint azonban a biotermék előállításban sincs sok tartalék. Ha valaki ugyanis valóban „organikusan” gazdálkodik, akkor a hozamok nagyon alacsonyak s a magas kézimunkaigény miatt szükségszerűen drága a termelés. Bár a biotermékek előállítása évente 2,5%-kal nőtt az elmúlt tíz évben, részesedésük a francia mezőgazdaság éves termeléséből még napjainkban is kevesebb 3%-nál. A biotermékek előállítása néhány ezer családi vállalkozásnak tud csak megélhetést biztosítani s e téren nagyobb bővülés a következő évtizedben sem lesz – állítják a kutatók.      
A biotermelésre való átállásnál jóval kecsegtetőbb jövőt kínál a falusi turizmus és vendéglátás – állítja a Francia Agrárkamara, mely lelkes és hatékony támogatója a ma már közel 20 milliárd eurós árbevételt hozó agroturizmusnak. „ A férjem évtizedeken át dolgozott hajnaltól késő estig a gazdaságban mégsem tudott a minimálbérnél nagyobb jövedelmet termelni, mert a nagykereskedők minden hasznot lefölöztek” – mondja Bernadette Pochelus, aki 2005-ben alakította át gazdaságát vendégfogadásra és organikus termelésre. A hölgy állítása szerint ma határozottan jól élnek a gazdaságban termelt biozöldség és feldolgozott élelmiszerek (kecskesajtok és sonkafélék) közvetlen eladásából, és természetesen a vendéglátásból. Vendégeik a francia nagyvárosokból érkeznek, de sok a külföldi, jellemzően angol gourmand turista.

Az Agrárkamara szerint a falusi vendéglátásra és a közvetlen értékesítésre átállt farmok jövője biztos. Jövedelmük 80-90%-a e tevékenységből s nem a mezőgazdasági nyersanyag-termelésből származik. Így bátran, aggodalom nélkül várhatják az uniós reformokat. Nem fognak tönkre menni akkor sem, ha Brüsszel a közvetlen kifizetéseket akár teljes egészében leállítja. Vannak azonban a turizmus szemszögéből nézve kevésbé vonzó vidékek, ilyen például a Párizsi medence, ahol a mezőgazdaságból való megélhetést a további birtokkoncentráció, a nagyüzemi jellegű termelés biztosíthatja. Gabonát, olajos magvakat, tejet, vágóállatot csak nagyban lehet gazdaságosan előállítani – ismerik el még a falusi hagyományőrzők, a „France profonde” lelkes hívei is. A duális birtokfejlődés lehetséges békés koegzisztenciára alapozva. Ez a jövő, s ezen az alapon kell Brüsszellel is tárgyalni a következő ciklus agrárköltségvetésének alakítása során– állítják francia agrárszakemberek. Mindkét fejlődési iránynak megvan a létjogosultsága, mert az egyik gazdacsaládok, a másik mezőgazdasági munkások százezreit tartja el s így hozzájárul a nemzeti jövedelem gyarapításához. Azt hiszem ezek itthon is megfontolásra érdemes kijelentések. A hazai mezőgazdasági kisbirtokok a franciákéhoz hasonló kihívások elé néznek, de a nagyoknak is sok tennivalójuk van a költségtakarékos és hatékony gazdálkodás terén. Egymást segítve és kiegészítve biztosan előbb jutna ki mély válságából a magyar agrárium. 

A szerző agrárközgazdász