Befektetés és leszakadás

Az utóbbi hetekben egyre több jó hír érkezett a magyar gazdaságról. Az optimizmusra okot adó események között nyilván kiemelt helyen van az árfolyam megnyugvása, sőt a forint enyhe erősödésére utaló tendencia.
A másik csoportba a tőkebefektetésekkel kapcsolatos hírek tartoznak: az elmúlt hetekben több Magyarországon működő multinacionális nagyvállalat (Győrben az Audi, Szentgotthárdon az Opel, rácalmási gyárában pedig a Hankook) itteni kapacitásainak bővítéséről számolt be. Magyarország ezzel megerősítheti helyét a gépipari és a kapcsolódó befektetések kedvelt célországai között, és új munkahelyekre van kilátás, mégpedig többezres nagyságrendben. Végül, bizonyos értelemben éppen ehhez kapcsolódóan, a legújabb kellemes meglepetést a friss munkaerő-piaci adatok szolgáltatták. Bár egy-két hónap adataiból még nem érdemes nagyon erős következtetéseket levonni, úgy tűnik, nyár végére a munkanélküliség csökkenő, az aktivitás pedig határozottan növekvő trendbe váltott. Felmérések azt is jelzik, hogy a béralkalmazkodás is jobban működik, mint korábban – a válság idején munkahelye megőrzése érdekében a lakosság jelentős hányada érdemben csökkentette bérvárakozásait, piaci értelemben tehát jól alkalmazkodott a kritikus helyzethez.

Ezek kétséget kizáróan kedvező folyamatok. Rögtön felötlik ugyanakkor, hogy Magyarországon a fejlődés tipikusan a területi (és a társadalmi) egyenlőtlenségek növekedésével szokott együtt járni. Már a huszadik század elején íródott nagy ívű gazdaság- és társadalomtörténeti munkák is kettős társadalomról értekeztek. Bizonyos módosításokkal ezek a gondolatok köszöntek vissza az 1990-es évektől a „két Magyarország” vagy a „duális gazdaság” kedvelt toposzaiban. Nem véletlenül: az empíria azt mutatja, hogy azok a térségi egyenlőtlenségek, amelyek a rendszerváltás időszakában felerősödtek, azóta is makacsul fennállnak, sőt tendenciájukban inkább tovább nőnek. A magyarázatokat és a lehetséges okokat ugyancsak a 90-es évek eleje óta ismerjük. Ezek egy része földrajzi jellegű: az osztrák határtól, illetve Budapesttől mért távolságot már a 15-20 évvel ezelőtt készült empirikus kutatások is a tőkebeáramlás, illetve a vállalkozói kapacitások egyik kiemelt tényezőjeként azonosították. Márpedig ha ránézünk a tőkebefektetések térképére, a most bejelentett kapacitásbővítések megfelelnek a klasszikus trendnek: a pozitív változások ezúttal is elsősorban az osztrák határ, illetve Budapest közelségében zajlanak.

De nem javult a leszakadó térségek perspektívája a tőkebefektetéseket, illetve a vállalkozások sűrűségét az elmúlt két évtizedben ugyancsak erősen magyarázó másik tényező, jelesül a helyi humánerőforrások állapota, a lakosság iskolázottsága tekintetében sem. A kutatások egyértelműen arra mutatnak, hogy az elmaradott településeken az alacsony iskolázottság generációról generációra újratermelődik. E téren megint csak beleütközünk a magyar gazdaság jelenlegi talán legsúlyosabb növekedési korlátjába: tartósan magas növekedés mindaddig nehezen képzelhető el országos szinten, amíg a népesség iskolázottságában nem történik érdemi pozitív változás.
Szakpolitikai és különösen pártpolitikai szempontból mindez persze különösen hálátlan perspektíva, hiszen az oktatásba való befektetések csak hosszabb távon térülnek meg. A politikailag könynyebb megtérülésűnek tűnő képzésekkel, átképzésekkel ugyan érdemben lehet a munkához jutás esélyeit javítani, de tapasztalatok szerint jellemzően csak azoknál, akik már rendelkeznek az alapkészségekkel. Ha olyan országban élünk, amelyen belül sem a tőke, sem a munkaerő nem igazán mobil, a térségi leszakadás legfeljebb az iskoláztatáson keresztül fékezhető. Különben az ország nagyobbik részét a jövőben sem igazán érik el a tőkebefektetési örömhírek pozitív következményei.