Az Orbán-kabinet a Medgyessy-kormány nyomában

A volt pénzügyér blogjában mutatja be a számításokat, amelyek számukra is csalódást okoztak. Oszkó emlékeztet, hogy pénzügyminisztersége alatt, az idén hatályba lépő intézkedések következtében 9 százalékkal csökkent, és nyilvánvalónak tartja, hogy a foglalkoztatás serkentésére nem a magánszemélyek, hanem a munkaadók terheinek a leszorítása alkalmasabb. Az legfeljebb csak tétova remény, hogy a jövedelemadó csökkentésből fakadó bármiféle esetleges többletfogyasztás olyan növekedési lehetőséget teremthet a belföldi vállalkozásoknak, melyből később és közvetve a foglalkoztatás bővülését remélhetnénk.

A 2010-es adóváltozások persze ugyancsak tartalmaztak jövedelemadó csökkentést, de annál nagyobb arányú járulékcsökkentés mellett. Az idei év eleji változások mintegy 300 milliárddal könnyítették a személyi jövedelemadó terheket a csaknem 400 milliárdos járulékcsökkentéssel egyidejűleg, s az adócsökkentés legjelentősebb részét is az átlagbéren foglalkoztatottak csoportjára irányították. Ennek folytatásaként tudott és szükséges volt az adócsökkentés felső jövedelemsávra történő későbbi kiterjesztése is, egyetlen kérdés, hogy annak módja, mértéke és időzítése a lehető legszerencsésebb módon történik-e a jelen kormányzati javaslat keretében.

Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy - mivel a gyerekkedvezményeket igénybe vevők esetében azért az adóék radikálisan csökken - a pályakezdő munkavállalók foglalkoztatása drágul és jövedelemviszonyaik romolhatnak. Ugyancsak romolhatnak az alacsony képzettségűek, s az idősebbek, azaz már jobbára nagykorú gyermekekkel rendelkezők foglalkoztatásának feltételei, s legfeljebb a magasan kvalifikált és magas jövedelem mellett foglalkoztatottak jövedelemviszonyaiban várhatunk javulást. Ez már csak azért is ellentmondásos viszonyokat szül, mert hazánk valójában leginkább az alacsony képzettségűek, a pályakezdők és az idősebb korosztály tekintetében küzd foglalkoztatási problémákkal, e régetek munkaviszonyba kerülését vagy tartását viszont a tervezett változások nem, hogy közvetve sem segítik, de bizonyos mértékben még meg is nehezítik.

nagyobb csalódás, hogy az egykulcsos adó bevezetése az átlagbér sávjában még a marginális adóékre is negatív hatást gyakorol. Az egykulcsos adótól egyébként sem várható általában a foglalkoztatás bővítése vagy a gazdasági növekedés beindítása, ténylegesen jótékony hatása általában sokkal inkább a munkakínálat, a munkaerő hatékonyságának növelésében, illetve a feketegazdaság visszaszorulásában mérhető. Ez a hatás pedig többnyire annak köszönhető, hogy az egykulcsos adó mellett a növekvő jövedelmek sem esnek exponenciálisan emelkedő adóterhek alá, hanem az adott jövedelemsávban elért többletjövedelem jelentős része is a magánszemélyt, s nem az államot gazdagítja. Márpedig a marginális adóék éppen azt képes kifejezni, hogy valamely jövedelemsávban a többletmunkával, többletteljesítménnyel elért jövedelemnövekmény milyen mértékben emelkedő adóterhelés alá esik. Ez a mutató romlik most éppen az átlagbér sávjában, ráadásul ebben az esetben nem csak a gyermektelen, de még az egy- és kétgyermekes adózók esetében is, ahogy az az alábbi ábrán látható.

Az elemzés szerint problémás az adócsomag növekedésre gyakorolt hatása, hiszen a csomag mintegy 300 milliárdos jövedelemadó könnyítéssel szemben ugyanis egy 360 milliárdos különadó csomag áll, amely egyidejűleg okozhatja a hitelkamatok és a fogyasztói árak növekedését, a hitelezési és beruházási aktivitás további fékeződését, illetve a különadóval sújtott foglalkoztatói körben a foglalkoztatási viszonyok romlását.

Oszkó írása még továbbmegy, amikor azt állítja, hogy a mostani csomag gyakorlatilag a 2002-es száznapos program logikáját követi, hiszen úgy igyekszik megteremteni lakosság egyes csoportjainak nyújtott jövedelemtöbblet gazdaságpolitikai érvrendszerét, hogy az esetleges többletfogyasztás gazdaságélénkítő hatásaira hivatkozik. Akkor a a közszféra bérfejlesztésétől, a minimálbér adómentességének megteremtésétől és más hasonló jóléti intézkedésektől a belső fogyasztás bővülését és ennek folyományaként olyan gazdasági növekedést várt, amelynek egy csapásra meg kellett volna oldania az ország adósságproblémáit.

Az elemzés ellenpéldaként említi a környező országok gyakorlatát, amelyekben szerkezeti reformokba és export versenyképességük fejlesztésébe fogtak, melynek eredményeként hamar hazánknál kedvezőbb gazdasági növekedésre sikerült szert tenniük.

A növekedési pályán való lemaradásunknak és a belső piacélénkítésünk sikertelenségének az okai pedig meglehetősen egyértelműek. Az elmaradt szerkezeti reformok és magas munkáltató terhek miatt eleve hátrányos helyzetből versenyző, s termelékenységében egyébként is lemaradt hazai versenyszféra, illetve az a kis- illetve középvállalati szektor, amely egyébként is évek óta az állami és önkormányzati megrendelések illetve támogatások sajátosan szürke világából tartotta fenn magát, a nyitott nemzetközi gazdasági és kereskedelmi viszonyok között képtelen volt felszívni a bővülő belföldi fogyasztásból származó kereslettöbbletet. Ezért a lakosság növekvő költekezése az importtermékek iránti keresletet gyarapította, az államháztartás eladósodásán keresztül biztosított többlet jövedelemkiáramlás pedig jelentős részt nem hazánk, hanem más országok gazdaságát táplálta, s számunkra csupán a növekvő import, a romló fizetési mérleg és a növekvő eladósodottság mellett tovább emelkedő kamatterhek váltak érzékelhetővé.

Az egyetlen jelentős különbség a 2002-es és a jelenlegi gazdaságpolitika között, hogy míg az akkori jövedelemkiáramlás címzettjei egyebek mellett a minimálbér adómentességének bevezetésével és a közszféra bérfejlesztésével az alsóbb rétegek és a középosztály voltak, addig az egykulcsos adó jelenlegi kedvezményezettjei sokkal nagyobb arányban a magasabb jövedelműek lesznek - írja a volt pénzügyminiszter.