Vízlépcsőtrauma

„Duzzasztás nem lesz, vízerőművek építését a kormány nem tervezi” – így kezdte reagálását Martonyi János múlt héten lapunk azon kérdésére, lehetséges-e, hogy a kormány a Duna-stratégia keretében vízlépcsőkkel tenné hajózhatóbbá a Duna magyar szakaszát. A külügyminiszter ezután becsülendő, de kevés konkrétumot tartalmazó magyarázatba kezdett, s végezetül – hogy mindenki értse – még egyszer, szóról szóra megismételte az idézett kijelentést.

Mindez annak fényében (is) érdekes, hogy a kormány által január 14-én bejelentett Új Széchenyi-terv 305. oldalán az alábbi megállapítás szerepel: „Amikor sikerül elérni a társadalom jelentős többségének támogatását, a Duna többlépcsős duzzasztását célszerű megkezdeni. A megépítendő vízi erőművek – az egyéb pozitív hatásukon túl – olcsó, tiszta megújuló energiát biztosítanának a gazdaság számára.”

Vagyis három eset lehetséges. Egy: a kabineten belül olyan konfliktusok léteznek, amelyeket a felek nem képesek házon belül lerendezni. Kettő: a kormányban a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Három: a kormány – a korábbi kabinetekhez hasonlóan – nem tud szabadulni a Bős–Nagymaros-ügy idején keletkezett „vízlépcsőtraumától”, ezért vezető politikai szinten nem meri kimondani, amit szakmai szinten már kimondott. Pedig a kimondás aktusa sokszor a legnehezebbnek tűnő problémán is képes segíteni – és nem csak a pszichológiában.