Kiszámíthatlan az energiaszabályozási környezet

Az egyik ilyen, az egész energetikai ágazatot alapvetően érintő probléma a szabályozói környezet jelenlegi kiszámíthatatlansága. Alig született meg ugyanis az év végén a KÁT rendszerének meghosszabbítására vonatkozó kompromisszumos megoldás, néhány héttel később máris olyan politikai botránykővé vált, ami kimondottan is a KÁT gyors megszüntetését vetítette előre. Ami pedig a legnagyobb – még a gazdaságilag indokolatlan támogatások kifizetésénél is nagyságrendekkel súlyosabb – kárt okozhatja ennek az ágazatnak, az éppen az át nem gondolt irányzatok gyors váltogatása, a rövid és a hosszú távú tervezhetőség hiánya.

Az energetikai ágazat rendkívül tőkeigényes, hosszú távú megtérülésekkel működő gazdasági szektor. Egy energetikai beruházásnál az engedélyezési és tervezési folyamatok egy kisebb erőmű esetében is legalább 2-3 évet vesznek igénybe, de nagyobb projekt esetében nem ritka az öt évet meghaladó átfutás sem – a két új paksi blokk beüzemelése például legalább egy évtizedes folyamat végén történhet meg. Ez alatt az időszak alatt egy ilyen beruházás csak költségeket termel, a megtérülés pedig a projekt megvalósítását követően is csak hosszú évek múlva várható.

Ebből következik, hogy amennyiben akár a beruházó, akár a finanszírozó az alapesetben is meglévő piaci bizonytalanságok mellett a szabályozói környezet kiszámíthatatlanságával is szembesül, a kockázatok kezelhetetlen szintje miatt igen nagy eséllyel eláll a beruházástól, fejlesztéstől. Próbáljunk csak meg több évtizedes időszakra szóló üzleti tervet készíteni úgy, hogy az alapvető paraméterek is gyorsan – ad abszurdum – hónapról hónapra megváltozhatnak! Ilyen környezetben a KÁT megtartása (a kapcsolt hő támogatásának formájában) egyik alapvető feltétele annak, hogy a bankok tervezhető árbevétellel tudjanak kalkulálni például egy az energiafelhasználás hatékonyságát javító projekt kapcsán. Magyarul, hogy egyáltalán szóba álljanak az adott beruházóval. Ezen túlmenően azonban – ha fenn akarjuk tartani az egész energiarendszerünk működésének biztonságát – komoly megfontoltságot követel a játékszabályok bármilyen módosítása, hogy azok hosszú távon, kiszámíthatóan töltsék be funkciójukat.

A másik szempont, amit fontosnak tartok hangsúlyozni, a megújuló energiatermelés kérdésköre, akkor is, ha az utóbbi hetekben főként a keresztfinanszírozás és a távhő díjának limitálása került a figyelem középpontjába. A KÁT elsődleges célkitűzése ugyanis 2003-as bevezetésekor a hosszabb megtérülési idejű megújulóenergia-termelés ösztönzése volt. Az a tény, hogy azóta e források közel háromnegyede a kogenerációs, áramot és hőt egyaránt termelő, legnagyobb részt fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek támogatására ment el, csak azt mutatja, hogy a piaci szereplők ezen a területen is hajlamosak a kisebb ellenállás felé elmozdulni. A KÁT felvetődött megszüntetése azonban a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte volna.

A megújulószektor támogatása az egész fejlett világban bevett gyakorlat, ami nagymértékben elősegíti a környezetbarát energiaforrások mind szélesebb körű elterjedését. Az Európai Unió minden tagállama vállalásokat fogalmazott meg a megújuló energiaforrások részarányára vonatkozóan. Magyarország ennek megfelelően a 2010 végére elkészített megújuló energia cselekvési tervében 2020-ra a zöldenergia arányát 14,65 százalékban jelölte meg. Mindettől azonban még igen messze vagyunk: jelenleg a 6 százalékot is alig éri el ez az érték. Ráadásul a továbblépést ezen a területen nem csupán a KÁT körüli bizonytalanság, hanem további komoly tényezők is nehezítik.

Az egyik legfontosabb probléma, hogy mostanáig nem tisztázódott pontosan, mi is számít zölderőműnek. Az érvényes uniós szabályozás szerint a faaprítékot égető erőművek is ebbe a kategóriába tartoznak. Azonban az előbb említett kisebb ellenállás felé mozdulás elve itt is világosan nyomon követhető: jelenleg a megújuló áram több mint fele ilyen forrásból származik. Nyilvánvaló, hogy ez a gyakorlat valamilyen változtatásra szorul, hiszen a fa égetése – a nem kellően ellenőrzött fakitermelésen keresztül – akár komoly környezeti károkat is okozhat.

Egy szigorúbb korlátozás azonban egy csapásra jelentős visszaesést eredményezhet a hazai megújuló energia részarányában, még távolabbra lökve az amúgy is igen ambiciózus célkitűzést. A megújuló energiatermelés területén az első lépés tehát az erőforrások pontos definiálása, ezt kell követnie belátható határidőn belül a végleges, szintén legalább egy évtizedre vonatkozó támogatási elveknek. Nagyon pozitív lépésként értékelhető, hogy a kormány ennek a rendszernek a kidolgozására a szakmai szövetségek bevonásával kíván az idei év folyamán sort keríteni. A nyugat-európai példák azt mutatják, hogy a KÁT-hoz hasonló fix áras rendszerek bevezetése igen hatékony ösztönzési forma, a jelenlegi gyakorlattól tehát gyökeresen eltérni valószínűleg nem érdemes. Megfontolandó még annak az egyes országokban működő, bár kissé más filozófiát tükröző gyakorlatnak az alkalmazása is, hogy a zöldáramot termelők is a szabad piacon értékesítenek, ugyanakkor esetükben a kormányzat egy bizonyos prémiummal egészíti ki árbevételüket.

Az új támogatási rendszer kialakításáig továbbra is a jelenlegi szisztéma érvényesül, ez egyfelől bizonyára számos beruházás késedelmét okozza. Másfelől azonban megteremti annak az esélyét, hogy körültekintő, átgondolt szabályozással új lendületet kaphat ez a terület, megfelelő feltételeket teremtve az évtized végére kitűzött célok teljesítéséhez.

A szerző a BDO Magyarország partnere, pénzügyi tanácsadási igazgatója