Valóban befagyasztható az energiaár?

A nemzetközi statisztikák által is egyértelműen igazolt, hogy a hazai háztartások energiakiadásai – beleértve az üzemanyagokat is – a teljes lakossági költésen belül nagyon magas: az Európai Unió átlagos arányának közel kétszerese, miközben a naturáliában mért energiafelhasználás az EU27 fogyasztásának csupán kétharmada. A kényes társadalmi problémára megoldást kínáló válaszok azonban tárgyilagos elemzést feltételeznek. Fontos tisztázni, hogy a rövid távon nehezen feloldható helyzet kialakulását milyen tényezők alakították.

Kézenfekvőnek tűnik, de az elfogulatlan elemzések nem igazolják azt a napjainkban általánosnak elfogadott politikai értékelést, hogy a lakosságot megnyomorító rezsiköltségeket az energiaszektort uraló nemzetközi monopóliumok indokolatlan, extraprofitot eredményező árai okozzák. A többé-kevésbé szakmailag megbízható statisztikák alapján a három meghatározó jelentőségű energiahordozó – az áram, a gáz és az üzemanyagok – hazai fogyasztói árai az EU27 átlagának felel meg. Az esetenként magasabb hazai energiaárak mögött az átlagosnál gyakran magasabb költségvetési bevételeket jelentő adóterhek állnak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a forintban kifejezett költségek alakulását nemcsak az energiahordozók világpiaci árának változása mozgatja, hanem igen fontos tényezője a dollár forintban mért árfolyamának alakulása is. A forint árfolyamának gyengülése vagy erősödése többek között a hazai gazdaságpolitika hitelességének fokmérője, és az elmúlt néhány hónapban a forint gyengülése nagyobb hatással volt a hazai energiaköltségekre, mint a tőzsdei árak változása.

A villamos energia hazai árát nemcsak a valós költségek, hanem bizonyos szereplők jelentős és gyakran indokolatlan támogatása is emeli, továbbá a versenyképtelen egységek működtetése, illetve bizonyos fogyasztók kedvezményezettsége. Ha figyelembe vesszük, hogy a hazai erőmű- és hálózati rendszer korszerűsége, hatékonysága inkább az EU-átlag alatt van, a hazai piac mérete pedig nem kínál komparatív előnyöket, akkor az EU27 átlagához simuló hazai energiaárak aligha tartalmaznak irreálisnak minősíthető extraprofitokat. Az árak megítélésénél figyelemmel kell lenni, hogy a hazai energiaszektor gyors ütemű fejlesztése és strukturális átrendezése részben az EU környezetvédelmi követelményei, részben a versenyképességi igények miatt halaszthatatlan feladat, másrészt az utóbbi idők intézkedései – Robin Hood-adó, válságadó, ármoratórium – az eddigi jövedelmezőséget drasztikusan csökkentették. Mindezekből következően az esetleges árbefagyasztásból adódó többletköltségeket a hazai szektor aligha képes elviselni: pontosabban a halaszthatatlan modernizáció súlyos hátrányt szenved.

Mindezek alapján aligha feltételezhető, hogy a kiugróan magas hazai rezsiköltségarányok abból fakadnak, hogy az energiaárak eltérnek a világpiaci költségektől. Sokkal inkább magyarázható a mutató másik tényezőjével, a lakossági jövedelmek alacsony szintjével.
Politikai döntéssel a hazai energiaárak rögzíthetők ugyan, de a világpiaci árak növekedéséből adódó költségek nemzetgazdasági szinten kérlelhetetlenül jelentkeznek. A lakossági rezsikiadások esetleges befagyasztása valószínűleg az üzleti szféra ma még piaci hatásokra épülő energiaárait fogja megemelni. A romló nemzetközi versenyképesség a növekedés, a foglalkoztatás, valamint az üzleti és a lakossági jövedelmek csökkenését hozhatja. A lakossági jövedelmek visszaesése pedig még változatlan energiaárak esetében is a rezsiköltségek arányának növekedését eredményezheti. Remélem, az új, magyaros gazdaságpolitika hívei sem gondolhatják komolyan, hogy – a rezsiköltségek esetleges befagyasztásához hasonlóan – politikai akarattal a lakossági jövedelmek is könnyűszerrel megduplázhatók.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója