Közvetlenül és súlyosan érinti a kormányzati elvonás a lakosságot

Mindenekelőtt csábító kérdésfelvetés, hogy milyen megalapozottságú is volt az a költségvetés, amely drámai külső és belső gazdasági történések nélkül is – sőt, bizonyos biztató jelek mellett – másfél hónap múltán az eredeti hiány több mint egyharmadát kitevő kiigazításra szorul. Jelen észrevételeim mégis arra irányulnak csupán, hogy piacgazdaságot feltételezve – igaz, a hagyományos kereslet-kínálati összefüggések az új gazdaságpolitika híveinek megközelítésében nálunk ma már nem érvényesülnek – a piac legnagyobb és döntő fontosságú szereplőjének, az állam keresletének 250 milliárd forintos csökkenése érintetlenül hagyhatja-e az üzleti és a lakossági szférát.

Függetlenül attól, hogy a magyar gazdaságpolitika szótárából a megszorítások töröltettek, az ilyen mértékű állami kereslet elmaradása közvetlenül és súlyosan érinti mind a vállalkozások piacát, a fizetőképes keresletet, mind a lakosság foglalkoztatási, jövedelmi helyzetét. Különös tekintettel arra, hogy a 2010. évi 1,2 százalékos növekedés kizárólag az export kétszámjegyű bővülésével függ össze. Nem vitatva az állami kiadások mérséklésének indokoltságát, látni kell, hogy az egyidejűleg szűkíti a dinamikus növekedés legfőbb akadályát képező belső keresletet is. Ráadásul valószínűleg azon a területeken okoz növekedési és foglalkoztatási problémákat, mely területeken a kormány gazdaságunk feltámadását várja. A belső kereslet szűkösségétől szenvedő, a foglalkoztatásban, különösen pedig az alacsonyabb képzettségű munkaerő alkalmazásában kulcsfontosságú kis- és középvállalkozások fogják érezni leginkább a 250 milliárdos, egyébként racionális intézkedés kedvezőtlen hatásait.

Normális körülmények között egyébként szóra sem lenne érdemes a kiadáscsökkentést kísérő politikai célzatú kommunikáció, hiszen az érintettek úgy is érzik és tudják, hogy például a munkaerő-piaci alap 16, a kutatási és technológiai alap 9, a fogyasztói árkiegészítés 10 milliárdos csökkentése, stb. kiket érint jelentősen. Ami miatt mégis megjegyzésre késztet, hogy az eddigi gazdaságpolitikai intézkedések legtöbbjénél tetten érhető ez a sajátos megközelítés és kommunikáció. Eltúlozzák a várható pozitív hatásokat, és elhallgatják a szükséges gazdaságpolitikai lépések kedvezőtlen hatásait. Uralkodóvá vált például az az általános vélekedés, hogy a piacgazdaságban érvényesülő összefüggések, meghatározottság nálunk már nem igazak. Így például az államháztartási hiány csökkentésének, az eladósodottság mérséklésének kényszere nem igazán meghatározó a gazdasági növekedést illetően. Ha a megszorítások és a növekedés nálunk könnyűszerrel összeegyeztethető, akkor miért volt szükség hosszú hónapokra azon ügyködni, hogy a korábban vállalt hiánycél túllépését nyíltan vagy burkoltan elfogadtassuk az érintett szereplőkkel?

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója