Elmaradt haszon

Igazi kincs lehet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbbi jelentése, amely szerint a hatékonyságra és a fenntarthatóságra, a hazai intézmények még eredményesebb működésére kell összpontosítani az erőfeszítéseket az uniós források felhasználásánál Magyarországon. Az intézmény az első Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) végrehajtását vizsgálta azzal a szándékkal, hogy segítse az európai uniós források felhasználásáért felelős intézmények munkáját, és – ami nem kevésbé fontos – a tanulságok levonásával és javaslatok sorával a felkészülést az Európai Unió következő, 2014-től induló új költségvetési időszakára.

Az I. NFT keretében 2004–06-ban a hazai társfinanszírozással együtt csaknem 700 milliárd forint állt rendelkezésünkre az Európai Unió strukturális alapjaiból, ez mintegy 20 ezer projekt megvalósulását biztosította Magyarországon. Az ÁSZ a támogatást nyújtó intézményeknél, valamint 147 kedvezményezettnél és projektnél tartott ellenőrzést, s ennek alapján megállapította: bár a terv végrehajtása előmozdította az ország uniós integrációját, a forrásfelhasználás társadalmi-gazdasági hasznának maximalizálása elmaradt.

A vizsgált időszakban szinte teljes mértékben – 99 százalékban – fel tudtuk használni a szóban forgó uniós keretet, de elcsúfítja ezt az eredményt, hogy a kedvező pénzügyi teljesítés mintegy 35 milliárd forintos hazai költségvetési többletkiadással járt. Ennek okai közül a főbb nemzetgazdasági célok összehangolásának hiányosságát, az egyes célok változását és azt emeli ki a számvevőszék, hogy miközben a támogatást nyújtó intézmények a források mind teljesebb felhasználására koncentráltak, nem ügyeltek eléggé annak eredményességére, hatékonyságára. Hogy ez konkrétan mit jelenthet? Nos, előfordult, hogy nyertes projektek „bedőlése” miatt tartalékfejlesztésekre volt szükség, amelyek „gyors előteremtése” többe került. Arra is volt példa, hogy szabálytalanság gyanúja miatt végül teljes mértékben hazai forrásból kellett finanszírozni egy-egy már elindított fejlesztést.

Az ÁSZ jelentéséből az is kiderül, hogy az ország felzárkózása az uniós átlaghoz nem úgy halad, ahogy szerettük volna: az egy főre jutó bruttó hazai termék 2004 és 2009 között mindössze egy százalékponttal növekedett az EU-pénzek hatására. Regionálisan még kiábrándítóbb a kép: miközben az amúgy is fejlettebb Közép-Magyarország régió erőteljesen növekedett, a hat konvergenciarégió helyzete nem változott lényegesen, sőt Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld, valamint Dél-Dunántúl bekerült az EU húsz legszegényebb régiója közé.

Ágazatonként vizsgálva a környezetvédelmi, az egészségügyi és egyes oktatási beruházásokkal, valamint a vidékfejlesztéssel közeledtünk az EU fejlettségi szintjéhez, de ezek rövid távon nem vezettek gazdasági növekedéshez. Bonyolította a helyzetet a források nagyságrendje és a felhasználás elaprózottsága, ezek miatt a szépen hangzó célok megvalósításában csak részeredményeket értünk el. Az is látható, hogy miközben a munkanélküliség az egekbe szökött, a fejlesztési programoknál inkább a munkahelymegőrző hatás érvényesült. Az elhelyezkedést elősegítő képzéseknél a programot befejezők mintegy fele, a hátrányos helyzetűeknél csupán a 10 százaléka kapott munkát.
Még hosszasan lehetne részletezni az ÁSZ észrevételeit, amelyek segítenek tisztán látni a hazai helyzetet, erősségeinket és gyengeségeinket a várhatóan ősszel beinduló maratoni uniós költségvetési csaták előtt. A forrásfelhasználás hatékonysága ugyanis – ha tetszik, ha nem – nyomós érv lesz a közös kasszába nettó befizető tagállamok körében a kohéziós pénzek megnyirbálása mellett. Ráadásul több mint jelzésértékű az ÁSZ-jelentés azért is, mert kritikai észrevételei megjelennek az európai felzárkóztatási politika reformjában is, amely – immár teljesítendő feltételek formájában – 2014-től lesz irányadó.