Nem kell az olcsó áram? - Kihasználatlan a magyar lignitvagyon

A kiválasztott célok nemesek: energiaimport-függetlenség, dekarbonizáció, nettó importőrből exportőrré válás, intelligens mérőrendszerek, átterhelés vasúti közlekedésre, az elektromos autózás elterjesztése. Figyelembe véve azonban a magyar gazdaság helyzetét, az a kérdés merül fel elsősorban, hogy extravagáns megoldások helyett honnan teremthető elő a gazdaság szereplői számára minél olcsóbb energia? Lehet, hogy az alacsonyabb ár oltárán az energiastratégiában rögzített nemes célok közül néhányat átmenetileg fel kell áldozni, ráadásul sok esetben a célok inkább külföldön teremtenek munkahelyeket, mert itthon ma nincsenek ilyen gyártóbázisok, technológiák.

A stratégiát átszövi a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének szándéka. Kevés ember merészel a XXI. században szembeszállni a szén-dioxid-kibocsátás mint fő gonosztevés dogmatikájával, igaz, számos tudományos elemzés jelent meg az alaptézis cáfolatáról. A vitába nem belemenve az könnyen belátható, hogy ameddig az USA és Kína nem hajlandó drasztikus széndioxidkibocsátás-csökkentésre, addig Magyarország erőfeszítése számomra mint a környezetéért aggódó földlakó számára dicséretes, de a jelen gazdasági helyzetben globális szinten megmosolyogtató. Természetesen egy hosszú távú stratégiát illik a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésének irányába megszabni, de tudni kell, a kapcsolódó technológiák és a szükséges fejlesztési igény igencsak drága mulatság. Olyan ez, mint amikor az aluljáróban tengődő hajléktalan hosszú távú stratégiájának fő eleme az lenne, hogy leterített plédjét milyen illatú öblítővel fogja átmosni.

A stratégia kitűzi a szénalapú energiatermelés szinten tartását. Annál is inkább helyénvaló ez a megközelítés, hiszen egyetlen nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiahordozónk a Kelet-Magyarország régióban fellelhető lignitvagyon. Ennek ismeretében érthetetlen, hogy leállították a Mátrai Erőmű telephelyén tervezett új erőmű megépítését. Pedig a beruházás maximálisan az Orbán-kormány prioritásai szerint lett kialakítva: 75 százalék feletti állami tulajdon, a hazai lignit hasznosítása csökkentené az importfüggőséget, az építkezés és az üzemeltetés több ezer magyar embernek biztosítana munkát, a tervezett berendezések a technikai élvonalba tartoznak és régi, rossz hatásfokú egységeket váltanának ki, ráadásul lignitből az atomenergia után a második legolcsóbb áram nyerhető. Mellesleg a hazai energetikai, építőipari beszállítók, mérnökirodák, számára komoly megrendelés-állományt jelentene. A leállításnak megvoltak a maga okai, ma azonban talán bölcs lenne az egész kérdést újra átgondolni.

A stratégia ösztönözné a megújulóenergia-termelés részarányának növelését. Lehetetlen azonban elmenni az eddigi tapasztalatok mellett. Értékeljük az elmúlt 15 év szabályozási változásait: szerény számításaim szerint legalább négy komplett, új villamosenergia-törvény és több tucat új generációs rendeletcsomag jelent meg. Nehéz lesz elhitetni a piaci szereplőkkel és finanszírozó bankjaikkal, hogy az energiastratégiában és az ezt követő jogszabályokban lefektetendő peremfeltételek legalább „nyomokban” kihúzzák az adott projektre felvett hitelek lejártáig. Megoldás lehet az ilyen beruházásokat ösztönző törvényeket a sarkalatos törvények közé sorolni.

Az energiastratégia arra spekulál, hogy a német és svájci nukleáris kapacitások leépítése nyomán exportlehetőségek merülnek fel. Személy szerint ezzel óvatos lennék. Magyarország fő gazdasági partnere Németország, ezért nehéz elképzelni azt a helyzetet, amikor a németek magukat szándékosan hátrányos helyzetbe hozzák az olcsó atomenergia-termelés ottani kizárásával, de megengedik ezt kereskedelmi partnereiknek, sőt, örülnek majd ezen országok atomenergián elért extraprofitjának. Talán sokan emlékeznek még a 90-es évek importbüntető díjtételére, amelyet Ausztria alkalmazott a keletről áramló „piszkos” áramszállításokra. Az új atomerőmű modelljét elsődlegesen ne ilyen exportlehetőségekre építsük, hiszen ha Nyugat-Európa fontos piacai az atomot „piszkos áramnak” kiáltják ki, akkor azt vagy egyáltalán nem, vagy csak súlyos környezetterhelési díjak árán fogják magukhoz beengedni.

Az időtényezőről. Az stratégiában lévő alapelveket és célokat törvényekre és másodlagos jogszabályokra kell konvertálni. A jelenleg tapasztalható bámulatosan gyors törvényalkotást is figyelembe véve, a piac számára kézzelfogható szabályozási rendszerek megjelenése legkorábban 2012-ben várható. Az egyéb gazdaságpolitikai célkitűzéseket tekintve fontos lenne konkrét beruházási projekteket előre kiragadni és az állam tulajdonosi pozícióiból párhuzamosan előkészíteni.

Az alapkérdés: az energiastratégiát érdemes átgondolni oly módon, hogy az ország energiaellátása legalább középtávon olcsóbban legyen teljesíthető. Ehhez nélkülözhetetlen: 1) a hazai energiahordozókra telepíthető termelő beruházások elindítása, 2) a meglévő rendszereket terhelő bürokratikus szabályozás egyszerűsítése, 3) az energiahatékonysági programokban a hazai gyártóbázisok preferálása, 4) stratégiai szövetségek megkötése a primer energiahordozókat exportáló külföldi partnerekkel, 5) a felújítható berendezések modernizációja, 6) spórolás az 1950-es évek technológiáján működő Vértesi Erőmű évi sok milliárdos támogatási rendszerein.

Meggondolandó, hogy a világ extravagáns technológiai, környezetvédelmi élvonalának megcélzása mellett bizonyos eszközökkel átmenetileg alacsonyabb energiatarifákat alkalmazzunk és hazai munkahelyeket teremtsünk, hiszen a kormány gazdaságpolitikájának kezdetektől fogva ezek a fő elemei.