A magyar jog nem ismeri a smiley-t, de Lázár kötelezővé tette volna

 A Fidesz-frakcióvezető nemrég egy módosító indítványában a zárójel bezárása elé tett egy kettőspontot, ezt a szövegszerkesztő automatikusan mosolygó arccá alakította, és senkinek nem tűnt fel, hogy a javaslatot így terjesztették be a parlament elé. Nem sokkal később egy bizottsági állásfoglalásban a fideszes Román Sándor módosítójára hivatkoztak, amivel más baj sincs, mint hogy ilyen nevű képviselő nem létezik. Mindez még csak politikai ízléstől függően kabaré vagy tragikomédia, az viszont, amit a kormány az előttünk álló hetekre tervez, egy kicsit sem ad okot a mosolyra.

Negyedóra megszólalási idő az ellenzéknek frakciónként – ez vita? Ez parlamentarizmus? Egy nap alatt áterőszakolni a törvénygyáron kulcsfontosságú jogszabályokat, órákkal a zárószavazás előtt az egész törvényt átírni, ilyen lehet? Egyáltalán, magát komolyan vevő és európainak tartó kormánynak akár csak eszébe is juthat ilyesmi?
Persze bárki jogosan mondhatja erre, hogy az ellenzéki vélemények végül úgysem épülnek be a törvényekbe.

Csakhogy nincs az a parlamentáris demokrácia, amely megengedhetné magának az ellenvélemények elhallgattatását; ha máshol világháborúk alatt is működhettek a parlamentek, talán egy globális gazdasági válság alatt beleférne itt is az a néhány óra a kormány idejébe, amíg az ellenzék beszél. De a legnagyobb probléma még csak nem is az, hogy megsértik a demokráciának ezt az alapelvét.

Hanem az, hogy rohanva nem lehet dolgozni. Látjuk, mi történik, ha egyik pillanatról a másikra kell teljes törvényeket megírni. Nemrégiben véletlenül hatályba léptek a jövő évi adótörvények, hetente módosították a szerencsejáték-törvényt, az egyházügyit pedig, amelyet Semjén Zsolt korábban kodifikációs remekműnek hívott, egyszer csak visszavonják.
„A kormány igenis törekszik a konszenzusra” – mondta tegnap Rétvári Bence államtitkár. Pedig még csak konszenzus sem kéne. Csak legalább úgy tenni, mint ha nem háborús volna az ügymenet.