A halálkanyar előtt

A kilencvenes években az osztrák rádiók rendszeresen szakították meg műsoraikat olyan rövidhírekkel, amelyek úgynevezett Geisterfahrerek közeledtére figyelmeztették a békésen autókázó polgárokat. Ezzel a névvel azokat a honfitársaikat illették, akik a nagy osztrák jólétbe beleunva úgy próbáltak izgalmat csempészni életükbe, hogy unortodox módon használták az autópályát, azaz a forgalommal szemben haladva cikáztak a lenézett Spießbürgerek között.

Bár azt nem tudjuk, hogy a magyar kormány tagjai folytattak-e hasonlóan izgalmas sporttevékenységet fiatalkorukban, az biztos, hogy az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal szembeni lankadatlan keménykedéssel a közelmúltban sikerült megvalósítaniuk a Geisterfahrt politikai változatát. Osztrák kollégáikhoz képest ezt annyi különbséggel tették, hogy csúcsforgalomban, kamionokkal tűzdelt szakaszon száguldottak szembe a forgalommal, miközben a hátsó ülésen ott kuporgott az egész ország.

Igaz, azért a kormánynak is megvan a maga igazsága, hiszen nem ok nélkül próbált minden erővel kibújni az IMF-hitelmegállapodás alól. Tény például, hogy a valutaalap tevékenysége – főleg dogmatikus gazdaságpolitikai elvei miatt – valóban erősen vitatott volt az elmúlt évtizedekben. Önmagában az is érthető, hogy a kabinet meg kíván védeni olyan kényes, emberek millióit érintő területeket – a nyugdíjrendszertől kezdve az egészségügyig –, amelyek reformja, avagy megnyirbálása rendszeresen szerepel az IMF hitel fejében támasztott feltételei között. Sőt, van ráció abban a miniszterelnök által hangoztatott nézetben is, hogy a költségvetési egyensúly helyreállításához szükséges terheket el kell osztani a lakosság, az állam és a multik között, vagy hogy a spekulánsok képesek nehéz perceket okozni egy országnak.

Azonban hiába lehet a saját értékrendszere és világképe által gründolt univerzumban akár igaza is a kormánynak egyes vitatott kérdésekben, ezeket a részigazságokat olykor saját maga járatja le. Ilyen szempontból például egészen rémisztő Selmeczi Gabriella újévi mondata, miszerint január elején a szilveszteri buliból viszszatérő brókerek miatt zuhant mélybe a forint. Rémisztő azért, mert ezt, ebben a formában, a Fidesz szóvivője sem gondolhatta komolyan, azaz a megjegyzés inkább tűnik félresikerült manipulációs kísérletnek, semmint őszinte véleménynek.
Ráadásul – és ez a lényegesebb momentum – a kormány itt-ott esetleg még védhető keménykedése nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország egy konstans pénzügyi erőtérben létezik.

Tetszik vagy nem tetszik, nyitott, kis gazdaságként ki vagyunk szolgáltatva az országot finanszírozó tőkepiaci befektetőknek, és ez belátható időn belül aligha fog változni. Márpedig az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy az ő ítéletük egyértelmű: ha nem állapodtok meg az IMF-fel, nem adunk pénzt. Ezután pedig aligha lehetett volna elkerülni az államcsődöt – csak az lett volna a kérdés, hogy fél, egy vagy másfél év múlva kerül erre sor. Az pozitív jel, hogy ezt múlt csütörtökön végre a kormány is belátta, és most már a leállósávban várakozva próbálja megtalálni a kiutat a szorult helyzetből. Hátradőlni azonban korai lenne: a megállapodást még meg kell kötni – a halálkanyar csak ezután jön.

Az is biztató momentum, hogy a legveszélyesebb szakaszon Fellegi Tamás személyében egy biztos kezűnek tűnő sofőr lesz a kormánynál, akiből ki lehet nézni a megegyezést – egy okos, vállalható kompromisszumot. A nagy kérdés az, kap-e erre mandátumot – azaz belenyugszik-e a miniszterelnök abba, amit megváltoztatni nem tud, képes-e változtatni azon, amin lehet, és lesz-e elegendő bölcsessége ahhoz, hogy felismerje a különbséget a kettő között.

Világgazdaság - Wéber Balázs-->