Az EU úgy tesz, mintha nem saját csapdájában vergődne

Sőt pár órával később már az euróövezet pénzügyminiszterei sietve igyekeztek mindenki tudomására hozni: a görög tárgyalásoknak távolról sincs vége, a görög adósságválságnak meg aztán végképp nem.
Mire is volt akkor jó az elmúlt napok feszült várakozása, a fenyegetőzésekkel tarkított európai bizottsági nyilatkozatok sora és az athéni kormány komédiába hajló ígérgetései arról, hogy a sokadik határidőt most már tényleg tiszteletben tartják? Csak a totális csőd felé vezető út újabb stációja ért véget a kemény vállalásokat tartalmazó egyezséggel, vagy valóban fontos megállapodás született?

A könnyebbik válasz ma már nyilván az előbbi lenne, ám a tegnapi megállapodás mégsem elhanyagolható. Tankönyvbe illő bizonyítéka annak, milyen, amikor egy rosszul működő állam kormánya belebukik abba, hogy végsőkig próbál kitartani önállósága, hazugságokkal és hibákkal terhelt politikája mellett, miközben két nemzetközi szervezet igyekszik térdre kényszeríteni. Amelyek közül az egyik, a Nemzetközi Valutaalap szinte kizárólag megszorításokra és liberalizálásra építő hitelezési politikája rövid távon még az esélyét is elveszi a kilábalásnak.

A másik, az Európai Unió pedig úgy tesz, mintha nem saját gazdaságpolitikai engedékenységének a csapdájában vergődne a válság kitörése óta. Az athéni egyezség más szempontból is fontos: azt mutatja, hogy az ügyvezető kormány még mindig a jobbik megoldásnak tartja Görögország euróövezeti agonizálását, mint azt, hogy csődbe jut az állam, és kiszáll a játékból. Hogy ezzel kinek árt és kinek használ, kiderülhet a következő hetekben. Mert abban biztosak lehetünk, a problémáik továbbra is mérgezik nemcsak Görögország létét, de az egész Európai Unióét.