Nem lehet nagy reményeket fűzni az új Orbán-modellhez

Nem sokkal ezután viszont már arról beszélt, hogy „2010-ben a kormány nem egyszerűen egy új gazdaságpolitikát, hanem egy új gazdasági rendszert tűzött ki célul”, majd fel is sorolta azokat a területeket, amelyeken az állam keményen be kíván avatkozni a gazdaság életébe. Az IMF-tárgyalások kommunikációján megedződött emberek többsége aligha kapja fel már a fejét az ilyen ellentmondásokra, a hogyan, mikor és miből kérdésekre pedig nem keresi a választ. Mivel azonban a miniszterelnök számos merésznek tűnő kijelentéséről bizonyosodott be utóbb, hogy komolyan gondolja, érdemes megvizsgálni ezt is.

Az állam szerepe örök téma. Nem csak tudósok folytatnak róla elméleti vitákat (többek között e lap hasábjain is), de „élőben” is megfigyelhetünk pozitív és negatív példákat. Magyarország 2010 előtt duplán rossz gyakorlatot követett: az állam a legtöbb területen túlterjeszkedett (szociális transzferek) és rossz hatékonysággal működött (közösségi válallatok), máshonnan viszont kivonult (közüzemek), és szabályozói feladatát sem látta el jól (devizahitelezés, magánnyugdíjpénztárak). Ez a modell valóban alapos reformra szorult már.

A második Orbán-kormány nagy elánnal vetette bele magát az átszervezésbe. Bizonyos pazarlásokat sikerült is mérsékelnie (segélyek, gyógyszertámogatások, rokkantellátások), más területeken azonban maradandó károkat okoz túlzott beavatkozásával (különadók, végtörlesztés, közbeszerzések irányítottsága).

Ami a legújabb tervet, a magyar bankok felerősítését illeti, volt már nem piaci alapon működő magyar bank, melynek működése sokba került az adófizetőknek (ennek fényében érdekes most ismét egy postai részvétellel felállítandó pénzintézet ötletéről olvasni). Nagy reményeket tehát az új modellhez sem lehet fűzni. De talán nem kell újabb húsz évet várni a következőre.