Átalakuló állami szerepek a globalizáció korában

Kína az utóbbi három évtizedben elért látványos növekedésével sikeres gazdasági példát állított a világ elé arról, amit sokan csak „államkapitalizmusnak” hívnak. Fejlesztéspolitikájában Brazília is jelentős szerepet szánt az állami szerveknek. Az állam terjedelmére és a kormány fenntartható szerepére vonatkozó kérdések az euróövezet sorsáról folytatott vitákban is központi helyen állnak. Európa számos bírálója – főként az USA-ban – az állam túlméretezett szerepéhez köti az euróövezet válságát. A skandináv államok azonban a nagy közkiadások ellenére viszonylag jól állnak.

A kormányok szerepéről szóló – többnyire gazdasági természetű – viták mellett számos országban tapasztalható széles körű illúzióvesztés a politikával szemben, miközben növekszik a távolság az állampolgárok és a kormányok között. Számos országban esnek a választási részvételi arányok, egyidejűleg pedig új mozgalmak és pártok jelzik a létező kormányzási módokkal szembeni nagyfokú elégedetlenséget. Az Egyesült Államokban például a lakosság 14 százaléka elégedett a kongresszus tevékenységével.

Sokan abban látják a megoldást, hogy a kormányzás és a politikai kezdeményezések nagyobb részét le kell vinni az állami, illetve a települési szintre. Hátulütői természetesen ennek is lehetnek. Spanyolországban például a regionális kormányzatok javára végrehajtott nagyfokú decentralizálás jelentősen hozzájárult az egyébként erős államháztartás meggyengüléséhez.

A XXI. századi technológia és a globalizáció ellenére a vita úgy folyik, mintha a kormányzás és a nyilvános politizálás továbbra is kizárólag nemzetállami keretek közé tartozna. Ha azonban a tényleges kihívásokra szeretnénk válaszolni, akkor a kormányzás négy szintjére kell összpontosítanunk, hozzájuk rendelve a közpolitikai funkciókat.
Először számos ügy a helyi vagy települési szintre tartozik, hogy tükrözhesse a helyi választói kör akaratát. Idesorolható a helyi infrastruktúra kiépítése, a területrendezés, az ipari termelés és az oktatás kérdései, a forgalomszervezés és a környezetvédelmi szabályozás.
A hadügy és a külpolitika természetesen továbbra is a második – azaz a nemzetállami – kormányzati szintre tartozik.

A legtöbb nemzetállam ezenfelül önálló valutát tart fenn, ennek megfelelően külön fiskális és monetáris politikát folytat. Ezzel kapcsolatban az euróövezet válsága arra emlékeztet bennünket, hogy a decentralizálás nem terjedhet ki túl messzire a költségvetési szférában, mert akkor veszélyezteti a közös valuta fennmaradását. Az amerikai rendszer azért menedzselhető, mert a tagállamok nagyrészt kényszerítve vannak a kiegyensúlyozott költségvetés fenntartására, miközben a fiskális politika vitele jórészt a szövetségi államra hárul. Emellett a banki szabályozás és a betétbiztosítás rendszere központosítva van az USA-ban, ahogy annak minden monetáris unióban lennie kell. Ezt végre az euróövezet is felismerte.

A fentiek alapján a nemzetállamok szintjén folyó kormányzás változatlanul fontos, és szorosan kapcsolódik a monetáris szuverenitáshoz. Európa számára ma kulcskérdés, hogy a tagállamok előre tudnak-e lépni afelé, ami emlékeztetne egy szövetségi nemzetállamra. Ha erre képtelenek, akkor nehéz elképzelni, miként tudna fennmaradni az egységes valuta.

Van egy harmadik, regionális vagy kontinentális kormányzati szint, melynek legfejlettebb formáját az Európai Unióban láthatjuk (de kísérleteznek vele máshol is). A modell megjelenhet vámunió, szabad kereskedelmi övezet vagy – mint Európában – egységes piac formájában, amely lehetővé teszi a javak és szolgáltatások szabad áramlását, mindez jelentős méretgazdaságossági előnyöket hozhat. A regionális, szupranacionális kormányzat további példája Európában a schengeni övezet, de vannak az infrastruktúrával kapcsolatos szempontok is, melyeket a legjobban kontinentális szinten lehet kezelni.

Végezetül ott van a globális kormányzat szintje. A fertőző betegségek terjedése, a globális kereskedelem és pénzügyek, az éghajlatváltozás, a nukleáris technológiák terjedése, a terrorelhárítás, a kibertér biztonsága – mindez csak néhány azon témák közül, amelyek széles körű nemzetközi együttműködést és globális kormányzást tennének szükségessé.
A mai, kölcsönös függéstől áthatott világban a politikáról, a kormány méreteiről és funkcióiról, továbbá a közhatalmi döntések legitimációjáról folytatott vitát úgy kellene lefolytatni, hogy a négy kormányzati-igazgatási szint legyen a középpontba állítva. A szintek természetesen gyakran átfedik egymást – például az infrastruktúra vagy az energiaellátás esetében –, a demokráciát azonban nagyban megerősítené, ha a szóban forgó ügyeket azokhoz a szintekhez kötnék, amelyeken a legjobb döntés hozható.

Mint Pascal Lamy, a Világkereskedelmi Szervezet vezetője mondta: nemcsak arról van szó, hogy a lokálist kell a globális szintre emelni, hanem a lényegénél fogva lokálisnak tekinthető politikai szférának is magába kell olvasztania a globális vagy regionális kontextust. Ez óriási kihívást jelent nem csupán a politikai vezetés, de a tájékoztatás számára. Ha ennek nem sikerül megfelelni, akkor a demokrácia és a globalizáció nehezen hozható egymással összhangba.

Kemal Derviş, török gazdasági miniszter, és Világbank-alelnök volt, jelenleg a Brookings Institution alelnöke