Mellár: Magyarországon súlyos strukturális válság van

Immáron hivatalosan is deklarálható, hogy a magyar gazdaság recesszióba került , hiszen a 2012-es év első két negyedévében rendre 1 százalékkal és 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest. Valójában azonban már régebben elkezdődött a visszaesés: 2011 első negyedéve után ugyancsak nulla közeli növekedési számok láttak napvilágot.

Éves összevetésben az első fél év 1,2 százalékos visszaesést hozott. Az ágazatok mintegy fele stagnál, a konjunktúraindikátorként is használatos építőipari termelés tovább zuhan immár évek óta 10 százalékot meghaladó mértékben. A második negyedévben már belépett a kecskeméti Mercedes-gyár termelése is, de nem volt képes ellensúlyozni az általános tendenciát. Ahhoz, hogy az év egészére teljesüljön a Nemzetgazdasági Minisztérium 0,1 szá­zalékos növekedési terve, a második fél évben 1 százalék körüli növekedést kellene produkálnia a magyar gazdaságnak. Általában tekintve ez nem túlságosan nehéz feladat, de itt és most valószínűleg még ennyi sem jön ki a honi gazdaságból. Keresleti oldalról sem a fogyasztás, sem a beruházások nem fognak dinamikus növekedésbe váltani, hogy élénkítsék a gazdaságot. A gyengélkedő és tovább lassuló EU-tól sem várhatjuk, hogy az exportunkat majd fel fogja pörgetni.

A kínálati oldalon pedig számot kell vetni azzal, hogy potenciális kibocsátásunk a tőkebővülés és a technikai fejlesztések elmaradása és elakadása miatt 1 szá­zalék alá csökkent. A mezőgazdaság sem lesz segítségünkre a nagy aszály miatt, ellentétben a tavalyi esztendővel, amikor rekordtermés volt. A kormány 300 milliárdos munkahelyvédő programja ezen a helyzeten nem sokat tud segíteni, mert hiába csökkennek a bérterhek, ha a hazai vállalkozások nem versenyképesek, ha nem tudnak piacra lépni, és nincs elég kereslet termékeik iránt, akkor nem fognak jelentősen többet termelni.

Ha viszont folytatódik az első két negyedév negatív tendenciája, akkor ez már veszélyezteti a jövő évi növekedési célt is. Az idei 0,5–1 százalékos csökkenés után ugyanis nehéz lesz az igen ambiciózus jövő évi 1,6–2 százalékos növekedési tervet teljesíteni. A növekedés elmaradása pedig maga után vonja a költségvetési bevételek elmaradását, így a hiánycél is veszélybe kerülhet. Valószínűleg ezt ismerte fel az IMF-küldöttség, amikor jelezte, hogy 2013-ban a tervezett 2,2 százalékos hiánynál jóval magasabb, akár 4 százalék feletti deficit is elképzelhető.

A lehangoló termelési mutatók mellé oda­tehetjük a júliusi 5,8 százalékos éves inflációs adatot , mely ugyan 0,1 százalékkal kisebb, mint a júniusi, de még így is igen magas. Különösen szembetűnő a magas infláció nemzetközi összehasonlításban, az EU-s tagországokhoz képest. Az EU-27 országokban átlagosan 2,6 százalék volt az éves áremelkedés, a válságtól gyötört Görögországban mindössze 1 százalék. Ez utóbbi adat igen könnyen értelmezhető, hiszen ha a válság miatt nincs elég kereslet, és a gazdasági növekedés is alacsony, akkor nincs sem keresleti, sem költségoldalú nyomás az inflációra.

Nálunk viszont a csökkenő kereslet és a visszaeső termelés magas inflációval párosul, ez tipikusan a tankönyvekben leírt stagfláció esete. A jelenség a hetvenes-nyolcvanas évek nyugati gazdaságaiban bukkant fel először, és a gazdaság komoly szerkezeti problémáira hívta fel a figyelmet. A gazdaságpolitika jelentős átalakításával ott ezt a problémát néhány év alatt kezelni tudták. Vajon a hazai illetékesek is felismerik, hogy nálunk nem konjunkturális válságról van szó, amely előbb-utóbb elmúlik, hanem egy olyan súlyos krónikus strukturális válságról, melyet csak egy tudatosan kialakított és következetesen megvalósító gazdaságpolitikával lehet kezelni?