A pályázatírás etikája

Az utóbbi években gombamód szaporodtak azon vállalkozások, amelyek az egyre egyszerűbb feltételekkel megjelenő támogatási lehetőségek megpályázására specializálódnak. Különösen igaz ez a 2011-ben megjelent „Mikrovállalkozások fejlesztése” című kiírásra, amely korábban soha nem tapasztalt módon engedi a vállalkozások ingatlanvásárlási beruházásainak támogatását. Ez a tender sok szerencsevadászt vonzott, aki számtalan etikai vagy – sok esetben – büntetőjogi vétséget követett el. Mivel a pályázati kiírás Budapest és Pest megye kivételével az ország többi régiójában még mindig nyitva van, ezért úgy vélem, érdemes felhívni a gyanútlan pályázók figyelmét arra, milyen jelek utalnak arra, ha ilyennel van dolgunk.

Az első és legfontosabb: a pályázatíró nem vállalja a pályázat utánkövetését. A szakmát helyesebb lenne pályázati tanácsadásnak, nem pedig pályázat­írásnak nevezni. A pályázat megírása és megnyerése mellett ugyanis legalább olyan fontos a nyertes pályázattal való elszámolás. Ez pedig sajnos nem mindig egyszerű. Egy komoly hiba itt súlyos károkat okozhat, ami különösen igaz az imént említett kiírásnál: ezen ugyanis csak mikrovállalkozások indulhatnak, amelyek számára egy néhány milliós beruházás is a cég teljes vagyonának kockáztatását jelentheti.

Sokszor előfordul, hogy a pályázó, aki abban a reményben megy be a MAG Zrt.-be, hogy a megnyert támogatási összeget akár már másnap átutalják neki, a számlán vagy az adásvételi szerződésen kívül mást nem visz magával. Ilyenkor a helyzet a következő: a pályázatíró megírta a nyertes pályázatot, de utána magára hagyta az ügyfelét, mondván, az elszámolás már gyerekjáték. Ezt persze elhiszi a pályázatok terén még tapasztalatlan cégvezető, majd az első sokk akkor éri, amikor személyesen találkozik a MAG Zrt. ügyfélszolgálati asszisztenseivel. Azt tanácsolom tehát, hogy mindenki messziről kerülje el azokat a tanácsadókat, akik a szerződésben nem vállalják, hogy segítenek a támogatás lehívásában is.

Gyakori eset, hogy a pályázatíró cég azt kéri: fizessen be az ügyfél egy bizonyos összeget, ami a pályázat beadásának „illetéke”. A valóság ezzel szemben az, hogy az Új Széchenyi Terv pályázatain való indulásnak nincs semmiféle illetéke. Ha nem is ezzel a történettel állnak elő, akkor is legyen gyanús, ha túl magas fix díjat kérnek előre, mivel ez egyértelműen arra utal, hogy a pályázatíró nem bízik a sikerben, és nem mer kizárólag sikerdíjat érvényesíteni.

A harmadik komoly etikai vétség a szakmai hozzá nem értés, vagy ami még valószínűbb: a szándékos hozzá nem érteni akarás. Ez érhető tetten azokban az esetekben, amikor az említett, ingatlanvásárlást is lehetővé tevő kiírásban pályázókat a pályázatíró „elfelejti” tájékoztatni arról, hogy nem támogatható olyan lakás megvásárlása, amelyben a cégvezető és családja kíván életvitelszerűen lakni. Ebbe már sokan belebuktak, és egyre inkább kérdéses, megéri-e „kockáztatni”.

Összességében itt is elmondható az, ami minden más szolgáltató üzletág esetében: érdemes a szerződés aláírása vagy az előleg átutalása előtt az általunk kiválasztani szándékozott cégről alaposan informálódni. Egy cégkivonat vagy egy éves beszámoló lekérése ma már 5 percbe sem telik és ingyen van, de nem árt, ha a szolgáltató cég honlappal is rendelkezik, ahol esetleg a referenciáit is megnézhetjük, ne adj’ isten akár fel is hívhatjuk. Röviden: alapos körültekintésre van szükség, hiszen a pályázati pénzek, amelyek rendkívüli előnyökkel kecsegtetnek, időzített bombaként is működhetnek a nem megfelelő hozzáértéssel, felkészültséggel való pályázás esetén.