Foglalkoztatás: felszín és mély
Az Unió iránymutatásait a tagállamok engedelmesen magukévá teszik különféle tervezési dokumentumaikban. A valós folyamatokat elemezve azonban látható, hogy a tagállamok fejlettebb részének sikerül csak tartósan megfelelnie a foglalkoztatás bővítésére, a munkanélküliség csökkentésére vonatkozó elvárásoknak, a foglalkoztatással és munkanélküliséggel kapcsolatos problémák állandóvá váltak.
Vészhelyzet
uniós szinten
A 2000–2010 közötti időszakra vonatkozó lisszaboni foglalkoztatási stratégia hármas célkitűzéséből 2008-ra hét tagállam teljesítette a 70 százalékos foglalkoztatási arányra vonatkozót, 15 országban érte el a nők foglalkoztatása a 60 százalékot, és az 55-64 évesek közül 12 tagállamban dolgozott minden második. A foglalkoztatás növelés legfőbb eszköze az atipikus foglalkoztatási formák terjedése volt, vagyis azonos munkamennyiségen többen osztoztak (részmunkaidő, határozott időre szóló szerződések, távmunka, munkakörmegosztás).
Az EU egészében és a tagállamok többségében nőtt a foglalkoztatási ráta 12 év alatt, de a válság és egyéb problémák miatt mostanra az EU eltávolodott a kitűzött célok megvalósulásától. Az EU vezetői foglalkoztatási vészhelyzetről beszélnek , a 26 millió munkanélkülire legfeljebb 2 millió szabad munkahely vár. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) igazgatója szerint sincs vége a foglalkoztatási válságnak. Európában történelmi csúcson van a munkanélküliség, az Eurostat legfrissebb tanulmánya szerint a munkahelyek megőrzésével, illetve bővítésével kapcsolatosan a válságkezelés teljes kudarcáról lehet beszélni.
Ebből adódóan fel kell tenni a kérdést, hogy mi az oka a foglalkoztatás stagnálásának, csökkenésének, a munkanélküliség színvonalának időről-időre történő megemelkedésének. A lehetséges válaszok, magyarázatok közül azok a fontosabbak, amelyek általános tendenciaként, több tagállamban is jelen vannak, s ezeket árnyalják tovább az egyes országok speciális problémái.
Az Európai Unió és tagállamai továbbra is alapvetően a bérből és fizetésből élők eddigiekben kialakult szisztémáiban gondolkoznak, és nem néznek szembe azzal a problémával, hogy az így értelmezett munkának tekintett tevékenységekből egyre kevesebb van és lesz. Az adott munkamennyiség megosztása több munkavállaló között megköveteli, hogy a munka elég jövedelmező legyen ahhoz, hogy több munkavállalót is elfogadható életszínvonalon eltartson. Az EU szegényebb országaiban általában ez feltétel nem teljesíthető.
A technika kiszorító
hatása
Az EU stratégiai irányító szervezetei nem néznek szembe azzal a problémával, hogy a műszaki-technikai haladás egyre inkább kiszorítja a hagyományos értelemben vett munkát és a termelőszektor csökkenő munkaerőkeresletét nem képes a szolgáltatások munkaerőigénye ellensúlyozni. Részben azért nem, mert e szegmensben is megjelent a technikai fejlődés létszámkiszorító hatása, részben pedig a lakossági keresletként megjelenő személyi szolgáltatások iránti igényt a fejletlenebb tagállamokban nem igazán sikerült a hagyományos technikák alkalmazásával megszervezni, gazdaságilag-társadalmilag ellenőrzött keretek közé szorítani. Az elmúlt évtizedekben tapasztalt és várhatóan tovább erősödő létszámkiszorító hatás mellett egyfajta utópia tartós, általános, karakterisztikus munkahelyszám-növekedésben reménykedni.
A gazdaságpolitikának – legyen az nemzeti, vagy uniós – egyelőre nincsen hatékony válasza a teljes foglalkoztatás biztosítására, a munkanélküliség tartós leszorítására. Az eddig használt eszközök alakítgatása, a hangsúlyok időről-időre történő áthelyezése nem, vagy csak átmenetileg vezet eredményre. Hosszabb távon a probléma kezelése nyilván másfajta munkaértelmezés kialakítását és másfajta javadalmazási technikák kimunkálását igényli a lakosság megélhetésének biztosítása érdekében.
Önbecsapó
látszateredmények
Visszatérve az itt és most a konkrét magyar foglalkoztatási helyzet értelmezéséhez, sajnálatos tényként állapítható meg, hogy a kormányzat által rendkívül erősen óhajtott foglalkoztatási eredmények felmutatása érdekében önbecsapó látszateredmények győzelmi prezentálására kerül sor.
Statisztikai értelemben az Európai Unión belül, de egyéb nemzetközi összehasonlításokban is használatos mutatószámok szerint Magyarországon 2012-ben 1,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatási színvonal és a korábbi évhez képest stagnált a munkanélküliség. A felszínen jól mutató és kiválóan kommunikálható számok mögé nézve azonban kiderül, hogy korántsem olyan biztató a helyzet. A változások okát vizsgálva egyfelől a mesterséges állami beavatkozás következményeit, másfelől a munkaerőpiac nemzetközivé válását találhatjuk meg.
A jelenlegi kormányzat hatalomra kerülését követően némi hánykolódás után úgy döntött, hogy a korábbi kormányzat által megkezdett, az elsődleges munkaerőpiacon gyakorlatilag nem foglalkoztathatók számára nyújtott foglalkoztatási támogatást átalakítja és jelentősen kiterjeszti. Ennek nyomán 2012-ben jelentősen megemelkedett (2011 és 2012 I-XI hónapja között átlagosan 53,5 százalékkal nőtt) a közfoglalkoztatásban részt vevők száma. Ez az egyik – nagyobb súlyú – magyarázó tényezője a munkaerő-felmérés szerinti foglalkoztatás bővülésnek.
A másik jelentős elem az Európai Unió munkaerő-piacának korábbiaknál jelentősebb megnyílása a magyar munkavállalók előtt, főleg a magyarok által leginkább kedvelt osztrák és német területeken. A magyarok külföldi munkavállalásának növekedése becslések szerint pár tízezer fővel növekedett 2012-ben. A pontos mérést nehezíti a munkaerő-felmérés nem kellően differenciált módszertana a tartós és az átmeneti külföldi munkavállalás mérésének esetében. Hivatalosan is hazai foglalkoztatnak minősül az egy évnél nem régebben külföldön dolgozó, s mivel ez egy dinamikusan növekedő jelenség volt a közelmúltban, így ez növeli a hazainak tűnő foglalkoztatást is.
Az elmúlt évben szembetűnő különbség alakult ki a munkaerő-felmérés lakossági bevalláson alapuló és a cégek bevallásán és a KSH egyéb méréseken (pl.: NAV, OEP, ONYF) alapuló becsléseként mért intézményi statisztika számai között. Miközben a munkaerő-felmérés növekedést jelez, az intézményi statisztika csökkenést mér. Az intézményi statisztikában a közfoglalkoztatottak is megjelennek, a külföldön dolgozók viszont nem. Különösen kedvezőtlennek minősíthető a versenyszféra létszámvesztése összefüggésben az ipari konjunktúra kedvezőtlen alakulásával.
Miközben a kormányzat a választás előtti évben mindenképpen szeretne eredményeket felmutatni a foglalkoztatás bővítése területén, egyelőre csak a közfoglalkoztatás mértékének fenntartása, esetleg további növelése látszik biztosnak. A gazdaság egészében inkább a foglalkoztatás szűkülését előrevetítő tendenciák vannak túlsúlyban, ezért a foglalkoztatás szinten maradása (munkaerő-felméréssel mérve) pozitív jelenség lenne.
Szűkülő közszféra
A költségvetési szektor utóbbi időben meghirdetett létszám-gazdálkodási stratégiája is a foglalkoztatattak számának szűkítését vetíti előre (a nyugdíjkorhatárt elérők kötelező nyugdíjba küldése és a státuszok zárolása). A nyugdíjba kényszerítettek egyedi elbírálás szerinti mentesítése nyilván kaotikus állapotokhoz vezet majd a kezdeti időkben, amikor egyszerre több ezer fő kérelmét kellene elbírálni (vagy formálisan engedélyezni, aminek semmi értelme). A konstrukció finanszírozása is kidolgozatlan, az intézkedés bejelentése után folyik az ötletelés az egészségügyben és az oktatásban nélkülözhetetlen nyugdíjas munkavállalók jövedelemszintjének megőrzését biztosító szisztéma kialakításáról. Valószínűleg a kialakult helyzetben a jogszabály visszavonása lenne a legbölcsebb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.