Megszorítás kis országokban

Napjainkban a megszorítások mellett vagy ellen érvelők gyakran hivatkoznak Görögországra, a balti államokra és Izlandra. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász például abból, hogy a lett GDP még mindig több mint 10 százalékkal elmarad a válság előtti szinttől, arra következtetett, hogy a megszorítások és a bérek csökkentésének útja nem vezet eredményre, és hogy Izland, amelyre kívülről nem kényszerítettek megszorításokat, és amely leértékelte devizáját, úgy tűnik, sokkal jobb helyzetbe került. Mások Észtország példáját emlegetik, ahol a válság kirobbanásakor súlyos megszorító intézkedéseket hoztak, nem tört ki pénzügyi válság elmaradt, és a növekedés már kifejezetten lendületes – miközben a kiigazításokat túl sokáig halogató Görögország súlyos válságba került, és recesszióban maradt. A viták résztvevői általában elmulasztják megemlíteni azokat a jellemzőket és kezdeti feltételeket, amelyek a közvetlen összehasonlítást értelmetlenné tehetik.

Lettországban – ahogy a többi balti államban is – a válság kezdetén a folyó fizetési mérleg hatalmas deficitet mutatott. Ebből az következik, hogy a GDP növekedésének válság előtti üteme egyszerűen fenntarthatatlan volt, hiszen a fogyasztás és az építőipari boom finanszírozásához a GDP 20 százalékára rúgó tőkebeáramlásra lett volna szükség. Amikor tehát a válság kirobbanásakor a tőkebeáramlás leállt, elkerülhetetlenné vált a kétszámjegyű GDP-csökkenés. Ebből a szemszögből nézve egyáltalán nem meglepő, hogy a Lettország GDP-je még mindig több mint 10 százalékkal a válság előtti csúcsszintek alatt van – elvégre egyetlen ország sem lehet képes örökre fenntartani a GDP 25 százalékát elérő folyómérleg-hiányt.

Emiatt aztán a balti államok és nagy gazdasági válság (vagy a jelenlegi Egyesült Államok) mindenféle összevetése értelmetlen. A balti államoknak egyszerűen alkalmazkodniuk kellett a külső finanszírozás leállásához – a múlt század 30-as éveiben sem ez volt, és jelenleg sem ez az Egyesült Államok problémája.

A válság utáni gazdasági teljesítmény megítélésére jobb módszer, ha a kibocsátási rést (a potenciális és az aktuális GDP különbségét) vesszük figyelembe. Az Európai Bizottság becslése szerint a lett GDP a boom csúcsán közel 14 százalékkal haladta meg a hosszú távú lehetőségek által kijelölt potenciális szintet, a válság mélypontján pedig 10 százalékkal maradt el tőle. A GDP mára visszatért a potenciális szintre (bár a válság előtti csúcsszint alatt maradt).

A lett kormány a növekedés idején emelte az adókat, hogy a bevételeket GDP-arányosan szinten tartsa, de a szociális kiadások emelkedése miatt így is jelentős költségvetési deficit keletkezett. A V-alakú kilábalás során ezek a kiadásokat csökkentették, a hiány így gyorsan csökkent, a költségvetés egyensúlyba került.

Lettországban a költségvetés már fenntartható, a kibocsátás közel jár a potenciálishoz, és a gazdaság növekszik. A megszorítások meglehet, átmenetileg súlyosították a visszaesést, de fenntarthatóvá tették a fiskális politikát – anélkül, hogy a gazdaságnak hosszú távon kárt okoztak volna. Ezzel szemben Görögországban, amely csak lassan kezdett hozzá a megszorításokhoz, a GDP 12 százalékkal a becsült potenciális szint alatt van, és továbbra is csökken.

De tekinthetjük-e Izlandot Lettország ellenpéldájának? Végül is az izlandi GDP sokkal kisebb mértékben csökkent annak ellenére, hogy a válság előtt hasonlóan nagy folyómérleg-hiánnyal küzdött, a költségvetési deficit pedig sokkal hosszabb ideig volt sokkal nagyobb. Lettországgal ellentétben Izland masszívan gyengülni engedte devizáját, a koronát. A leértékelés jelentősége azonban sokkal kisebb annál, mint amilyennek általában tekintik.

Izland alapvető exportcikkei (alumínium és hal) iránti kereslet a 2008 utáni globális válság idején is erős maradt, ami olyan stabilizáló hatást gyakorolt a gazdaságra, amilyen a balti államokat nem támogatta. Az izlandi gazdaság teljesítménye nem a korona leértékelésének, inkább a globális felmelegedésnek köszönhető, amely a heringet észak, az izlandi vizek felé terelte.

De nem támasztja alá Izland példája azt sem, hogy a válságból megszorítások nélkül is ki lehet lábalni. Kicsi, nyitott gazdaságokban a magas deficit nem valószínű, hogy fenntartja a növekedést, mert a plusz kiadások nagy része importra megy el. Nem meglepő tehát, hogy az erőteljes leértékelés ellenére Izland folyó fizetési mérlege továbbra is magas hiányt mutat, a már eleve magas államadósság emiatt tovább nő.

Az izlandi államadósság jelenleg a GDP 100 százaléka, szemben Lettország 42 százalékos rátájával. A különbség természetesen az eltérő kezdőfeltételeket és a bankmentések költségét tükrözi. Kétségtelen azonban, hogy a deficitet kontroll alatt tartva Lettország államháztartása napjainkban sokkal jobb állapotban van, miközben Izland államadóssága olyan nagy lett, hogy a jövőben valószínűleg visszafogja a növekedést.

Óvatosnak kell lennünk tehát, ha kisebb, speciális jellemzőkkel bíró országok alapján vonunk le általános következtetéseket. Az egyetlen, általános érvényűnek tűnő következtetés az lehet, hogy megszorítások nélkül nem lehet egyszerre fenntarthatóvá tenni a költségvetést és a külső adósság szintjét.