Úgy tűnik, sikerül a monetáris politikai tabuk egy részét ledönteni

2011 végén a miniszterelnök egy rádióinterjúban felvetette a jegybanki devizatartalék felhasználásának lehetőségét a gazdaság élénkítése érdekében. Az unortodoxiára akkoriban is érzékeny piacot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azzal nyugtatta, hogy „a devizatartalék ilyen felhasználása szigorúan tilos. A magyar devizatartalék nagy kincs, óvni kell, abból nem lehet forrásokat a gazdasági növekedést támogató programokra felhasználni.” Természetesen megszólalt Simor András is, aki annak a reményének adott hangot, hogy az új jegybanktörvény nem azért születik, hogy a kormány rátehesse a kezét a pénzre.

2013 elején Matolcsy György arról beszélt, hogy az MNB-nek „pontosan azokkal” a nemkonvecionális eszközökkel kell élnie, amelyekkel az EKB, a Bank of England és a Fed él. Az unortodoxiára még mindig érzékeny piacot pár nappal később maga a nemzetgazdasági miniszter próbálta nyugtatni, amikor a The Wall Street Journalnak adott interjúban leszögezte: „egy konzervatív nemzeti bankot látna szívesen”. Természetesen megszólalt Simor András is, aki „felelőssége tudatában” kijelentette: a devizatartalék jelenleg csak nagy kockázat vállalása mellett csökkenthető.

Az idők azonban változnak. Simor Andrástól azt is megtudtuk, hogy a magyar gazdaság külső adóssága csökken, ezért fokozatosan és óvatosan a devizatartalékot is lehet csökkenteni. Pulay Gyula számvevő igazgató pedig néhány napja arra hívta fel a figyelmet, hogy „a devizatartalékok 2009 és 2011 között bekövetkezett jelentős növekedése önmagában is fokozza az MNB eredménye negatívvá válásának kockázatát”.

Több mint négy évvel a válság kitörése után úgy tűnik, idehaza is sikerül az előző évezredből ránk maradt monetáris politikai tabuk egy részét ledönteni. A jegybank hamarosan „stratégiai partnerré” válik, és az említett intézmények útjára lép. Reméljük, hogy egy hiteles irányvonalat követve, egy hiteles elnök vezetése alatt.