Kreatív einstand

A gazdaságban a win-win üzleteket minősítik a felek előnyösnek. Az a jó, ha mindkét fél úgy érzi, jól jár. Az elégedettség, a siker érzete a legjobb doppingszer. S egy lelkes, elégedett ember, vállalat, társadalom még nagyobb teljesítményre képes.

Magyarországon mégsem ez a módszer dívik, például a politika és az üzlet kapcsolatában. A politika diktál, hirtelen kitalál valamit, elhatároz, elfogad, és villámgyorsan törvénybe iktat. Az érintettek meg csak állnak, és csodálkoznak, hogy jé, róluk döntöttek, nélkülük. Fogalmuk sem volt semmiről, és mégis ott a törvénytervezet, majd az elfogadott törvény. Ezt így is lehet?

Lehet. Magyarországon minden megtörténhet. Sok példa van erre, de talán vegyük a legutolsót, a takarékszövetkezeteket érintő változást. Egy hétfői napon, június 24-én úgy egyeztettek a takarékszövetkezetek képviselőivel, hogy nem egyeztettek. Arról ugyanis nem volt szó, ami már másnap ott volt a képviselők asztalán, és két nap múlva a tervezetből törvény is lett. Új alapokon létrejön a takarékszövetkezeti integráció, az ernyőszervezet pedig a Takarékbank lesz. Egységes infrastruktúrával, egységes működési elvekkel. Vagyis úgy dolgoznak majd a szövetkezetek, mint egy nagybank, sok-sok vidéki szervezettel, fiókkal.

Ebben is van ráció. Hihető, hogy az így kialakuló szervezet modern, tőkeerős, vonzó lehet. De… Ha ennyire evidens a pozitív változás, akkor miért hagyták ki az előkészítésből az érintetteket, vagyis a Takarékbank többségi tulajdonosait? Miért titkolóztak? Mitől tartottak? Hogy ellenállnak, vitatkoznak, tiltakoznak? Hogy ők másként képzelik el saját tulajdonuk fejlesztését? Korábban többször elhangzott: bár az állam tavaly 38,5 százalékos tulajdonrészt szerzett a Takarékbankban, de a szövetkezetek nem kívánnak lemondani többségi tulajdoni részükről. Talán ez volt a baj.

Az állam így nem „vacakol”velük, nem egyeztet, nem tájékoztat, hanem iszonyú tempóban nyomul, és az ernyőbankban pillanatok alatt átalakulnak a tulajdonviszonyok. A többségi tulajdonosok tudta nélkül. Képtelen szituáció, ugye? És érthetetlen.

Érthetetlen, mert 38,5 százalékkal a kormánynak lett volna más pályája is. Már birtokon belül van, innen tárgyalással, a tulajdonostársak megnyerésével is célt érhetett volna. Békésen talán lassúbb, ámde hosszú távon eredményesebb lenne ez az út. Mert mi van most? Totális ellenállás, tiltakozás minden szinten, felháborodás, vezérigazgatói lemondás. A köztársasági elnök meg újragondolásra visszaküldte a T. Háznak a jogszabályt. A törvény elfogadása után jöhet még az Alkotmánybíróság, majd a nemzetközi fórumok. Akárhogy nézzük ugyanis: itt bizony a kormány – parlamenti segédlettel, gyors jogszabályi kreativitással – állami einstandot hajt végre, mondván, így jobb lesz a szövetkezeteknek is.

Talán jobb lenne. Sutyiban kidolgozott koncepcióval, gyors törvényhozási vágtával azonban csak a kisemmizés érzése fokozódik. Még akkor is, ha ez nem egy „klasszikus” kisemmizés, inkább kreatív jogszabályalkotás – vagy nevezzük csak unortodoxnak –, amely törvényesíti a jogállamokban elfogadhatatlan megoldásokat is.

A kormány ezzel újabb frontot nyitott. De „csapatai” harcban állnak az Európai Parlamentben is. Ha az EP elítélte a demokrácia magyarosan unortodox értelmezését, és szabályozását – magyarul: a demokratikus intézmények korlátozását –, hát a magyar kormánypárti képviselők meg gyorsan elítélik az Európai Uniót. Egy-egy az állás. Vagy mégsem?

Az üzlet, a gazdaság nem virágzik harci terepen. Perspektivikus kapcsolatokhoz nem jók a diktátumok, a kierőszakolt „jó” megoldások. Bizonytalan légkörben nincs bizalom, hit. Csak rosszkedv, közöny, passzivitás. Esetleg félelem, gyűlölet. Egyik sem egy fellendülő ország jellemzője.