Nem az a baj, hogy eljön a világvége, hanem hogy ezt mi váltja ki

"– Ön az egyik adásban Amerika tálibjainak nevezte a Tea Partyt. Mi történt ez után?
– A tálibok tiltakoztak.”

A párbeszéd a Híradósok című sorozatban hangzik el, és az az Aaron Sorkin írta, aki Az elnök embereiben többnyire a való életből lopott példákból kiindulva mutatta be, hogyan kellene működnie a washingtoni vezetésnek. Az a sorozat már régen véget ért, de Sorkinnak láthatóan azóta is a bögyében van, ami valójában történik a „szabad világ első számú demokráciájának” fővárosában. Nyilván azért, mert az semmivel sem jobb, mint egy ócska mexikói szappanopera, egy félanalfabéta irománya, ráadásként olyan főszereplőkkel, amelyek csak a szerepük első pár mondatát képesek megjegyezni.

Mert nem az itt a baj, hogy eljön a világvége, meg összeomlik a világgazdaság, hanem az, hogy ezt mi váltja ki. A 2008-ban kitört pénzügyi válság valódi dráma volt: egy rosszul szabályozott rendszer világméretű bosszúja. Az viszont, ami 2011 nyara óta rendszeres időközönként megismétlődik Barack Obama elnök és pártja képviselői, illetve a republikánusok, különösen azok populista szárnyává kinőtt Tea Party mozgalom között: egy teljesen értelmetlen és fölösleges harc, amelyből senki nem kerülhet ki győztesen. Ezer szerencse, hogy a világ csak akkor figyel fel rá, amikor az amerikai államszervezet fizetőképessége a tét, ám a Kongresszus már évek óta az obstrukciók és a masszív ostobaság terepévé vált.

Tény, az Egyesült Államok mindezek ellenére a szabad világ első számú demokráciája, egyben a világ legstabilabb gazdasága. Ám most, néhány órával a sokadik utolsó pillanatban meghozott és néhány szánalmas hónapra megoldást jelentő megegyezés után ehhez nem árt hozzátenni: a jelzők nem Amerikát, inkább a világ többi részét minősítik.

A megoldást persze Washingtonban kell megtalálni, egy javaslatunk azért lenne: cseréljék le a forgatókönyvírót.