Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyedül próbálkozzunk

Eltűntek a magányos harcosok. Ugyan alapvetően eddig is egymásra voltunk utalva számos tekintetben, mára ez az egymásra utaltság beivódott a tudatunkba, és hajlandóak vagyunk kilépni a megszokott köreinkből. Erre példa, hogy egyre szorosabb az együttműködés a vállalatok és a jogalkotók, a felsőoktatás és a civil szervezetek között.

Ilyen, amikor például friss és naprakész tananyagot kell összeállítani egy egyetemen, vagy egy vállalatnak új munkaerőre van szüksége – a tanár miért egymaga álljon neki a munkának, amikor számtalan cég van, amely rendelkezik a tudással és a szakértelemmel? Ugyanígy: a vállalat miért várná passzívan, hogy öt év után milyen szintű ismeretekkel rendelkező emberek kopogtatnak az ajtaján? Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyedül próbálkozzunk, mert ha így tennénk, semmilyen téren nem történne jelentős változás.

Ezért meg kellett tanulnunk sokszereplős konstellációkban is hatékonyan kommunikálni. Hogy ez sikerülhet, arra példa a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat legújabb fejlesztése, a fóti lovasterápiás központban kialakított Élhető Jövő Park, ahol megújuló energiaforrásokat fognak használni a létesítmény fenntartásához. Itt mind a Budapesti Műszaki Egyetem, az Óbudai Egyetem, mind a vállalatok, mind a szervezet részéről sok egyeztetés, közös munka kellett ahhoz, hogy a nagy vállalás lehetővé váljon.

Nem volt egyszerű, hiszen más-más kultúrák találkoztak egymással, különböző érdekeket kellett összhangba hozni. Viszont nagyon jól sikerült, mert egyrészt mindannyian a közös célt vettük figyelembe, másrészt valóban arra figyeltünk, hogy a segítséget kérő szervezetnek és az együttműködő egyetemnek mire van szüksége.

Már csak azért is szokatlan ez a siker, mert a civil szervezetek a fenntarthatóság tekintetében általában magukra vannak hagyva. Hiába próbálják saját működésükben az általuk helyesnek tartott elveket követni, ha nem kapnak segítséget a megvalósításra. Régebben a fenntarthatóság leginkább az olyan intézmények, vállalatok életében volt jelen, amelyek kiváló eredményeiknek köszönhetően megengedhették maguknak, hogy a környezetükkel is foglalkozzanak. Mára viszont ez megváltozott: lényegében azt nem engedheti meg magának senki, hogy ne foglalkozzon azzal, milyen ökológiai lábnyomot hagy maga után. Már csak azért sem, mert bár rövidtávon a költségek magasabbak, hosszú távon mégis jelentős működési költséget takaríthat meg, aki erre is odafigyel. Ezért akár kisvállalkozások, állami intézmények és civil szervezetek számára is vonzó alternatíva lehet a környezettudatos működés. Egyedül azonban nem megy. Most biztosan nem. Később talán könnyebben kezdhetnek bele az egyes szervezetek az ilyen irányú fejlesztésekbe, és mindenki foglalkozhat majd a saját feladataival, illetve más fontos ügyekkel. Ma viszont partnert kell keresnünk, legyünk akár civilek, akár oktatási intézmények vagy vállalatok.

A fenntarthatóság természetesen csak egyetlen apró része a fejlesztendő területeknek. A változás egyik elsődleges eszköze az oktatás, melyre kiemelten kell figyelnünk. Gondoskodnunk kell arról, hogy a diákok – főként a felsőoktatásban – mindig a legújabb szakmai eredményeket és technológiákat ismerjék meg annak érdekében, hogy sikeresen helyezkedhessenek el a munkaerőpiacon. Nem utolsósorban pedig azért, hogy munkáltatóik minél korábban hasznosíthassák tudásukat. Ez a vállalatok hozzájárulása, tehát egy előzetes befektetés nélkül nem valósulhat meg. Sok energiát kell tehát olyan projektekre fordítani, melyektől nem várhatunk gyors eredményeket, ráadásul még nehezebb is a kivitelezésük. Viszont leginkább ezek érik meg az áldozatokat.