Orbán Viktor atombiztos tervei

Nem feltétlenül az ördögtől – hanem Orbán Viktortól – származó gondolat, hogy 60–70 százalékra kell növelni az atomenergia arányát az áramtermelésünkben. A miniszterelnök által vázolt modell életképességére nemzetközi példa is van.

Ezzel együtt mérlegre kellene tenni a nukleáris termelés felfuttatásával járó kockázatokat is. Ezek közül a legfontosabb a megcélzott áramtermelő portfólió aránytalansága. Pórul járhatunk például, ha elszalad a nukleáris fűtőelemek ára. Vagy ez a kockázat urániumtermelésünk esetleges újraélesztésével újraéleszthető? (Kvarchomokunk is van. Gyártunk kvarcórát?) További kockázat a külföldi fűtőelem-szállítótól való túlzott függés. Igaz, hogy fűtőelemet elvben sok helyről vásárolhatunk, a gyakorlatban azonban az eddiginél is jobban fogunk függeni attól a gyártótól, amellyel sok évre megállapodunk.

Az áramtermelő portfólió többi elemére tehát csak 30–40 százalék marad. Ebből 15 százalékot elvisz a 2020-ig megcélzott zöldenergia-vállalásunk, vagyis a szénnek, a lignitnek és a gáznak együtt 15–25 százalékon kellene osztoznia. Tavalyi áramtermelésünkben a lignitre 16 százalék jutott, ez az arány a jövőben aligha esik, hiszen import váltható ki vele. A szén súlya tavaly 2 százalék volt, nem sok, de az igazán jó minőségű áru külföldről érkezett.

A „60–70 százalékos modellből” tehát lényegében kiszorulna a gáz. Döntéshozóink eddig is jelezték, hogy 2015-től elég lesz a lakosságnak szánt, évi hárommilliárd köbméter orosz gázt behozni. De akkor minek költöttünk százmilliárdokat az import diverzifikálására, költünk most a gáztárolókra, a magyar-szlovák összekötőre és hamarosan a Déli Áramlatra is? Vagy térségi gázközponti ambícióink lennének ennyire reálisak?

Miniszterelnökünk szerint 4–5 év múlva az EU-n belül Magyarországon lesz a legolcsóbb az áram. Félő, hogy a lakosságnak ez elég sok adóforintjába fog kerülni.