Stratégia? Itt, most? Minek?

Egy új felmérés szerint a hazai kkv-k majdnem húsz százalékának semmiféle stratégiája nincs a jövőre nézve. Nyolcvan százalékuknak tehát van? Ez remek! Lenne. A társaságok több mint fele ugyanis csak az adott évre, maximum egy-két évre tervez előre. Mindössze három százalékuk gondolkodik öt évnél hosszabb időre előre. A CIB Bank megbízásából közel nyolcszáz olyan magyar kkv döntéshozóját kérdezték meg, ahol 100 millió és 10 milliárd forint között van az árbevétel. Ezek a cégek már olyan nagyságrendet képviselnek, ahol érdemes tervezni, fejlődési pályát vázolni. Sok helyen létezik ilyen elképzelés, a fejekben legalábbis, ám már le sem írják, az elmúlt évek ugyanis általában keresztülhúztak minden számítást. Ezért aztán fő az óvatosság, a rövidtávú túlélés. Aztán ha megnyugszik a piac és a politika – igen, Magyarországon ezt is a kiszámíthatatlan elemek között szokták emlegetni –, akkor lehet újra hosszú távú álmokat dédelgetni.

A sikerhez persze kell a tudatosság, az előrelátás, hogy honnan hová akar egy vállalkozás eljutni, annak mi az ára, milyen feltételek kellenek a megvalósuláshoz. A felmérésben csak húsz százalékuk mondta azt, nincs ilyenjük, a többieknek úgy-ahogy van. Tehát a kép nem olyan sötét, de nem is derűs. Pedig a kisvállalkozók a mindenkori kormányok kedvenc célcsoportjai, akiket segítenek, támogatnak. Szavakban biztosan. A mostani megszorítások sem őket érintik, hanem a bankokat, az energetikai cégeket, a távközlési vállalatokat… Hogy a bankok így kevesebbet hiteleznek, és a rájuk zúdított terheket továbbhárítják, vagyis a kkv-k nehezebben találnak finanszírozót? Nem baj, itt van most a növekedési hitelprogram! Ha ügyesek, onnan jól járhatnak. Hogy az energiacégek a rezsicsökkentés veszteségeit a vállalati szektorban próbálják ellensúlyozni, ami a kkv-kat is sújtja? Spóroljanak az energiával, mondhatnánk cinikusan, de valójában nyilvánvaló, hogy a vállalkozók versenyképességét visszaveti a magas energiaár.

A megszorításoktól nyögő nagyok reakciója logikus: ahol lehet, megtakarítanak. Leépítenek, visszafogják a külső beszállítókat, a megrendeléseket. Tehát nincs olyan, hogy csak az energiacégek, vagy csak a bankok szívnak. A baj tovagyűrűzik, versenyképesség-mérséklődésben, hitelszűkében, elmaradó beruházások miatt elmaradó megrendelésekben, visszafejlődő együttműködésekben jelenik meg. Egy kisvállalatnak végzetes lehet, ha a nagy partnere bajba kerül, vagy legalábbis alapjáratú üzemmódra kapcsol. Ezt nehéz túlélni, normális körülmények között is.

De vajon már normálisak a körülmények? Vége van már a válságnak? Jön már a fellendülés? A politikusok azt mondják, igen. „Magyarország jobban teljesít” – hangzik a szlogen, meg mellé az ígéret, hogy jövőre már két százalék is lehet a növekedés. Hogyan? Miből? Fél szemmel érdemes az európai piacokra sandítani, meg a belső beruházásokra, s máris jogos az aggodalom. Ha lesz is növekedés – idén akár fél százalék is –, egyelőre nem tűnik nagyon acélosnak a háttér. Törékeny, nem fenntartható, pillanatnyi impulzusokkal akár mesterséges is lehet az a két százalék. Ha lesz annyi. A gazdaságban ezért még nem érezhető az optimizmus. Egy szakember csak annyit mondott: náluk nincs növekedési hangulat… Márpedig optimizmus nélkül nehéz elképzelni felpörgő gazdasági motorokat.

A nagyoknál sem teng túl az önbizalom. Ők terveznek hosszú távra, stratégiát is gyártanak. Aztán folyamatosan módosítanak, átalakítanak. A multi cégeknél a központ diktál, megrendeli a „növekedést”, a leányvállalatok meg tervbe veszik. Egy évre, két évre, öt évre. Ez lenne a stratégia? A felmérésben mindenképp úgy szerepelne. Pedig csak kipipálnak, igazodnak. Hiszen annyi itt a bizonytalan pont. Ők is túlélni akarnak. Stratégiával.