„Nem rúgtak, ugrottam” – így kommentálta a hétvégén a lengyel pénzügyminiszter a leváltásával kapcsolatos híreket. Jacek Rostowski korábban arról is beszélt, nem volt olyan év, hogy ne gondolt volna a lemondásra. Ha hozzátesszük, hogy ez hat évet jelent, hiszen az EU-ban egyedülálló módon 2007 óta ült posztján a neves közgazdász, érthető is, ha mehetnékje volt.
Valahogy mégsem tűnik annyira önkéntesnek a távozás, amelyet Donald Tusk miniszterelnök múlt szerdán jelentett be egy jelentős kormányátalakítás részeként. Ebben kormánya környezetvédelemért, sportért, tudományért és felsőoktatásért, illetve a közigazgatásért felelős tagja is érintett volt. A fő hír mégis a pénzügyér elbocsátása volt, nem csak azért, mert nyilván nem sokan tudják, ki is volt például a lengyel környezetvédelmi tárca vezetője. Azért is, mert Rostowski fontos szerepet játszott abban, hogy Lengyelország, megint csak az unióban egyedüliként, recesszió nélkül lépett túl a válság évein.
A Londonban nevelkedett professzor igen meggyőzően tudott érvelni gazdaságpolitikája mellett és nem kevésbé taktikusan tudott hozzájárulni ahhoz, hogy Lengyelország, amely 2004-es uniós csatlakozásakor még húsz százalékot meghaladó munkanélküliségével a nyugat-európai országok félelmeit beteljesítő kivándorlás hazája volt, az évtized végére 11 százalékra tudta leszorítani az állástalanok arányát. És ugyanezek a nyugat-európai országok 2009-től már azt próbálták kideríteni, hogy sikerült ép bőrrel – és tavaly is csaknem ötszázalékos bővülést produkálva – átvészelnie a válságot.
Ám minden csoda véget ér egyszer. A hajdanvolt növekedési ütem mostanra kifulladni látszik: erre az évre már csak 1,3 százalékos bővülést jósol Brüsszel – ami csak az euróövezeti pangáshoz képest irigylésre méltó –, miközben az öt százalékot közelíti a deficit a 3,6 százalékról szóló ígéret és annak ellenére, hogy a kormány forrásbevonással igyekezett letörni a hiányt – emiatt pedig az államadósság átlépte a lengyeleknél törvényben rögzített bűvös 55 százalékos szintet is.
Ezzel együtt pedig az is kiderült: Rostowski sem varázsló, csak egy pénzügyminiszter, aki onnan próbál pénzt szerezni az államkasszába, ahonnan tud. Erre a lengyelek is rájöttek, nem véletlen, hogy egy hónap elején készített felmérés azt mutatta, a pénzügyér a kormány második legnépszerűtlenebb tagja (nála kevesebben már csak az ugyancsak menesztett sportminisztert kedvelték.)
Mindez vélhetően komolyan nyomott a latba a választásokra készülő, jelenleg azonban mindössze egy 22 százalékos népszerűséggel bíró párt, a Polgári Platform éléről kormányzó Donald Tusk szemében is, jóllehet a következő választások csak 2015-ben esedékesek a 38,5 milliós országban. A kampányszükségletek mentén azonban a miniszterelnök nem csak azt mérlegelhette, Rostowski neve mennyire forrt össze a megszorításokkal. Mérlegelhette azt is, hogy legendás pénzügyminisztere nevéhez fogják kötni a kormány legújabb, gyakorlatilag mindenki által bírált pénzszerző akcióját, a magánnyugdíj-pénztári vagyonok elvonását. Az állam a tervek szerint magához vonja a magánnyugdíjpénztárak állampapír-portfólióját és a továbbiakban nem teszi kötelezővé a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. A jövő januárban bevezetendő reformtól a kormány a pénzzel együtt nagyobb mozgásteret remél.
A varsói unortodoxia persze nem vonul nyugdíjba a bűnbak távozásával, erről Tusk gondoskodott. A vagyon államosításának régóta érő tervét ugyanis pont a kormányátalakítást megelőző napon fogadta el a kormány.
A parlamenti szavazást pedig egy gyakorlatilag ismeretlen utód asszisztálja majd végig: a 38 éves Mateusz Szczurek, aki eddig az ING vezető közgazdászaként dolgozott. És akinek a legnagyobb politikai érdeme vélhetően az, hogy nem fog Tusk fejére nőni. Már csak az a kérdés, hogy hajlandó lesz-e ő is vállalni a bűnbak szerepét, ha az unortodoxia mégsem válik be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.