Bűnbakképzés, felsőfokon

David Cameron brit kormányfő még korábban bejelentette: ha 2015-ben a konzervatívok nyerik a választást, népszavazásra bocsátanák az EU-tagság kérdését. Talán ez adta a lökést az ottani vállalkozói szövetségnek, hogy 240 ezer tagjuk körében felmérést végezzenek az EU-tagságról. A végeredmény nem volt meglepetés: a bennmaradás a racionális üzleti magatartás. A felmérés szerint a brit GDP 4-5 százaléka közvetlenül függ az EU-tagságtól. Hogy kézzelfogható legyen, miről beszélnek, szemléletessé tették ezt a számot: ez háztartásonként mintegy háromezer font, vagyis nagyjából egymillió forint.

Érthető, persze, ha a britek időnként lázadoznak: Németország után ők fizetnek a legtöbbet a kasszába, és az unió túlzott bürokratizmusa, vitatott támogatáspolitikája, meg az erősödő integráció nincs az egyéni utakat kedvelő britek ínyére. De a tagságból származó üzleti haszon, a nagyobb közös piac ott is számít. Így ha a politikában erősödik az EU-szkepticizmus, a vállalkozók sem maradnak csendben. Érvelnek, számolnak, bizonyítanak.

Magyarországon több vállalkozói szövetség is működik. Bár átfogó  felmérést nem készítettek a vállalkozók, üzletemberek EU-álláspontjáról, de nem túl kockázatos kijelenteni: az üzleti szféra túlnyomó többsége itt is Európa-párti. A kisebbség legfeljebb azért nem, mert talán túlzottnak érzi a szabad határokon át a magyar piacra zúduló külföldi árutömeget, ami sokszor a hazai termékeket is kiszorítja az itteni boltokból. Na ná, hogy egyszerűbb ilyenkor piacvédelmet, az import megakadályozását kérni – amit egyébként az EU szabályai nem tesznek lehetővé –, mint felvenni a versenyt. Ehhez árban és minőségben versenyképesebb termékek kellenének. A versenyképes feltételek kialakításában viszont segíthet az állam. Bár a válság mindenütt bizonytalanabb gazdasági környezethez vezetett, de Magyarországon a jelenleginél kiszámíthatóbb, támogatóbb szabályozórendszer megvalósítása sem lenne lehetetlen.

Az üzleti szférában összességében könnyű egyértelművé tenni, hogy az EU-tagsággal megnyíló piaci perspektívák, s a pályázatok keretében bejövő milliárdok gazdaságilag mennyire előnyösek az országnak. Más kérdés a magánemberek körében növekvő EU-szkepticizmus, sőt, EU-ellenesség. Egy álom omlott össze azzal, hogy csatlakozásunk után rövid időn belül kialakuló válság hatására sokak élete nehezebb lett, nőtt a szegények tábora. Nem volt nehéz egyik bűnbakként az EU-t megjelölni. Meg a külföldi cégeket, s a bankokat. Nagy a munkanélküliség? Persze, mert a multik elbocsátanak. Drága a hitel? A bankok az okai mindennek.

Az egyéni romló életszínvonallal szemben nehéz érvként megfogalmazni, hogy az EU-tól sok milliárddal több pénz jött Magyarországra, mint amennyit a közös kasszába mi befizettünk. Hogy az elmúlt években szinte csak azért voltak nagyobb beruházások, mert az unió pályázati forrásaiból jutott erre. Jó, de akkor miért élünk rosszabbul? – hangzik a jogos ellenérv, hiszen statisztikai adatok bizonyítják az elszegényedést. Viszont arra is vannak statisztikai adatok, hogy nőttek a jövedelmi különbségek is. Ez nemcsak egyesek lecsúszásából, hanem mások gazdagodásából is adódik. Tehát nyertesei is vannak e folyamatnak. A társadalmi fejlődésnek ez a formája már nem annyira az EU-tagság következménye, mint a belső gazdaságpolitika eredménye.

Ennek elismerése azonban már nehezebben megy. A bűnbakgyártás mindig egyszerűbb. A bajok okozója így országhatáron kívül van, bátran lehet szidni, és az elszakadásról fantáziálni. E folyamat felerősödésében nagy szerepe van a politikának. A választások közeledtével a manipuláció csak fokozódik. Itt lehetne nagyobb szerepe a magyar üzleti szférának, hogy tényekkel, adatokkal bizonyítva a józan hangot erősítse fel a magyar EU-tagság megítélésében is.